Trianon 100

2020.05.21. 19:06

Közös éneklésre invitálja közönségét a Kiss Kata Zenekar

A koronavírus járvány félbeszakította a Magyarból Jeles száz állomásos koncertsorozatukat, így a tagok most közös éneklésre invitálják a közönséget, a beküldött videókból pedig klipet készítenek a Nemzeti Összetartozás Napjára, amellyel szeretnének méltóképpen megemlékezni a Trianon 100. évfordulóról.      

Tarnóczy Orsolya

Forrás: YouTube

Együtt dobban a szív, s benne dobban a szó, magyarnak lenni, igenis jó!- így szól a Kiss Kata Zenekar Magyar vagyok című dalának refrénje, amit határon innen és túl is sokan ismernek. A koronavírus járvány félbeszakította a Magyarból Jeles száz állomásos koncertsorozatukat, így a tagok most közös éneklésre invitálják a közönséget. Kiss Kata elmesélte, hogy a beküldött videókból klipet készítenek a Nemzeti Összetartozás Napjára, amellyel szeretnének méltóképpen megemlékezni a Trianon 100. évfordulóról.

Azt hiszem nem lehet most másként kezdeni: miként éli meg a járvány, a szükségszerű bezártság időszakát?

Tudni kell, hogy a zenekarunk minden évben 120-130 koncertet tart, egész évben járjuk az országot, sokat lépünk fel a határon túl is. Tavaly június 4-én indítottuk el a Magyarból Jeles című 100 állomásból álló koncertsorozatunkat, a sátoraljaújhelyi Rákóczi Szövetség nyári táborából, amelyet Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen nyitottunk meg. A koronavírus-járvány azonban fenekestül felforgatta a terveinket, március 10-én a hatvanhetedik helyszínen végleg be kellett fejeznünk a koncertsorozatot, aminek csúcspontja a június 4-én a Trianon 100. évfordulóján lett volna. A leállás megviselte a zenekar tagjait, nekem elment a hangom, teljesen leblokkoltam. Aztán elkezdtük összeszedni magunkat és rendbe tenni a környezetünket. Észrevettük, hogy a kertünkben egy árva szék sincs, így elmentünk venni egy párat. Átrendeztük és élhetővé tettük ezt a zöld területet, mert tudtuk, hogy minden szempontból ez lesz az idei nyarunk fő helyszíne.

A hatvanhét koncert közül, melyik égett be az emlékezetébe?

Kárpátalja mindig meglepetést tartogat, vagy ha az ember olyan helyeken lép fel, ahol a lakosság alig egy százaléka magyar. Hátborzongató érzés ilyen falvakban színpadra lépve énekelni, nehéz kibírni sírás nélkül. Az egyik településen épp felújították a művelődési házat, így nem volt mit tenni, a templomban kellett megtartanunk a koncertet. Felállítottuk a hangszórókat a pulpitus mellett, majd megszólalt a zene és már az első percben láttam, hogy a kint élő magyarokkal együtt dobbant a szívünk. A lelkünk összetalálkozott. Katartikus élmény volt. A végén oda jött hozzám egy kilencvenkilenc éves néni és azt súgta a fülembe: nem gondolta volna, hogy valaha az életében még egyszer kimondhatja, jó magyarnak lenni. Még most is libabőrös leszek, ha erre gondolok.

Úgy tudom más is csatlakozott a turnéhoz.

Velünk tartott a Maszkura és a tücsökraj vezetője, Bíró Szabolcs is, akivel korábban már egymásra találtunk, hiszen hasonlóan gondolkozunk a zenéről és a világ dolgaikról. Felhívtam telefonon, hogy lenne ez a turné, ő meg azonnal rábólintott és jelezte csatlakozik hozzánk. De a fellépéseinken olykor egy néptáncos pár is táncba hívja a tömeget, ők is fontos részei a csapatnak.

A zenekarával egyedi módon ötvözi a magyar népzenét a modern stílusirányzatokkal, a popot, a rockot, a dzsesszt, a metált és a rapet házasítja a magyar népi kultúra kincseivel. Miért pont a népzenéhez nyúlt vissza?

Egy nagyon kicsi faluból a Bükk alján található Sályról származom, ahol Gárdonyi Géza élt. Ezen a vidéken erősen él a népi hagyományőrzés és a népművészet. Ebbe születtem, itt nőttem fel. Hegedültem és pávakörös is voltam, majd volt egy popénekesnői időszakom is. De mindvégig erősen élt bennem a vágy, hogy kizárólag magyarul és értékes dalokat szeretnék énekelni. Az első lemezem 2007-ben jelent meg, amire az édesapám írta a dalokat. Egy évre rá pedig megalakult a saját zenekarom. A zenésztársak a zenei műfaj különböző ágaiból érkeztek, akad olyan is közöttük, aki 1986-ban a Queen együttes előzenekaraként lépett fel a Népstadionban. Fontos kiemelnem, hogy mi nemcsak együtt zenélünk, de barátok is vagyunk. Gyakorlatilag úgy működünk, mint egy nagy család. A karanténidőszak közepén fejest ugrottunk a munkába.

Ez mit jelent?

2017-ben jelent meg Magyarból jeles című albumunk, ami huszonötezer példányban fogyott el itthon és a határon túl, az iskolákban és az óvodákban pedig oktatási segédanyag lett. A lemezen lévő történelmi ihletésű dalokban minden benne van, ami számunkra fontos: a hazához való kötődés, a magyarságtudat és a hit. A mondanivalót igyekeztünk modern köntösbe csomagolni, hogy a fiatal generációhoz közel tudjuk hozni a nemzeti összetartozás érzését. Most nekiláttunk a Magyarból jeles második album elkészítéséhez, ami főleg az irodalomra épül. Többek mellett Ady Endre, Márai Sándor a hazáról és a hazaszeretetről szóló költeményei mellett kortárs írók klasszikusai is megelevenednek majd.

Miért pont az irodalom kerül fókuszba?

Mert az otthoni pakolgatás közben rengeteg értékes könyv került a kezembe. Ennek köszönhetőn elkezdtem ismét verseket olvasni, bújtam a köteteket. Annyira beleszerettem ebbe az egészbe, hogy úgy gondoltam ez nem lehet más, mint egy égi jel. A zenekar tagjaival is megosztottam az érzéseimet és nekivágtunk a munkának, aminek remélem a gyümölcsét jövőre már le tudjuk aratni.

Hiányzik a közönség?

De még mennyire! Mivel a vírushelyzet miatt nem tudunk koncertezni sem Magyarországon, sem a határon túl, ezért virtuálisan szeretnének meghívni a közönségét a Magyar Vagyok című dalunk otthoni eléneklésére. A jelentkezőknek nincs más dolgunk mint a világ bármely pontjából egy videó üzenetben elénekelni, hogy véleményük szerint miért jó magyarnak lenni. A beküldött videókból majd egy frenetikus klipet készítünk a Nemzeti Összetartozás Napjára, amellyel szeretnénk megemlékezni a Trianon 100. évfordulójáról. Emiatt nagyon örülnék neki, hogy ha legalább száz felvétel érkezne be a magyarvagyok2020.hu oldal Énekeld el! menüpont alá. A határidőt május 20-ig határoztuk meg, de természetesen utána még pár napig várjuk az üzeneteket. Az elkészült videókat feldolgozzuk, majd a Rákóczi Szövetség az összeset elhelyezi egy időkapszulába.

Bárki indulhat ezen a felhíváson?

Nem profi zenészektől és énekesektől várunk felvételeket, hanem gyakorlatilag nemtől és kortól függetlenül bárkitől, aki szeretne részese lenni ennek a csodának. Egyébként már szép számmal érkeztek be felvételek, mindenképpen meg kell, hogy említsem annak a vajdasági tolószékes kislánynak a videóját, aki egy régi nagy Magyarország térkép előtt, kezében egy kis magyar zászlót lebegtetve énekelte el a dalukat: „együtt dobban a szív, együtt dobban a szó, magyarnak lenni, igenis jó!”

Őszintén vállalják a gondolataikat és az érzéseiket. Bántották már emiatt a zenekart?

Nagyon sokszor a fejünkhöz vágják, hogy erre a magyarkodásra mi szükség, amit nem tudok igazán értelmezni. Az első lemezem megjelenése után is rengeteg elutasítást kaptam a rendezvényszervezőktől, a művelődési házak vezetőitől és még sorolhatnám, hogy kiktől. A mai napig egyébként küzdünk ezzel a beskatulyázással. Pár hónapja valaki azzal támad rám, hogy ő nem akar politizálni. A magyarság tudat kifejezése mióta függ össze ezzel? Ami a szívemből jön, amit a hazám iránt érzek, azt a dalokon keresztül próbálom más lelkébe is átcsöpögtetni.

Többször adtak koncertet Böjte Csaba gyermekotthonaiban. Mikor indult ez a barátság?

Ha tehetjük minden évben ellátogatunk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeihez, hogy megörvendeztethessük a gyermekeket a dalaikkal. Az első meghívást pár évvel ezelőtt kaptuk Böjte Csabától, aki a Parajdi Sóbányába hívott el minket, ahol nagyszabású jótékonysági koncertet adtunk a sóvidéki gyermekek karácsonyi ünnepségén. Ez volt a Házi Áldás turnénk, amiről egy lemez is megjelent. Innentől aztán elindult egy lavina, szájról szájra járt a hírünk és mindenhová meghívást kaptunk.

Minek köszönhető ez a nagy siker?

Nem tudom, mivel se kiadónk, se menedzserünk nincs. Valaki azt mondta, hogy a zenekarunknak valami olyan különleges kisugárzása van, ami megfogja az embereket. Jó lenne zenei téren az élvonalhoz kerülni. Nagyon szeretném a dalainkon keresztül az embernek megmutatni, mindazt, amit a magyarságról hiszünk és vallunk. Ezt a gondolatmagot elültetni, hogy a jövőben kivirágozhassanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában