2022.02.12. 09:08
A Széchenyi egyetem 57 hallgatója vehette át a diplomáját Győrben - Fotók
A járványügyi helyzet a végzősök legnagyobb örömére lehetővé tette, hogy személyesen, ünnepélyes körülmények közt vehették át az okleveleket pénteken az Egyetemi Hangversenyteremben.
Forrás: Csapó Balázs / Kisalföld
Az Apáczai Csere János Kar 43 végzősének dr. Pongrácz Attila, a kar dékánja adta át a diplomáját, az Egészség- és Sporttudományi Karról pedig 14 hallgató öltötte magára a talárt és vette át oklevelét dr. Fehér Rózsától, a kar dékánhelyettesétől.
Diplomaosztót tartottak Győrben
Mácsai Bettina az Egészségügyi szervező alapképzést végezte el egészségturizmus specializációval.
– Nagyon izgatott vagyok, szinte el se hiszem, hogy tényleg lediplomázunk. Ez egy igazán különleges nap az életemben. Az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy a járványügyi intézkedések miatt csak két vendéget hozhattunk magunkkal. Nagyon örülök, hogy ezen a képzésen maradtam.
Olyanok is voltak, akik nem az első diplomájukat szerezték.
– Így, hogy nem ez az első alkalom, kicsit más érzés, de nagyon örülök, hogy személyes jelenléttel, méltó helyszínen megadják a módját az oklevél átvételének – mondta el Tóth Gabriella, aki a humán és csoportfejlesztő tréner szakirányú továbbképzést teljesítette, ami annyira tetszett neki, hogy kicsit sajnálta is, hogy ilyen rövid ideig tartott a képzés, mert jó lett volna még többet tanulni.