Már több mint 4200 kilométert evezett Richárd, karácsonyra hazaérne

Már több mint 4200 kilométert kajakozott a rajkai származású Varga Richárd. Május 24-én indult a norvégiai Ramberg strandról, s a terv szerint meg sem áll Dunakilitiig. Ez közel 5000 kilométert jelent a vízen. Úgy tervezi, a karácsonyt már otthonában tölti. Az őrültségnek tűnő vállalás jótékony célt is szolgál, Richárd az Endurance Mission Paddling Upstreamnek hívott projektben a Bátor Tábornak is gyűjt.

A Szigetköztől Norvégia fjordjaiig

„Túl vagyok a 4 ezer kilométeren, nem sokat gondolok vissza a távra, csak előrenézek! Majd ha célba értem és lesz elég időm pihenni, végignézem a fotókat, videókat, majd összegzem az érzéseimet, emlékeimet. Addig még van pár száz kilométer, ami adhat elég gondolkodnivalót, tennivalót” – kezdte Varga Richárd, aki májusban indult útnak egy kajakkal Norvégiából. Richárd tizenkét évet élt Norvégiában, dolgozott halfeldolgozóban, majd fogtechnikusként is, végül főállású kajaktúra-vezető lett. Nem volt idegen számára a vízi sport, hiszen a Szigetközben már fiatalkorától evezett, Norvégiában pedig 2013-ban kezdett kajakozni. Idén májusban úgy döntött, hogy vízen jön haza, s közben gyűjt a Bátor Tábor gyermekeinek.

Túl a legnehezebb szakaszon

„Most a Majna közepén járok. Itt csak a zsilipek hátráltatnak. Na és persze az időjárás. Az utóbbi időben csak esett és esett az eső. Nem szárad se a sátor, se a ruha. Nyirkosan fekszem és kelek, hacsak nem sikerül klubházban éjszakázni. Hátravan még a Majna–Duna-csatorna és a Duna. Technikailag nem nehéz egyik sem, a nehezén már túl vagyok” – tudtuk meg Richárdtól, aki elmondta, nehézségben, sőt, életveszélyes helyzetben is volt része bőven.

„Az életveszélyes helyzet a Rajna–Herne-csatornán történt, ahol egy uszály kis híján maga alá szívott. Hiába van radarreflex az evezőmön, rikító sárga mellényem, narancssárga sapkám, és hiába evezek szorosan a part mellett. Nem vett észre. Ez a hajó a sebességhatárt is megsértette, és annyira partközelbe jött, hogy már a medret tolta maga alatt. Én, amennyire lehetett, félreálltam, már a parton ült a kajakom, kapaszkodtam a sziklákban, aztán a szívóhatás annyira beerősödött, hogy már nem bírtam tartani. Az örvények befordítottak a vízbe, de eszkimófordulóval sikerült visszakerülnöm a víz fölé. Addigra a hajó szerencsére továbbsiklott. Ha mindez egy gyerekkel vagy teljesen kezdő kajakossal történik, vagy ha a csatorna fémfalakkal burkolt szakaszán adódik, tragédia lett volna a vége. De azért van olyan is, ami mosolyt csal az arcomra. A sok csodálkozó tekintet, amikor meglátják a norvég zászlót a kajakon. Nem hiszik el, hogy végig kajakkal jöttem idáig” – emelte ki Richárd.

Beevezett az éleslövészetbe

Elmesélte még Richárd, hogy amikor Dániából evezett át Németországba, meggyűlt a baja a katonasággal. „A Google térképét használom, ami nem jelöli a katonai támaszpontokat. Már késő délután volt, épp sátorhely után kutattam, mikor megláttam a térképen egy füvesnek látszó területet. Gondoltam, az megfelelő lesz. Aztán ahogy közeledtem, a parton nagy figyelmeztető táblákat láttam, de túl messze voltak, hogy el tudjam olvasni. Gondoltam, a meredek homokdűnék omlásveszélyét jelzik. Aztán egy idő után elfogytak a dűnék, de a táblák megmaradtak, majd ágyúcsövek meredtek felém. Hát, mondtam magamban, itt tuti nem látnak szívesen vadkempingezni. A poén a következő napon történt. Nem gondoltam, hogy húsz kilométeres tengerszakaszon két támaszpont is van. Mikor a vízbe nyúló kerítés vonalába értem, hangosbeszélőn rám kiáltottak, hogy »Kajakos, álljon meg!«. Hátraarc és kieveztem a partra, ahol megjelent egy tiszt. Közölte, hogy éleslövészet van, nem haladhatok tovább este fél 6-ig. Szóval 5 órát várakozhattam. Közben találtam egy bokrok által eltakart, a szárazföld felé fordított táblát, amin jelzik, hogy a közeli világítótornyok piros és narancs jelzései lőgyakorlatra figyelmeztetnek. Én meg azt hittem, viharjelzés, hogy fürödni veszélyes. Fürödni nem terveztem, úgyhogy ignoráltam a jelzést.”

Richárd már a folyók mentén halad, ahol több kajak- és evezősklub is található. Így nagyrészt ezeken a helyeken hajtja álomra a fejét, vagy – mint a korábbi szakaszokon – sátorban alszik.

Kajakkal tilos, sporthajóval szabad

Richárdnak a zsilipeknél át kell emelnie a kajakot, van, ahol tízméteres szintkülönbséget is át kell hidalnia. „A kajakom a felszereléssel együtt durván 70–80 kilogramm. A kiskocsimat nem erre a súlyra tervezték. Kipakolhatnám a felszerelést belőle, de nem merem otthagyni, amíg áthúzom a kajakot a zsilipen túlra, akár egy kilométert is kell gyalogolni. Így a teljes felszerelést egyszerre kell mozgatnom, ami jócskán kiveszi az energiát az emberből. Vízen egyszerűbb mozgatni, arra találták ki. Szóval nem értem a zsilipek kezelőit, miért tiltják az áthaladást egyik-másik helyen. Az Ems–Dortmund-csatornán történt, hogy egy vasárnap olyan zsilipkezelőt fogtam ki, aki nagyon merev és rugalmatlan volt. Ha már neki vasárnap dolgoznia kell, nehogy már a másiknak könnyű legyen. Háromszor is megtiltotta, hogy használjam a zsilipeket, holott semmi akadálya nem lett volna. Azt mondta, kajakot nem enged be, csak sporthajókat. A következő napon megelégeltem, hogy hülyére vesznek. Úgy jelentkeztem be a zsilipkezelőnél, hogy egy kis sporthajóval áthaladnék a zsilipen. Semmi akadálya nem volt. Szerencsére a Majnán vannak sportzsilipek, amiket az áthaladó saját maga kezel, így átemelnem nem kell, viszont az evezési időt lerövidítik” – zárta Richárd.