Nemzetközi Súlyemelő Szövetség

2020.04.16. 18:10

Emelt fővel távozik Aján Tamás

Az elnök a tokiói olimpia halasztása miatt döntött a távozásról.

International Weightlifting Federation (IWF) President, Romanian Tamas Ajan, gestures during the Rio 2016 Olympic Games at the Riocentro Pavilion in Rio de janeiro, Brazil on August 15, 2016. (Photo by GOH CHAI HIN / AFP)

Forrás: AFP

Fotós: Goh Chai Hin

„Először is hadd korrigáljak egy dolgot,

nem lemondtam, hanem visszaléptem”

- kezdte a Kossuth Rádiónak adott interjúját a 81 éves sportdiplomata, hozzátéve, hogy voltak feltételei a visszalépésnek, amelyet az IWF elnöksége elfogadott.

A döntés hátterében Aján szavai szerint az áll, hogy

már a legutóbbi választáson jelezte, többé nem indul újra a posztért, a szövetség alapszabálya azt mondja ki, hogy az olimpia befejezéséig szól a mandátum, újabb egy évet pedig már nem akart várni a távozással.

Feltételei közül kettőt nevezett meg. Egyik kérése az volt, hogy a szövetség apparátusa az év végéig maradhasson és dolgozhasson tovább, másrészt nem szeretett volna tiszteletbeli elnök lenni, amiből több is van az IWF-nél. Ő a sportág tiszteletbeli nagykövete lesz, a cím segítségével pedig el tud majd menni minden olyan versenyre, amelyre szeretne.

Aján Tamás az interjúban beszélt a szövetségnél töltött évekről, arról, hogy 1970-től 1976-ig IWF-alelnök volt, 1976-tól 2000-ig főtitkár, majd egészen mostanáig elnök. Úgy érzi, már alelnökként is tudott tenni a sportágért, amely a 70-es években a „padlón volt”, ám később stabil olimpiai sportággá vált.

„Amit nem kívánok letagadni, hogy a legnagyobb kihívás a doppingellenes harcban volt, mert a világnak egy bizonyos részében majdhogynem a felkészülés kötelező részévé tették, hogy doppingszert használjanak, elsősorban anabolikus szteroidokat. Egészen a mai napig küzdök és küzdöttem ellene”

- mondta Aján Tamás. Megemlítette azt is, hogy szerencsére a doppingellenes harcban nagy előrelépés történt a világban, és

az IWF volt az első, amely olimpián nem engedett elindulni országokat a doppingesetek miatt.

Mint mondta, Rióban négy ilyen volt és Tokióba is három-négy nemzet nem utazhat majd el.

Az elnökségen belüli feszültségeket és az őt ért kritikákat – elmondása szerint – az elmúlt években éppen az okozta, hogy a vezetőtestületben hat tag is van, akik olyan országokat képviselnek, ahol nagyon sok a pozitív doppingeset, márpedig nekik nagyon nehéz volt megmagyarázni, hogy miért erőltette olyan szabályok végigvitelét, amelyekkel felfüggeszthetnek országokat a dopping miatt.

A feszültségek ellenére ugyanakkor az elnökség egyhangúlag fogadta el Aján feltételeit most, nem volt vita azokról.

„Teljesen csendben, nyugodtan visszavonulok, emelt fővel távozom”

- jegyezte meg Aján, aki már szerda éjszaka rengeteg támogató hangvételű, köszönetnyilvánító levelet kapott, mások mellett nemzeti szövetségi elnököktől.

Azt is elmondta, hogy visszavonulása ellenére továbbra is áll a vizsgálatok elé, amelyet ő kezdeményezett a német ARD televízió januári műsorát követően. Az adásban személyesen őt vádolták meg pénzügyi visszaéléssel, és azzal, hogy a tudtával folyik rendszerszintű doppingolás a súlyemelésben. Aján Tamás elmondta, hogy a jelenlegi megbízott elnök, Ursula Papandrea egy kanadai céget kért fel a vizsgálatra, amelynek munkatársai megszállták az IWF budapesti irodáját, mindent lefoglaltak, az adatokat lementették és június 19-ig kell jelentést készíteniük. Aján szerint az egymillió dollárért megbízott cég „valamilyen eredményt” biztosan fog produkálni, ő pedig kíváncsian várja azt.

Az ARD riportjának állításait most is tagadta. Hangsúlyozta, hogy a német szövetség elnökének nyilatkozata váltotta ki a vádakat, akinek nem lehettek információi a pénzügyekről, mert nem volt tagja az elnökségnek.

A magyar sportvezető a riportban azt is elmondta, úgy érzi, a megbízott elnök, az amerikai Papandrea maga alá akarja gyűrni az IWF-et, ugyanakkor a korábbi feszültségeket rendezték egymás között, összhangba kerültek egymással és békével válnak el.

Aján Tamás már a jövőre vonatkozó terveiről is beszélt. Hangsúlyozta, nem szeretne teljesen leállni, és már két nemzetközi szervezet meg is kereste egy-egy ajánlattal, emellett pedig külön háláját fejezte ki Kulcsár Krisztiánnak, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, aki felajánlotta neki, hogy továbbra is dolgozzon a MOB-ban.

„Jelenleg a Magyar Olimpiai Akadémia elnökeként tevékenykedek, de őszintén elmondom, hogy eddig kevés időm volt erre. A jövőben talán több időt tudok fordítani az akadémia munkájára”

- nyilatkozta Aján.

Forrás: MTI

Borítókép: Aján Tamás a 2016-os riói olimpián

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában