fitnesz

2021.05.24. 14:20

Húzódzkodás: ezt az edzést odahaza is szabad végezni!

A húzódzkodás a legjobb saját testsúlyos gyakorlatok egyike: erősíti a hátat, a vállat, a karokat és a törzset,.

Fotós: Shutterstock

A saját testsúlyos gyakorlatok legnagyobb előnye az, hogy az ember nem tud extrém nagy súlyoknak nekiesni, ezáltal a sérülésveszély is kisebb – írja a csupasport.hu.

A saját magunkkal végzett gyakorlatoknál a mozgástartomány is mindig reálisabb, arról nem is beszélve, hogy összességében is elmondható,

sokkal inkább felkészít a hétköznapi élet kihívásaira, mint a gépeken történő, kissé irreális munkavégzés.

Vagyis, jobban és szebben erősödik tőle az ember, ráadásul kíméli az ízületeit, és okosan terheli az izomzatát. Ezek közül is az egyik leghatékonyabb gyakorlat a húzódzkodás.

Sokak számára nagyon távoli célnak tűnik a húzódzkodás megvalósítása, pedig könnyebb, mint hinnénk.

A kezdetekkor igénybe lehet venni gumiszalagot, amelyet ráakasztunk a húzódzkodórúdra, valamint a lábunkra (lehet csak az egyikre, de mindkettőre is) és így, a gumiszalag segítségével végre tudja hajtani a húzódzkodást az is, akinek amúgy nem menne. Ha a kétlábas verziót használjuk, előbb-utóbbi át lehet térni arra, hogy csak az egyik lábunkat akasztjuk a gumiszalagba, sok gyakorlás után pedig megy már szalag nélkül is.

Társunk segítségét is igénybe lehet venni otthon, olyan formában, hogy az, aki a húzódzkodást végzi, behajlítja mindkét térdét, keresztbe rakja a lábait, és az alul lévőt a segítő két kézzel megtartja, a segítő kezeket pedig a saját térdén megtámasztja. Minden egyes ismétlésnél a húzó mozgásnál rásegít, tolja felfelé a társát, majd a visszaengedésnél óvatosan csak annyit segít, amennyit kell.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Borítókép: Illusztrációfotó

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!