A szőlő és a bor megjelenése a magyar királyi törvénykezésben II. 1301-1516

 Az 1351 évi törvények a magyar jogtörténet egyik kiemelkedő állomásai, sok helyen olvasható, hogy az Aranybulla alaptételeinek továbbgondolása, kiváltságainak, rendelkezéseinek felülvizsgálatát, részben megújítását tartalmazza. Az ismert ősiségre vonatkozó törvény és a nemesek egységes jogszabályozását tartalmazó rendeleteken kívül talán a legismertebb a kilencedre vonatkozó törvény, amely a tized melletti legfontosabb földesúri adót a kilencedet szabályozza. Ez valójában nem kilencede volt az adó alá eső terményeknek, hanem a kilencedik tized . A törvény szövegében kiemelten kezeli a szőlőbirtokokat és a bort külön kiemelt terményként említi:

1351. évi VI. törvénycikk a kilenczed fizetéséről és behajtásáról
„Ezenkivül minden, bármely néven nevezendő szabad községben, valamint az udvarnoki és királynői községekben levő összes szántóvető és szőlőbirtokos jobbágyainktól (kivéve a falakkal bekerített városokat) minden terményüknek és boruknak kilenczedét beszedetjük és a királyné asszony is be fogja szedetni. És a fönnt nevezett bárók és nemesek bármely birtokaikon levő minden szántóvető és szőllővel biró jobbágyoktól ezek minden terményének és borának kilenczed részét a maguk szükségére hasonlóképen hajtsák és szedjék be.
1. § A főpapok és egyházi férfiak is, kiknek jobbágyaik vannak, előbb a tizedet, aztán meg hasonlóképen azok mindennemű terményeinek és borainak kilenczed részét szedjék be.
2. § És a kik a mondottak beszedése tekintetében másként járnak el, az olyan ellenszegülőknek és a jelen rendeletünket megszegőknek birtokain a terményeknek és bornak ama kilenczed részét minden lejjebb szállitás és leengedés nélkül minmagunk fogjuk saját használatunkra behajtani.”

Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) uralkodása Magyarország virágzó időszakához sorolható. Tény, hogy sok belpolitikai és külpolitikai probléma merült fel uralkodása alatt, s a déli végeken is megjelent a terjeszkedő Török Birodalom, mindezek mellett a fejlett európai gazdaságokhoz talán ekkor kerültünk a legközelebb történelmünk során, s számottevő középhatalomként, sem politikai, sem gazdasági értelemben nem voltunk elhanyagolható tényező. Zsigmond gazdasági jellegű törvényeit olvasva, a konszolidáció és a gyarapodás hátterének minél jobb biztosításának igénye olvasható ki:

1405. évi (I.) I. törvénycikk - hogy a folyó és szilárd testek mértékét az egész országban Budaváros mértékéhez kell alkalmazni

„Először is engedve némely alattvalóink kérésének, az alább kijelentett szabadságokat állapitottuk meg:
1. § Hogy a fonttal, mérleggel, öllel való mérés, a bornak, gabonának kimérése, s általában minden megmérhető és mázsálható dolognak kimérése is megmázsálása minden városban, a mezővárosokban, várakban, falvakban úgy a mieinkben, mint bárki máséban, s egyáltalán országunk határain belöl mindenütt Budavárosunk mértéke szerint történjék.
2. § Kivévén a dézsmamértéket és hegyadót (köznyelven hegyvám, németül: Bergrecht), valamint a papok és egyházi férfiak haszonvételeit, béreit, telkeit és jövedelmeit, melyekre nézve rendeljük, hogy a maguk állapotában és minőségében, mennyiségében és értékében maradjanak meg.

Érdekes hogy az egységesítendő, és a Budai mértékegységeket országosan kötelezővé tevő rendeletben a szőlővidékeken szedett hegyadó (hegyvám) és a bordézsma (tized) is kikerült a szabályozásból, s ezeket a korábbi megszokott módon mérték a továbbiakban is. Valószínűleg a király a helyi földbirtokosoknak, egyháznak kívánt kedvezni, nem megbolygatni évszázados jogaikat.

Hunyadi Mátyás (1458-1490) idejére Magyarország igazi közép-európai nagyhatalom lett, seregei sakkban tartották a térség államait, s a török is félte hatalmát. A rengeteg háború, adóemelés azonban nem hozott igazi nyugalmat a belpolitikában. A fejlődő ország adójogszabályait olvasva azért visszaélések sokaságát fedezhetjük fel, amely részben a magas adók miatt is megszokottá vált:

1486. évi XLIII. Törvénycikk - a földes urak a dézsmából a maguk részére semmit se bitoroljanak
„Továbbá, vannak bizonyos megyékben olyanok, a kik egyes birtokaikon a dézsmálás idején egy csür buzát és gabonanemüt, ugyszintén egy pincze bort szoktak a maguk részére visszatartani és az ezekből járó dézsmákat maguk számára beszedni.
1. § És mivel ez a visszaélés kétségtelenül a szent királyok rendelése ellen kapott lábra, mert bizonyos, hogy ezek azt rendelték, hogy egyedül a falusbirák és ezek is csak a dézsma beszedése alkalmával reájok nehezedő munka, szolgálat és költség miatt legyenek mentesek.
2. § Ennélfogva határoztuk, hogy ez a visszaélés megszünjék és örök időkre eltörlöttnek tekintessék, ugy, hogy a földesurak részére dézsmálás alkalmával semmi csür és semmi pincze se maradjon.”

Mátyás idején még a kocsmákban való magatartásról is királyi szinten rendelkeztek, mivel rengeteg erőszakos cselekmény történt italozás közben már akkor is. Az ilyen törvények megjelenése a királyi törvények közt mindenképpen érdekesnek tekinthető, mivel itt elsősorban a királyság kardinális kérdéseivel, a gazdaság egészét érintő törvényeket olvashatjuk leginkább:

1486. évi LXVI. Törvénycikk - a ki korcsmába akar menni, a fegyverét tegye le

„Továbbá, mivel a sokadalmak és heti vásárok alkalmával, azonkivül a korcsmákban igen sok emberölés, sebesités, verekedés, továbbá sok veszekedés és végtelen számu másféle gonosztettek szoktak előfordulni, mert hát a vak szenvedély mindenütt fegyvert kovácsol;
1. § Ennélfogva, hogy az ilyennemü gonosz bajoknak is kellő gondossággal elejét vegyük, hasonlóképen határoztuk, hogy mindazok, kik sokadalmakra, vásárokra és korcsmákba mennek, bármily rendüek legyenek, minden fegyverüket tegyék le szállásaikon, és ugyancsak a fentebbi büntetés alatt, fegyver nélkül induljanak adni-venni és inni; s igy tartózkodjanak és mulassanak ottan.”

I. Ulászló (1490-1516) uralkodása idején már nem volt jellemző a stabilitás és a politikai békesség, mindazonáltal a gazdaság jól működött, s a mezőgazdasági termékek, borok stabil piacra leltek a német tartományokban. A jobbágyok terhei nőttek, amelyek nem csupán az adóterhekben látszottak meg, hanem az adózási kiskapuk bezárása, egyéb korábban meglévő jobbágyi jogokat szűkítése, a robotterhek növekedése, valamint a szabad költözés korlátozása volt jellemző. A kilenced megfizetését is kiterjesztették az alábbi törvény szerint, amely szigorú büntetést rótt ki az adó elkerülőire:

1492. évi XLIX. Törvénycikk - azok a jobbágyok is fizessenek a földesurnak kilenczedet, a kik mások földén birnak szőlőkkel vagy vetnek gabonát, különben örökségüket veszitsék el.
„És hogy mindenkinek, tudniillik úgy a királynak mint a királynőnek, vagy főpapuraknak, báróknak és nemeseknek jobbágyai, a kik más urak földén birnak szőlővel vagy ott szántanak, hasonlóképen kötelesek legyenek és tartozzanak a földes urnak boruk és gabonájuk kilenczedrészét, a szokásos akókat, a szokott adókkal együtt megadni és megfizetni.
1. § Hogyha pedig e fizetést nem teljesitenék vagy annak teljesitését bármely módon elmulasztanák, akkor azok az örökségek, a melyek után a fizetést teljesiteniök kellene, legott örök időkre a földes úrra szálljanak.”

A borok külföldre vitelét az állam nem korlátozta, sőt, mivel harmincad vámot kellett minden kivitt termék után fizetni, komoly állami bevételhez jutott a kincstár:

1492. évi (szlavon) VI. törvénycikk - a borokat, gabonanemüeket és állatokat, harminczad fizetése mellett az országból kivihetik és eladhatják

„A borokat, gabonanemüeket és bárminemü állatokat a harminczadnak és a törvényes meg szokásos vámoknak megfizetése után, a hová akarják és tudják, szabadon mindenüvé elvihetik és eladhatják”

Középkori szüreti jelenet. Akárhogy is alakult a szőlő és a bor szabályozása, évszázadokon át a szőlőtermő vidékek legfontosabb és legvidámabb ünnepe, társadalmi eseménye a szüret volt.

A szőlővidékeken elterjedt a pecsétpénz (pecunia sigillaris) jövedelme is. A tizedterületekről elszállított borról mindig engedélyt, pecsétes írást kellett kérni, amelyet kezdetben ingyen állítottak ki. Erre azért volt szükség, hogy a borvidékekről a dézsma begyűjtése előtt ne lehessen kicsempészni tized alá nem eső bormennyiséget. II. András idején ezért pénzt szedni még tilos volt, a XIV. század közepére azonban ez érvényes joggá alakult. Ezt a jövedelmet időközönként a király igyekezett tiltani. Érdekes, hogy konkrétan a törvénytelen pénzt beszedő Szent-Mártoni Apátság (a mai Pannonhalma) ügyét találjuk az ominózus törvényben:

1495. évi XL. Törvénycikk.- az eladott boroktól nem szabad pecsétpénzeket venni

„Minthogy szüret idején igen sokan szokták boraikat áruba bocsátani, a midőn pedig boraikat eladták, a magánnyerészkedésükben gyönyörködő bordézsmálók a legtöbb megyében, nevezetesen a pannonhalmi szent Márton apátság dézsmálói Somogy vármegyében némely helytelen zsarolás behozásával azoktól az eladóktól a viaszpecsétek fejében némely helyütt két, másutt pedig tizenkét denárt szoktak kicsikarni.
1. § Azért, hogy az országlakosok köréből ezeket a visszaéléseket kiirtsuk, határoztuk, hogy ennek utána az ilyen, bármi módon lábrakapott visszaélések végképen megszünjenek.
2. § És a mint ebben a dologban régente, a nevezett apátság törvényes apátjainak idejében jártak el, ugyanazt a szokást kell ezután megtartani.

A XV: századra elterjedt a külső szőlőbirtokosság. A máshol szőlőt birtokló és művelő polgárok, extraneus-ok terheit is külön szabályozták:

1498. évi XLI. Törvénycikk - a polgárok, kiknek mások területén vannak szőllőik és földeik, fizessenek a földesuraknak a boroktól és gabonától kilenczedet

„A budai, fehérvári és zalánkeményi polgárok, nemkülönben ugy a királynak mint bárki másnak egyéb akármely városai, a melyek vagy a kik mások földein szőlőkkel birnak vagy szántanak: tartozzanak földes uraiknak kilenczedet fizetni, a mint a decretum meghagyja.”

Ulászló is kísérletet tett a különféle mértékegységek egységesítésére:
1504. évi XVII. törvénycikk - a gabonanemüek és borok mértéke az egész országban egy legyen

„Továbbá, hogy a buza és gabonanemüek, valamint a borok eladása és megvétele czéljából az egész ország számára egy és ugyanazon mértéket kell késziteni, a melyet az eladók és vásárlók Magyarországban mindenütt használjanak.
1. § Az ár azonban az egyes helyeknek a megvásárlandó vagy eladandó dolgokban való bővelkedése vagy szükölködése szerint igazodjék”.

Érdekes törvénycikkek is fellelhetők a rengeteg királyi rendelet között, itt például a kassai és a soproni nemesek zaklatásairól olvashatunk:

1504. évi XIX. törvénycikk - a kassai és soproni nemesek ne háborgassák azokat a nemeseket, a kik bort szállitanak

„Mivel a kassaiak és soproni polgárok az országlakósok szabadsága ellenére a felső részekbe való borszállitásban, nem tudhatni miféle engedély czimén, a maguk javára némely rosz szokásokat és előjogokat honositottak meg és a felső részeknek a szokott rendes utakon járó-kelő nemeseit és egyéb országlakósait arra kezdték kényszeriteni, hogy szekereikkel és lovaikkal meg boraikkal közibük menjenek:
1. § Azért végeztük, hogy ezeket a gonosz visszaéléseket, melyek az országlakósok sérelmére és az ő közös akaratuk és belegyezésük nélkül bármi módon meghonosodtak, egészen és örökidőkre meg kell szüntetni s megszünteknek kell tartani.”

Az 1514-es parasztháború után szigorodtak a jobbágyokra vonatkozó terhek, kötelezettségek, s a korábbi törvényeket is újra megerősítették:
1514. évi XVIII. törvénycikk - a jobbágyok a föld minden termékéből kilenczedet és tizedet kötelesek fizetni

„Továbbá a földnek minden, akár aratható, akár kaszálható termékéből és ezenkivül a borokból, a főpapjaiknak kijáró dézsmán felül, uraiknak kilenczedet, vagyis ezeknek egy kilenczed részét tartoznak megfizetni.
1. § Úgy hogy tiz kéve termésből, vagy tiz veder borból a parasztnak nyolcz fog maradni.
2. § Mindamellett a mi a dézsmákat illeti, egyedül azok után a vetések után kell nekik dézsmát adniok, a melyektől eddigelé szoktak adni.”