Mint egy kaleidoszkóp – Színesen kavargó változások a varázsló kertjén át

A Rómer a XIX., XX. századi magyar művészet felé fordulva túllépett a rutinszerű monografikus kiállítások gyakorlatán és az aktualitásokra fókuszál. Az 1896 és 1919 között született képzőművészeti és irodalmi alkotásokra különleges szemüvegen át tekintő tárlaton a teljesség igénye nélkül Batthyány Gyula, Csáth Géza, Derkovits Gyula, Ferenczy Károly, Gulácsy Lajos, Iványi Grünwald Béla, Kernstok Károly, Mattis-Teutsch János, Mednyánszky László, Orbán Dezső, Patkó Károly, Perlrott Csaba Vilmos, Rippl-Rónai József, Vaszary János, Szőnyi István alkotásai láthatók egymás mellett jól körülhatárolható, átgondolt szempontrendszer szerint. Ahogyan azt Grászli Bernadett művészettörténész, múzeumigazgató a Kisalföld olvasóinak tartott rögtönzött tárlatbemutatón elmondta: a kiállítás azokra a tendenciákra világít rá, amik e korszakban a magyar képzőművészetben egymás mellett hatottak: különleges utazásra hív a szimbolizmus, a szecesszió vagy a nagybányaiak panteista, naturalista világába. Úgy, mint a kaleidoszkóp, teremről teremre vándorolva változik minden, színesen, kavargón, a jelzett korszak újabb és újabb aspektusait helyezve előtérbe. Visszaigazolva és igazzá téve, hogy a múzeumlátogatás nem feltétlenül szép képek gyors egymás utáni megnézése csupán, hanem az általuk nyújtott élmények befogadására is lehetőséget ad annak, aki igényli és fogékony rá.

1919: gyászév a magyar művészetben

A kiállítás egyediségét erősíti, hogy a kilencvenhez közelítő, mintegy kétmilliárd forintos biztosítási értékű festménykollekción túl a tárlókban helyet kaptak Csáth Géza életművéből fennmaradt unikális kéziratok, emlékek, mint például Az elmebeteg nő naplójának eredeti kéziratlapjai, vagy a Nyugatnak írt zenekritikája, kottarészletei, de megtekinthető az üvegek alatt a Gulácsy Lajosról jelenleg ismert valamennyi eredeti fotográfia is. E választás sem véletlen, hiszen ez évben emlékezünk Csáth halálának századik évfordulójára. S ahogyan azt Grászli Bernadett megjegyezte: az 1919-es amúgy is gyászév a magyar művészetben, hiszen Csáth mellett ez évben halt meg Csontváry Kosztka Tivadar, Mednyánszky László és Ady Endre is. Innen tekintenek visszafelé.

A kiállítás címe is Csáth-műből bújt elő, aki A varázsló kertjében írja: „A kert közepén egy csomó bíborpiros, kövér virág terpeszkedett. Húsos, selymes fényű szirmaik hosszan lógtak le egészen a magasra nőtt haragoszöld színű fűbe. Mint egy kaleidoszkóp, úgy hatott ez a kis csodakert. Közvetlen előttem a nőszirom lila virágai nyíltak. Százféle virágillat tevődött össze a bódító szagában, s a szivárvány minden színét megtalálhattad a virágok színében.”

Izgalmas időszak volt

A Rómer kiállítása is csodakert, csak éppen virágok helyett műalkotásokból áll. A tárlat által felölelt negyed évszázad kétségkívül izgalmas-mozgalmas időszak volt nemcsak a hazai képzőművészetben, hanem az emberiség kultúrtörténetében, a világtörténelemben is. Erre a korszakra esik az első nagy világégés éppúgy, mint az első újkori olimpiai játékok megrendezése. Alig van túl a világ az első, nagyközönség számára is nyilvános, fizetős filmvetítésen, ez időben hangzott el az első rádióadás, amely emberi hangot közvetített, a Toscát a Metropolitan operaházból, igaz, az adást néhány száz készülékkel hallgatták csupán a kivételezettek. Ekkor gurult le a gyártósorokról a Ford első T-modellje, lehetett már hallgatni magyar gyártású hangfelvételeket Edison gramofonján, s a Wright fivérek is túl voltak az első repülésükön.

Reprezentatív válogatás

Érdemes hát egy kicsit e szellemi pezsgést és társadalmi felbolydulást elképzelve betérni a nagy ívűnek nyugodt szívvel mondható győri gyűjteményes kiállításra, mely jelentős hazai és külföldi köz- és magángyűjtemények anyagából nyújtja reprezentatív válogatását. Ott remeg a falak között Csáth minden szenvedélye, szinte hallani Vaszary szuggesztív, könnyed ecsetvonásainak suhanását, beszippanthatjuk Iványi Grünwald Nagybányájának levegőjét, életre kelnek előttünk Gulácsy szürreális víziói. A betérő kíváncsiaknak az élmény mellé a múzeum Bognár Tibornak és Turzai Erikának köszönhetően művészetterápiás programot is kínál. Ennek megfelelően megjelennek a válogatott alkotásokon a művészetterápia visszatérő szimbólumai, a hajó, a tenger, a magányos fa. Ráköszön a látogatóra a táj, mint a lélek tükre, ami előtt időt kell tölteni, hogy a művészi élmény, az esztétikum befogadása mellett, alatt a lélek is lecsendesedjen, s elvigye az embert egy, a művészet nyújtotta álomszerű, különös világba vezető belső utazásra.