Örömmel érkezett

2023.11.08. 12:05

Bemutatkozott a soproni evangélikus közösség új németajkú lelkésze

Holger Manke soproni lelkészi megbízatása közel tíz év után lejárt, így november 1-jétől Jessica Rebekka Pöhlmann vette át tőle a munkát. Örömmel érkezett, eddig egy kicsi gyülekezetben, a bajorországi ludwigsstadti evangélikus egyházban szolgált.

Varga Henrietta

Rebekka Pöhlmann a szószékről prédikált, onnan köszöntötte a gyülekezetet.

Fotó: Szalay Károly

Az új lelkésznőt az ünnepi szertartáson Raphael Quandt bajorországi egyháztanácsos állította szolgálatba. Az istentiszteleten részt vett Ihász Beatrix esperes, dr. Tóth Károly igazgató lelkész, valamint Pelikán András lelkész is. 
Az észak-bajorországi Bayreuthból származó lelkésznő korábban fontos tapasztalatokat szerzett a nemzetközi ökumenikus együttműködésben magyarországi tanulmányútjai és a New York-i ENSZ-ben végzett szolgálata során. Az elmúlt években a ludwigsstadti gyülekezet lelkésze volt. 

– Korábban is volt magyar kötődésem, először az érettségi után jöttem Magyarországra. Akkor önkénteskedtem, viszont ezt követően is visszatértem, mivel itt jártam egyetemre – kezdte a frissen beiktatott lelkésznő. – Amikor a közelmúltban azzal keresett meg a bajor egyház, hogy el tudom-e képzelni, hogy Magyarországon vállaljak szolgálatot, egy percig sem gondolkodtam. Örömmel mondtam igent, hiszen ez egy csodálatosan szép város és egy vidám, fantasztikus gyülekezet. Pünkösd előtt már meghívtak Sopronba, akkor találkoztam először velük, és már akkor is prédikálhattam. Érdeklődők és nagyon nyitottak voltak, hatalmas szeretettel fogadtak – elevenítette fel a néhány hónappal ezelőtt történteket. 

– Holger Mankénak, az előző német lelkésznek rengeteget köszönhetek, hiszen mindent megtett annak érdekében, hogy az indulásom, a bemutatkozásom, a kezdésem zökkenőmentes legyen, amelyért hálával tartozom neki – tette hozzá. – Eddig egy kicsi gyülekezetben, a bajorországi Ludwigsstadt evangélikus egyházban voltam, ami a soproninál lényegesen kisebb közösség. Hatalmas ajándéknak tartom, hogy most is olyan gyülekezetbe jöhettem, ahol örülnek annak, hogy itt vagyok, és folyamatosak a pozitív jelzések. Hárman vagyunk lelkészek, így az is nagy öröm, hogy csoportban dolgozhatunk, ezért izgalommal várom a közös munkát. 

És hogy milyen tervekkel érkezett városunkba? – Lelkészként fontosnak tartom, hogy ne fix célokkal érkezzünk az új helyre, hanem érezzük és halljuk meg azt, hogy pontosan mire is van szüksége a gyülekezetnek. Hova szeretnénk együtt eljutni, mit szeretnénk közösen csinálni, mi a legfontosabb. Azt, hogy inkább az ifjúsággal, a kisgyermekekkel vagy esetleg az idősebbekkel fogok-e foglalkozni, még nem tudom előre. Érzékenynek kell lenni, figyelni kell és meghallani a hívó szót, meghallani azt, hogy pontosan mire van szüksége a gyülekezetnek. Ötleteim természetesen vannak, de segíteni elsősorban ott fogok, ahol az szükséges – zárta a beszélgetést. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában