A megyerikumtól a hungarikum felé

2022.05.20. 10:42

Együtt őrzik a dunai hajósmúltat - Országos találkozót szerveztek Gönyűn

Szakmai napot tartottak, amelynek célja, hogy olyan partnerség alakuljon ki, amelynek eredményeképpen a „Gönyűi Hajós Múlt” immáron tágabb jelentéssel, „Dunai Hajós Múltként” kiemelt nemzeti értékként bekerülhessen a Magyar Értéktárba, majd pedig bebocsátást nyerhessen a hungarikumok közé.

Barki Andrea

A megyei értéktár- bizottság teljes támogatásáról biztosította a résztvevőket. Fotó: Polgármesteri Hivatal, Gönyű

A megyei értéktár- bizottság teljes támogatásáról biztosította a résztvevőket. Fotó: Polgármesteri Hivatal, Gönyű

A gönyűi önkormányzat és a Honismereti Egylet 2020-ban nyújtott be pályázatot a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottsághoz a gönyűi hajóshagyományok Gönyűi Hajós Múlt elnevezéssel történő felvételére. A pályázat a megyében egyedülálló hajóskiállításon kívül felölelte a település hajózással kapcsolatos hagyományainak egészét, a hajósmisét, az elhunyt hajósok emlékművénél történő tiszteletadást, a Duna koszorúzását, a hajósbálok hagyományát és a Duna Napot is. 

2020. szeptember 17-én megszületett a döntés, a Gönyűi Hajós Múlt felvételt nyert a „megyerikumok” közé. Az erről szóló oklevél ünnepélyes átadására a pandémia miatt tavaly októberben került sor. 

Megtartották az első országos találkozót 

Gönyű idén ünnepli első írásos említésének 800 éves évfordulóját. Az önkormányzat számos programmal szeretné emlékezetessé tenni az évfordulót, így született az az ötlet is, hogy a megyei érték legyen nemzeti érték, összefogva a Duna mellett lévő településekkel, ahol szintén őrzik a hajós- és vízi hagyományokat. 
A gondolatot tett követte: május elején megszervezték a dunai települések első országos találkozóját, ahol Szigethy Balázs jegyző programindító köszöntőjében kifejtette: a Duna mindannyiunk kincse, mindannyiunkat egybeköt, így az értékek és hagyományok számbavétele sem állhat meg a település határainál. A szakmai nap célja nem kevesebb tehát, mint az, hogy olyan partnerség alakuljon ki a közös cél érdekében, amelynek eredményeképpen a „Gönyűi Hajós Múlt” immáron tágabb jelentéssel, „Dunai Hajós Múltként” kiemelt nemzeti értékként bekerülhessen a Magyar Értéktárba, végső soron pedig bebocsátást nyerhessen a hungarikumok közé. 

A köszöntőket és előadásokat követően Zebegény, Szob, Esztergom, Vác, Tolna és Baja települések képviselői megtekintették az „Élet a Duna partján” helytörténeti kiállítást, valamint a „Négy évszak Gönyűn” fotókiállítást. Fotó: Polgármesteri Hivatal, Gönyű

Tisztelik, szeretik a folyót 

Major Gábor polgármester el- mondta, hogy Gönyűn máig élnek a hajóshagyományok, és az önkormányzat a civil szervezetekkel karöltve mindent megtesz annak érdekében, hogy a település ezen identitását meg- őrizze. Többgenerációs dunai család sarjaként tudja, hogy az emberek évszázadok óta együtt élnek a folyóval, tisztelik és szeretik bármilyen helyzetben. 
Écsi Antalné, a Gönyűi Honismereti Egylet elnöke a bemutatkozó rövidfilm levetítését követően beszélt az egyesület tevékenységéről a megalakulástól napjainkig. Sebő Ferenc Kossuth-díjas népzenekutatót idézte: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” 

Ígéretes kapcsolatok születtek 

Dr. Pető Péter, a Győr-Moson- Sopron Megyei Értéktár Bizottság elnöke azt hangsúlyozta, hogy felettébb fontosnak tartja azt az együttműködést, amelynek magjait Gönyű jelenleg próbálja elvetni, egyúttal a megyei értéktárbizottság teljes támogatásáról biztosította a résztvevőket. 
A szakmai nap során létrejött kapcsolatfelvétel és tapasztalatcsere ígéretesnek mutatkozott a további együttműködés szempontjából, hiszen Széchenyi István óta tudjuk, hogy „egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen”. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában