Trianon 100

2020.06.11. 19:44

Kövér László: a múltunk nemcsak kötelez, hanem erőt is ad

Európa addig marad önmaga, míg a magyar, szerb és más európai nemzetek leányai vállalják a gyermekáldást, és a családok a nevelési és oktatási intézményekkel együtt képesek bevonni minden gyermeket az európai keresztény kultúrkörbe megőrizve nemzeti identitásukat – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Nagybecskereken, ahol átadta a Boldogasszony Iskolanővérek leánykollégiumának felújított épületét.

Fotós: Rosta Tibor

A múltunk nemcsak kötelez, hanem erőt is ad húzta alá a házelnök.

Hozzátette:

ezer éves magyar múlt áll mögöttünk e tájakon is, amely ezer indokot szolgáltat arra, hogy minden megpróbáltatás, minden gyötrelem és aggodalom ellenére, bizakodva tekintsünk a jövőbe.

A magyarság küldetése változatlan az elmúlt ezer évben hangoztatta Kövér László. Ez a küldetés pedig nem más, mint magyarként megmaradni a Kárpát-medencében.

Napjainkra olyan magyar államot építettünk, amely szolgálja, és nem kiszolgáltatja a nemzetet. Köszönet a délvidéki magyarságnak mindazért a lelki, erkölcsi és politikai támogatásért, amelyet mindehhez nyújtottak. (.) Engedjék meg, hogy az Országgyűlés nevében tolmácsoljam Önöknek: a délvidéki magyarság mindig és mindenben számíthat Magyarország támogatására

biztosította támogatásáról a vajdasági magyarságot a politikus.

Rámutatott: napjainkra bebizonyítottuk, hogy a magyarság nemzeti összetartozása erősebb, mint azon erők, amelyek száz éve szét akartak szakítani. Ezért köszönetet mondott a délvidéki magyarságnak, amely nélkül véleménye szerint nem lehet teljes a nemzeti összetartozás.

Kövér László kiemelte, hogy Magyarország gyarapodó szövetségeseivel együtt napjainkra elérte, hogy a Kárpát-medence és Közép-Európa hangja hallható legyen a nagyvilágban.

Szomszédainkkal együtt bebizonyítottuk, hogy meg tudjuk védeni nemcsak a saját, de egyben Európa határait is az illegális migrációtól, szomszédaink többségével erőinket össze tudjuk adni annak érdekében, hogy növeljük a térségünk biztonságát és jólétét, szomszédaink többségével egymás iránt kölcsönös tiszteletet tanúsítva elértük, hogy a Kárpát-medencét és Közép-Európát, annak minden nemzetét és országát Nyugaton és Keleten egyaránt újra megtanulják tisztelni mindazok, akiknek erre sok történelmi okuk volna, gyakran mégis megfeledkeznek erről

húzta alá.

Végül arra kérte a vajdasági magyarokat, hogy a június 21-i szerbiai választásokon mindenhol támogassák a Vajdasági Magyar Szövetség jelöltjeit, mert ez a garancia arra, hogy a magyar érdekekről a magyarok mellőzésével sehol se lehessen dönteni.

A csütörtökön átadott leánykollégiumot a Boldogasszony Iskolanővérek vagyon-visszaszármaztatás keretében kapták vissza. Az épületet teljes egészében magyar támogatásból újították és szerelték fel, a magyar kormány minderre 1,2 milliárd forintot biztosított.

A Boldogasszony Iskolanővérek 140 évvel ezelőtt érkeztek Temesvárról Nagybecskerekre, azóta is feladatuknak tekintik a gyermekek óvodai és iskolai oktatását, a lányok nevelését.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ünnepi beszédében megköszönte a nemzetben gondolkodó magyar kormánynak, hogy hittel állt a zárda felújításának ügye mellé.

Borítókép: Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszél a Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón a szabadkai Népszínház épülete előtt 2020. június 11-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában