Ajándékozás: porfogók helyett élményeket

Az ünnepi időszakban, a vásárlási őrületben a szokásosnál is több hulladékot dobunk a szemétbe, de ennek nem kell feltétlenül így lennie. Ehhez ad praktikus tanácsokat Németh Edvárd és Kocsis Dóra.

– Ne vásárolt termékekkel akarjunk örömet szerezni, inkább az időnket, az energiánkat adjuk a másiknak – ezzel a gondolattal szeretnénk irányt mutatni – hangsúlyozta az ikrényi Németh Edvárd és felesége, Kocsis Dóra, akik “hulladékmentes utazók”, a talpalatnyitortenetek.hu blog szerzői. Szerintük, ha meghozzuk ezt a döntést, ajándékunk sokkal személyesebb és egyedibb lesz.

Inkább készítsünk!

Ne vásároljunk, hanem készítsünk, ha mindenképp kézzelfoghatót akarunk ajándékozni! – javasolják. Nekik a nyaralásuk alatt is csak maroknyi szemetük lett és ahhoz is praktikus tanácsokat tudnak adni, hogy adventkor, karácsonykor, szilveszterkor hogyan kerüljük el azokat a csábításokat, amiknek az eredménye a kidobandó dolgok gyarapodása. 

Ha mindenképp édességgel szeretnénk díszíteni a karácsonyfát, választhatunk olyat, aminek a csomagolása újrahasznosítható, papírból, alufóliából van, vagy készíthetünk magunk. Önmagában ajándék már az elkészítés élménye is a gyerekekkel, s barátainkat is meglephetjük vele. S az is nagy kísértés, hogy sok karácsonyi díszt vásároljunk, pedig jók a tavalyiak is, azokat legfeljebb egy új elemmel gyarapítsuk.
 

Az ikrényi Németh Edvárd és felesége, Kocsis Dóra hulladékmentes utazók, a talpalatnyitortenetek.hu blog szerzői. Amikor Kínában töltötték a szentestét, térképből hajtogattak karácsonyfát.
Az ikrényi Németh Edvárd és felesége, Kocsis Dóra hulladékmentes utazók, a talpalatnyitortenetek.hu blog szerzői. Amikor Kínában töltötték a szentestét, térképből hajtogattak karácsonyfát.

Csak amire valóban szüksége van 

– Egyedivé teszik a fát az otthon készült mézeskalácsok, amiket megsüthetünk a társunkkal. Az ünnep a készülődésben fogan meg. Nem érdemes a plázákban a tömegben személytelenül sodródni – állítja Dóra és Edvárd, és hozzátették: ne ajándékozzunk csak azért, hogy valamit adjunk! Így halmozódik fel ugyanis az otthonokban sok felesleges porfogó. Jól gondoljuk meg, mire van szerettünknek valóban szüksége, mit használ sokáig. Főzhetünk rokonainknak lekvárt ajándékba, vagy csak nagyon jó minőségű dolgot vegyünk, akár úgy, hogy több rokon összefog. Leginkább pedig élményt, figyelmet és időt adjunk! Lehet ez egy vacsorameghívás, egy saját készítésű kuponfüzet, amiben olyan feladatok elvégzését ajánljuk fel, amiket nem annyira kedvel a megajándékozott. Például mosogathatunk helyette. Elmehetünk együtt színházba, koncertre, kiállításra is – ezek emlékezetesek lesznek.

– Mi nem veszünk tárgyi ajándékokat idén, ahogy tavaly sem tettük – jegyezték meg Dóráék. Szerintük semmiképp sem érdemes olyasmit venni, ami egyszer használatos vagy hamar tönkremegy. A műanyag flakonokban árult tisztálkodási szerek helyett választhatunk kézműves szappant. Ha az elektronikai eszközöket nem az internetről rendeljük vagy használtan vesszük, akkor sok csomagolóanyagot kiiktathatunk. S ne menjünk éhesen az üzletbe, mert a legtöbb élelmiszer-maradék impulzusvásárlásokból származik!

Nem kell nagyon betárazni ételekből

Jellemzően sok ételt betárazunk ünnepek előtt, mert az étkezés ilyenkor központi kérdés, de csak két napig lesznek zárva a boltok. Ugyanúgy tervezhetünk, mint máskor, nem kell sokfélét, sokat főzni, úgyis hoznak a rokonok is ajándékba. Olyasmit készítsünk, ami több napig eláll – a magyar ünnepi étkek többnyire ilyenek. Nem érdemes órákig a konyhában állni, így feszültté válni, a karácsony pont a békéről szól.
– A fiatal felnőttek viselkedése a fontos, nekik kell okosnak lenniük. A gyerekek tanulásra készek, amit otthon látnak, az szokásukká válik. Az lesz számukra természetes, értékes, amit otthon annak tartanak. Adjunk ajándékba nekik a világért felelős életet! Az is megtisztelése a karácsonynak, hogy nem szennyezzük bolygónkat az ünnepléssel. Úgy is megtehetjük ezt, hogy idén figyelünk arra, ne legyen tele a szemetesünk csomagolóanyaggal. Jó érzés lesz! – fogalmazott a házaspár.
 

Kendőbe is becsomagolhatók az ajándékok. Fotó: Messzelátó Egyesület
Kendőbe is becsomagolhatók az ajándékok. Fotó: Messzelátó Egyesület

Kapkodás helyett

A karácsonyi készülődéskor kérjünk segítséget, tanácsot szeretteinktől, hiszen az ünnep az egymás felé fordulásról kell hogy szóljon! Ne űzött vadként hajszoljuk magunkat, a teendőket! Tudatosság, tervezés, törlés. Ha valami igazán fontos, például a hulladékmentesség, akkor így élhetünk az ünnepek előtt, alatt is. Családtagjaink között feloszthatjuk, ki mit készít, főz. S a nagytakarítás, a tisztaság az alaposságon múlik, nem a vegyszereken, hatékony a citromsav, az ecet, a szódabikarbóna is.

Kreatív csomagolás

Olyan anyagba csomagoljuk az ajándékot, ami később is használható. Vászontáskába, terítőbe, konyharuhába, kendőbe, ruhába, fémdobozba, kosárba. Így maga a csomagolás is ajándék. S újra felhasználhatunk régi csomagolóanyagokat, kartongurigákat, újságpapírt, régi térképet is. Ha mégis díszpapírt veszünk, ne csillogó legyen, annak előállítása bonyolult, újrahasznosítása lehetetlen. Ne ragasszuk össze, akkor kicsomagolásnál nem kell a papírt összetépni!

Több autót is megrongált egy trélerről leesett rámpa
Személyi sérülés szerencsére nem történt.
Magyar egyetemisták eszköze lebeg felettünk
Felbocsátották a hazai fejlesztésű SMOG-P kisműholdat.
Bikinimúzeum nyílik Bajorországban
A tárlaton 1200 fürdőruhát nézhetnek meg az érdeklődők.
Autós üldözés közben dördült lövés Pécsen
Egy szerelmi ügy állt a háttérben.
Gyász
„Amikor testemet megfáradva vittem, váratlanul és csendesen átölelt az Isten. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, dédnagypapánk, NÉMETH ALAJOS életének 86. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 10-én 15 órakor lesz az agyagosszergényi temetőben. Előtte, 14.30 órakor engesztelő szentmisét mondatunk a Szent László-templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Csillag volt, mert szívből szeretett, s mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Mégis elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de a szívünkben él, s örökre ott marad! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk és rokonunk, SZABÓ BÉLA révfalui lakos életének 90. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. december 12-én 16 órakor lesz a győri Evangélikus Öregtemplomban. Temetéséről később gondoskodunk. Gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, anyósom, testvérem és rokonunk, MÉSZÁROS ISTVÁNNÉ szül. Berecz Éva Karolina 76 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. december 10-én, kedden 15 órakor lesz a pázmándfalui temetőben. Előtte engesztelő szentmisét 14.30 órakor mondatunk a helyi katolikus templomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elfáradtál az élet tengerén, pihenj csendben a föld lágy ölén. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamánk, dédim, testvérünk és rokonunk, TÖRÖK IGNÁCNÉ szül. Budai Rozália döri lakos életének 86. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 10-én 15 órakor lesz a döri temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 14.15 órakor a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Szép emléket, szeretetet hagyok itt e világon, becsüljétek az életet, tiszta szívből kívánom; mert ha újra találkozunk, ezeket számonkérem, fogadjátok áldásomat, őrizzétek emlékem. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Férjem, Szeretett Édesapánk, Nagypapánk, Dédink, Apósom, Sógorom és Rokonunk, BAUER LÁSZLÓ volt BM-dolgozó életének 90. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. 12. 10-én 13 órakor lesz a győr-szabadhegyi, Szabadi úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABADOS SÁNDOR a Lajta Hanság volt hivatásos vadőre, jánossomorjai lakos életének 95. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 10-én, kedden 13 órakor lesz a győr-újvárosi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, testvérem és rokonunk, SEBESTYÉN FERENC életének 79. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 10-én, kedden 15 órakor lesz a nyúli temetőben. Előtte, 14.15 órakor engesztelő szentmisét tartunk a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk MÁRKUS IMRÉNÉ szül. Kópházi Jolán halálának 1. évfordulóján MÁRKUS IMRE halálának 21. évfordulóján. ,,Más lenne minden, hogyha velünk lennétek, ha szólnátok hozzánk és ránk nevetnétek. Veletek volt teljes az életünk, olyan jó volt míg voltatok nekünk. Telnek-múlnak az évek a fájdalmat leírni nem lehet, csak letörölni az értetek hulló könnyeket! Szerető lányotok és családja
Fájó szívvel emlékezünk HORVÁTH IMRÉNÉ Király Erzsébet halálának 6. évfordulóján. ,,A múló évek nem felednek, nem halványul emléked, mert a szeretet, amit adtál, egy életre emlékezetet Rád. Szerető családod
Soha el nem múló fájdalommal és szeretettel emlékezünk BERNÁTH JÓZSEFNÉ szül. Karácsony Ilona halálának 5.évfordulóján. De szomorú mindig egyedül lenni. Valakit mindenütt hiába keresni. Valakire várni, aki nem jön többé. Valakit szeretni titokban örökké. Azóta a temetőt járom, az lett az én világom, nem hagylak magadra, vissza-viszatérek, ha eljön az én órám, hozzád hazatérek. Örökké szerető Férjed, Lányaid, Unokád
Szívünkben mély fájdalommal emlékezünk VARGA FERENCNÉ Mihály Éva halálának 11. évfordulóján! Elmentél, s Veled együtt eltűnt a remény, de lelkünk mélyen utadon elkísér. Veled vagyunk most is, Te pedig velünk vagy, mert szeretetünk irántad oly végtelenül nagy. Drága emléked szívünkben örökké él: szerető férjed, fiad, lányod, unokáid: Adrienn, Roland, Eszter, Istike és a család
„Szerettél, tanítottál, Tartalmas életet adtál, Emléked szeretteidben, Tanítványaid szívében Tovább él halálodnál. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy drága édesanyám, nagymamink, dédikénk, anyósom, BEJCZY FERENCNÉ szül. Felker Györgyi nyugdíjas iskolaigazgató örökre megpihent. Szerettünktől 2019. december 10-én, kedden 12 órakor a Szent Imre-templomban gyászmisével búcsúzunk, majd hamvait az altemplomban lévő urnafülkébe, szeretett édesapám mellé helyezzük el. Kérjük, hogy virág helyett csak emlékeiket és imáikat hozzák el a szertartásra! Köszönet minden rokonnak, tanítványnak, barátnak, ismerősnek, az Otthon lakóinak, akik jelenlétükkel fájdalmunkban osztoznak. Külön köszönet a Szent Anna Otthon orvosainak, nővéreinek és minden dolgozójának lelkiismeretes munkájukért; azért a sok segítségért, amit mind fizikailag, mind lelkileg drága édesanyámnak nyújtottak. Lánya: Andrea
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédink, anyósom, testvérem és rokonunk, BRUNFLICKER LAJOSNÉ szül. Kozelka Ilonka Ibolya életének 74. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 10-én, kedden 14 órakor lesz a mosoni temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Hálás köszönetet mondunk a Kazinczysok-nak, akik a 30 éves találkozójukon WARENICH ÁKOSRÓL megemlékeztek és sírján az emlékezés virágait elhelyezték. Bánatos szülei
UDVARDI JÁNOS volt fertőszentmiklósi lakos halálának 10. évfordulójára. Akik ismerték szánjanak egy percet emlékének! Már csak emlék vagy és néhány írott szó, esőcsepp, mit elnyel a folyó. Szép emlék vagy, mi mindig felszínre tör, örök emlékezés a sírhalmod fölött. Emlékezünk: feleséged, lányaid, unokáid