Idő, szeretet, hit

Nemrég megadatott, hogy Szicíliában vehettem részt egy utazáson. A Villa Romana del Casale III–IV. században készült mozaikjait csodáltam, és az a jutott eszembe, hogy mi vajon milyen nyomot hagyunk magunk után. Mi marad meg a mi életünkből a jövő számára? Milyen dolgokat tartunk fontosnak az életünk során? Melyek az értékeink?

Három dolog fogalmazódott meg ott és akkor bennem:

Vegyük komolyan az időt! Az örökkévalóság egy kis darabját kaptuk a születésünkkel, de jönnek és tűnnek az évek. Tavasz, nyár, ősz és tél váltakozása tagolja a természeti évet. Az ünnepek adják meg számunkra, hogy megálljunk egy rövid időre, és a jelenünket meghatározó, a jövőnket előkészítő eseményekre figyeljünk, egymás felé forduljunk.

Vegyük komolyan a szeretetet! Szent Bernát olyan csodásan fogalmazta meg gondolatát a szeretetről. „A szeretet önmagában elegendő és önmagáért kívánatos. Önmagában érdem és jutalom is. A szeretet nem keresi sem okát, sem gyümölcsét önmagán kívül: maga a szeretet gyakorlása a gyümölcs. Szeretek, mert szeretek, szeretek, hogy szeressek!” Van bennünk elég szeretet?

Vegyük komolyan a hitet! Ha védőszentemre, Szent Dorottyára gondolok, akkor a hit erényét emelném ki az ő életéből. Olyan időket élünk, amelyekben egyre fokozottabb a sietség, a türelmetlenség, a betegség, a kényszer-­alkalmazkodás a különleges helyzetekhez. Kell, hogy ezekben az időkben is megmaradjon a hitünk egymásban, az emberekben, a kultúrában, a szépségben, a jóságban, vallásos emberként a reménységben. De legfőképpen saját magunkban.

Vegyük tehát komolyan ezt az adventi időszakot, és gondoljuk át, miért értékes a mi életünk, a mi létünk, milyen értékeket tartunk fontosnak! Éljük meg az ünnepeket és éljük meg a hétköznapokat is!