Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Fates Warning-koncert lesz Budapesten

Március 19-én ismét Budapestre érkezik a jövőre 30 éves amerikai progresszív metal zenekar, a Fates Warning, mely a stílus ismerői előtt legalább akkora tekintéllyel bír, mint az Arénákban koncertező Dream Theater vagy a Queensryche. Az együttes 8 év után tér vissza Magyarországra, ahol az A38 Hajón szerepelnek majd.
Az 1983-ban, a Connecticut állambeli Hartfordban alakult Fates Warning
eleinte az akkori trendeknek megfelelően power metal dalokat írt, de az
első két album után kiadott, és kísérletező irányba elmozduló Awaken The
Guardian című lemezzel egy csapásra beírták magukat a heavy metal nagy könyvébe: többek között Mike Portnoy, a Dream Theater tagjaként ismertté vált dobos is a korszakos jelentőségű példaképei közé sorolta a lemezt.

Nem sokkal az áttörést jelentő lemez után az akkori énekes, John Arch ugyan távozott (posztját mai napig Ray Alder tölti be), de a Fates Warning lendülete mégsem tört meg, és a Parallels, a No Exit valamint a Perfect Symmetry című lemezeikkel sikerült világszerte komoly ismeretségre szert tenniük, a műfaj legmeghatározóbb csapatai közé emelkedve.

Magyarországra 20 év működés után, 2004-ben jutott el először az
alapító-gitáros Jim Matheos vezette együttes, az éppen akkor megjelent, FWX című zseniális 10. albumukkal. Sajnos az ezt követő új kiadvány azóta sem készült el, ám a tagok koránt sem voltak tétlen az elmúlt években. Az új lemez munkálatai mellett 2011-ben a lemezboltok polcaira
került a 91-es Parallels album jubileumi változata, méghozzá egy
koncert- és demófelvételeket tartalmazó bónusz-CD-vel és egy csaknem 3 órás extra DVD-vel, amelyre egy 1992-es, Parallels turnés koncert mellé felkerül a Parallels album munkálatairól készült film is. Az akkori felállást megidézve (Ray Alder énekes, Jim Matheos gitáros, Frank Aresti gitáros, Joe DiBiase basszusgitáros és Mark Zonder) két koncertet is adtak Görögországban.

A rajongókat az a hír is felrázta, hogy az aktuális tagság 2011-ben önálló projektet indított az alapító eredeti énekessel, John Arch-csal is, Arch/Matheos néven, majd ennek eredményeként Sympathetic Resonance címen egy lemezt is kiadtak.

Mindezekkel együtt a Fates Warning egyes számú énekese továbbra is Ray Alder marad, így a mostani turné is természetesen Jim Matheos, Ray
Alder, Joey Vera, Frank Aresti és Bobby Jarzombek felállással indul útjára 2012 márciusában. A turné után Sao Paolóban, Brazíliában a Queensryche vendégeként szerepelnek majd. „Alig várjuk a nyári európai bulikat. Alighanem ezek lesznek a Fates Warning utolsó koncertjei,
mielőtt megkezdjük a munkát az új nagylemezen, ami 2012-ben jelenik majd meg." – mondta el ennek kapcsán Jim Matheos. A turné hazai állomására az A38 Hajón kerül sor, március 19-én. Bővebb információ a www.livesound.hu oldalon
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindenkinek a legjobb effektek kellenek - interjú Mark Gregaval a Strictly FX alapítójával

Mindenki tegye a szívére a kezét: ha egy aréna-, vagy stadionkoncertre megy nemcsak az érdekli mit… Tovább olvasom