2017.09.01. 11:46
Gyilkos volt - Rejtélyek között vacsoráztunk meg
Rejtélyes vacsorán jártunk. Két fogás között egy gyilkosságba csöppentünk és felgöngyölítettük az ügyet. Egyikünk detektív, a másikunk strici volt - ilyen egy jó szombat este.
Nyomozó voltam! Egész pontosan detektív, kollégám pedig Cecil, a strici. Mielőtt még a szívéhez kapna az olvasó, hogy mi történt velünk a hétvégén, tisztázom, hogy egy Rejtélyes vacsorán vettünk részt a Teátrum Panzió és Étteremben. A játék a Frappéban is bent van.
Amikor megérkeztünk, egy hat fős asztaltársaság már várt ránk, így nyolcunk között oszlottak el a szerepek. Én nagyon meg voltam elégedve az enyémmel – főleg mert azt hittem, a detektívnek majd mindig igazat mondanak. De természetesen nem tették.
A játék már a leves közben elkezdődött, ami finom volt... Az ételről nem is tudok bővebben mit mondani, mert annyira lekötött, hogy teljesítsem a feladataimat, amit a szerepem leírásában kaptam és minél több információt szerezzek meg a többiektől.
A karakterek pénzt is kaptak, amikért lehetett titkokat adni-venni. Kiderült, hogy nem kereskedek túl jól, de azért a végén belehúztam. Nehogy nullával zárjak...
A játék egyre csak bonyolódott, az ételek finomak voltak és a vacsora közben a gyilkosság is megtörtént, ami kissé átírta előzetes feltételezéseinket. Vagy mégsem? Kiderült, nem mindig a legbonyolultabb út illik a krimikbe. De többet nem árulok el!
Nagyjából olyan ügyességgel nyomoztam mint Columbo... felesége. De közben egy remek társaságot ismertem meg és rengeteget nevettem. Ádám pedig... Kollégám annyira beleélte magát a helyzetbe, hogy a végén, amikor ki kellett találnunk, ki volt a tettes, a csapat többsége rá szavazott és még egy jó adag játékpénzt is összeszedett.
Hogy ki kire gyanakodott és miért, azt a desszert közben tárgyaltuk ki és a játékmester beavatott minket, hogy nincs két egyforma este, valami mindig máshogy alakul. De a legtöbb tipp mindig a legdominánsabb résztvevőre érkezik... Ezt a kérdést természetesen Ádám kollégám tette fel.
De nem is az a lényeg, hogy ki találja el végül a gyilkost (nálunk sem sokaknak ment), hanem például az, hogy az egyik férfi olyan jól hozta a Don verőemberének szerepét, hogy utána egészen furcsa volt normálisan beszélgetni vele; vagy hogy az egyik hölgy annyira nevetett saját karakterén, hogy ettől és a véletlen elszólásoktól csak még hitelesebb lett.
