A pandémia után jobb év vár az alapítványokra és egyesületekre

2021.10.03. 18:35

Új lendületet kaptak a mosonmagyaróvári civilek

Szeptember végén, idén először ültek össze a mosonmagyaróvári civil szervezetek, hogy egy kerekasztal-beszélgetésen megvitassák az idei évet, mindenekelőtt azt, hogy a pandémia mennyiben befolyásolta a szervezetek működését, és hogy az új esztendőre milyen pályázati lehetőségek nyílnak.

Kovács Viktor

A kerekasztal-beszélgetést Árvay István polgármester nyitotta meg, aki a koronavírus alatti időszakot összegezte beszédében, annak hatását a civil életre, illetőleg a következő évi lehetőségekről is beszámolt.

– A pandémia, mint ahogy minden szektort, úgy a civil szférát is megviselte. Két részre kell osztani a civil szervezeteket: egyik csoportjuk, amely állandó működési támogatást igényel, mint a sportegyesületek, ahol folyamatos bérezéssel és rezsiköltségekkel kell számolni. A másikba azok tartoznak, akik programok mentén élik az életüket, és rendezvényeket szerveznek. Az első fél évben ők nem tudtak működni a vírushelyzet miatt, szerencsére a helyzet mostanra rendeződni látszik – kezdte beszédét a polgármester, majd tovább elemezte a helyzetet.

– Amikor már a költségvetésen is érződött a hatása a járványnak, akkor egy személyben kellett döntenem több kardinális dologról. Az egyik legfontosabb az volt, hogy az adóbevételek csökkenésével a költségvetést is módosítani kellett, így mindenki az 50 százalékát kapta meg az igényelt támogatásoknak. Mivel a rendezvényeket nem tartották meg, ez elegendő volt mindenki számára az életben maradáshoz – folytatta Árvay István, majd az aktualitásokról beszélt.

– A legutóbbi testületi gyűlésen módosítottuk a költségvetést és a hiányzó civil támogatási alapot egyéb forrásokból bővítettük, meghatározva egy 150 milliós keretösszeget. Szeptember 30-ig lehetett beadni az igényléseket, amit meg is tett mindenki. Innentől a jövő év végéig még egy további hatmillió forintos saját keret áll rendelkezésünkre, amiből eseti igényeket tudunk támogatni. Utazásokat, vacsorákat és hasonlóan kisebb költségű kiadásokat – hívta fel a figyelmet a polgármester.

A Nemzeti Együttműködési Alap 2022-es évi pályázati lehetőségeiről Vágusz Erna és Regner Márta pályázati tanácsadók beszéltek a Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központtól. Mindenekelőtt az egyszerűsített és az összetett pályázati lehetőségekről esett szó. A működési és támogatási keret felvázolása után Nagy Sándor, a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség elnöke vette magához a szót és beszélt a közeljövő fontosabb eseményeiről.

– Október 9-én tartjuk a civil napunkat és a civil börzét a Flesch-központban, ahol min- den egyesület bemutathatja a tevékenységét. Itt fogjuk át- adni az idei mecénásdíjakat és „Az év civil szervezete” díjat is. Az eseményen amatőr művésze- ti csoportok is fel fognak lépni, így mindenkit szeretettel vá- runk – mondta a civilek elnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában