Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Kubatov és az adatbázis: vizsgálat indul

A Központi Nyomozó Főügyészséghez csütörtökön megérkezett az MSZP feljelentése választás rendje elleni bűncselekmény miatt - tudta meg a főügyészség szóvivőjétől az MTI.


Fazekas Géza elmondta: a Puch László által jegyzett, a legfőbb ügyésznek címzett, és átiratban a Központi Nyomozó Főügyészségnek is megküldött feljelentést nem konkrét személy, hanem ismeretlen tettes ellen tették választás rendje elleni bűncselekmény és személyes adatokkal való visszaélés miatt.

Az MTI úgy tudja, az MSZP egyidejűleg a Legfőbb Ügyészségre, illetve az Országos Rendőr-főkapitányságra is eljuttatta feljelentését. A Legfőbb Ügyészségre ugyancsak csütörtök délelőtt érkezett meg a feljelentés.

Valamennyi szervnek három napja van a feljelentés elbírálására, ez idő alatt meg kell vizsgálniuk azt is, hogy melyiküknek van hatásköre eljárni az ügyben.

Az interneten szerdán jelentek meg hírek arról, hogy a YouTube videómegosztóra felkerült titkos hangfelvételen "állítólag" Kubatov Gábor pártigazgató tart előadást a Fidesz kampánymódszereiről, többek között arról, hogy a 2009-es pécsi időközi választásokon ismerték a 38 ezer Fidesz-szavazó nevét, korát, telefonszámát, mobilszámát, e-mail címét, és még azt is, milyen erős támogatói a Fidesznek.

A videóportálon közzétett hangfelvételen hallható, ahogy a megszólaló a pécsi választásra utalva azt mondta: "Tehát azt állítom, hogy név szerint ismertünk minden olyan embert, aki elment szavazni, és nem Páva Zsoltra szavazott. Tehát név szerint. Tehát meg tudom mondani azt a városban, hogy kik azok a komcsik, akik egyébként elmennek szavazni, és nem a Pávát, vagy nem a Fideszt támogatják."

Az MSZP szerdán bejelentette, hogy az ügyben feljelentést tesz és az Országos Választási Bizottsághoz fordul. Magyarázatot kért a Fidesztől az MDF és a Jobbik is. Ugyanakkor a Fidesz szóvivője szerint lejáratási kísérletről van szó. Szijjártó Péter közlése szerint a párt minden esetben az adatvédelmi biztos által engedélyezett módon, a jogszabályok betartásával kezeli az adatokat.



Gyurcsány Ferenc szerint ha hiteles és valóságos a Fidesz pártigazgatójának "önfeljelentő vallomása", akkor az egy bűncselekmény beismerése, és azt jelenti, hogy a Fidesz új parlamenti pozíciója "ocsmány bűnben fog megszületni". A volt miniszterelnök erről csütörtökön egy könyvbemutatón beszélt Budapesten.

Kijelentette: "nem tarthatnak bennünket nyilván", az a diktatúra gondolkodás- és magatartásmódja.

Gyurcsány Ferenc, utalva a Kubatov Gábornak tulajdonított, szerdán nyilvánosságra került hangfelvételre, azt mondta: ha a felvétel hiteles, akkor olyan bűncselekményről van szó, amely a "Fidesz elnökségének tudtával, támogatásával, folytatólagosan valósult meg az elmúlt években".

Hozzátette: ha igaz, amit a pártigazgató elmond, akkor a magyar embereknek okuk van félni, mert az országot vezető politikusok egy része, a Fidesz vezető politikusai, nem magyarként tekintenek ránk, hanem "maguk- és magunkfajtára" osztják az embereket, úgy, ahogy ez eddig a radikális jobboldal köreiben volt közismert.


Sólyom László köztársasági elnök a pártok adatkezelésével kapcsolatban Jóri András adatvédelmi biztos vizsgálatától várja a tények megállapítását - közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője csütörtökön az MTI-vel.

Kumin Ferenc annak kapcsán reagált az MTI-nek, hogy Kovács László volt uniós biztos csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: az MSZP "joggal igényli", hogy a köztársasági elnök szólaljon meg és mondjon néhány iránymutató mondatot a Kubatov Gáborról nyilvánosságra került hangfelvétel miatt kialakult helyzetben.

Kumin Ferenc utalt arra: Jóri András adatvédelmi biztos csütörtökön vizsgálatot indított a pártok által vezetett nyilvántartások felmérésére, azok jogszerűségének ellenőrzésére.

Egy, az interneten szerdán megjelent hangfelvételen állítólag Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója hallható. A politikus arról beszél, a 2009-es pécsi időközi választásokon szinte mind a 38 ezer Fidesz-szavazót ismerték: nemcsak a nevüket, de korukat, telefonszámukat, mobilszámukat, e-mail címüket és még azt is, milyen erős támogatói a Fidesznek.

Az MSZP szerdán bejelentette, hogy az ügyben feljelentést tesz és az Országos Választási Bizottsághoz fordul. Magyarázatot kért a Fidesztől az MDF és a Jobbik is. Ugyanakkor a Fidesz szóvivője szerint lejáratási kísérletről van szó. Szijjártó Péter közlése szerint a párt minden esetben az adatvédelmi biztos által engedélyezett módon, a jogszabályok betartásával kezeli az adatokat.

Jóri András, az adatvédelmi biztos hivatala csütörtökön azt közölte az MTI-vel: vizsgálatot indított a pártok által vezetett nyilvántartások felmérésére, azok jogszerűségének ellenőrzésére.

"A tegnapi nap - egyelőre nem igazoltan hiteles forrásból származó - sajtóértesülései nyomán újra a közérdeklődés fókuszába került a kampánycélú adatbázis-építés kérdése. Egy demokratikus társadalomban alapvető fontosságú, hogy az állampolgárok biztosak lehessenek abban: nincs olyan szervezet, amely kifejezett törvényes felhatalmazás vagy saját hozzájárulásuk nélkül politikai preferenciájukra, véleményükre vonatkozó adatokat gyűjt róluk. Az adatvédelmi biztos kötelessége, hogy az állampolgárok jogállamba vetett bizalmának helyreállítását e tekintetben segítse" - írta Jóri András az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Olvasóink írták

196 hozzászólás
  • 196. akinemfél 2010. április 09. 22:21
    „KI MAS LENNE ALKALMAS AZ ORSZAG IRANYITASARA MINT VONA GABOR ? A NEP NEVEBEN ! IMADOM A GIGANTIKUS MAGYAR HADSEREG PROGRAMJAT - OLVASD EREDETIBEN A WWW.JOBBIK.HU-N A HIVATALOS PROGRAM 70-72.OLDALAN. ELEG VOLT A NYUGALOMBOL ES A LAZASAGBOL - JOJJON A RADIKALIS VALTOZAS !
    SZAVAZZ A JOBBIKRA = A KOTELEZO SORKATONASAGRA SZAVAZOL ( A HIVATALOS PROGRAM 71.OLDALA) !
    SZAVAZZ A GIGANTIKUS MAGYAR HADSEREGRE,AMELY GRIPEN VADASZGEPEKKEL(71.OLDAL) TAMADNI IS KEPES LESZ !
    VERUNKET A HAZAERT - EZ MA MINDEN MAGYAR VAGYA ! JOJJON A JOBBIK TV MINDEN CSATORNABOL (WWW.JOBBIK.HU A HIVATALOS PROGRAM 54.OLDALAN) ! A NEP NEVEBEN - SZAVAZZ A JOBBIKRA ES A KATONAI ALLAMRA ! OLVASD A PROGRAMOT EREDETIBEN A WWW.JOBBIK.HU-N. KEZD A 70-72.OLDALON ! HURRA !
    GYOZUNK !”
  • 195. GYMS 2010. április 09. 20:49
    „Na jó...innen már minden értelmes ember eltűnt, csak a Jobbikosok győzködik még egy ideig egymást arról, hogy szavazzanak a Jobbikra. :)
    Igazán mulatságos fiúk vagytok, de akadt egy sokkal jobb esti programom! ;-)
    KIKAPCS! SZEVASZ!
    Találkozunk vasárnap este, immáron a TÉNYEK birtokában!
    Üdv mindenkinek:
    GYMS”
  • 194. Phobos 2010. április 09. 20:39
    „Vasárnapra !!!

    http://www.youtube.com/watch?v=fU_ix6YHUL0&feature=player_embedded”
  • 193. GYMS 2010. április 09. 20:38
    „192.!

    Vagyis: küldjük gyermekünket "melegbarát" óvodába, "szakértsünk" az MSZ(M)P-nek jó pénzért, igaz?
    :DDD”
  • 192. Phobos 2010. április 09. 20:29
    „Jobbik TV - Morvai Krisztina üzenete: "április 11-én vegyük vissza a hazánkat!"

    http://www.youtube.com/watch?v=8mvNACVh7Qw&feature=player_embedded”
  • 191. Luighi 2010. április 09. 20:13
    „Szavazz a JOBBIKra!

    Mindenki, aki valódi, és TELJES ELSZÁMOLTATÁST akar egy új erőtől, mely nem érintett az elmúlt 20 év korrupciójában.
    Aki olyan kormányzó erőt akar, mely a MAGYARSÁG ÉRDEKEIT tekinti elsődlegesnek és nem a nemzetközi tőkéjét.
    Aki megvédi a magyar földet, és vízkincset, terheket csökkent és munkahelyeket teremt, újjáéleszti a vidék mezőgazdaságát és feldolgozóiparát.

    Hajrá JOBBIK! Magyarok, legyünk Európa sikernemzete!”
  • 190. háté 2010. április 09. 20:06
    „Ajjaj---egy több bandából álló bűnözői csoport,-- szidja a másik bűnözői bandát!
    Hiába, no---ezek együtt voltak sok éven át, ismerik is egymást.

    Körmös Bauer kölkének bandája a Fidesz székház előtt bandázott

    Nem bír nyugton maradni a körömtépő ávós zsidó kínzólegény kölke, Bauer Tamás. Vezetésével a Magyar Demokratikus Charta nevezetű zsidó identitású többségből álló gyűlöletszervezet több, mint száz szimpatizánsa randalírozott a Fidesz székház előtt. Az egész tragikomédiája, hogy az ávós hóhércsalád leszármazottja, Bauer ávósozott a legjobban.

    Komoly veszély fenyegeti a demokráciát Magyarországon, miután kiderült, hogy az ÁVH-ra jellemző adatgyűjtést folytat a Fidesz, mondta Bauer Tamás, a Charta egyik alapítója, aki felszólalt a rendezvényen.

    A demonstráción részt vett a bilderberges szabadkőműves csomagos mocskos Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje és a párt több politikusa is. Azért jöttek el, mert szimpatizálnak a demonstrációval és mindenképpen fel kell emelni a szavunkat a Kubatov-kazettán elhangzottak ellen", mondta a népnyúzó.

    VÁLTOZÁST--LÉGYSZÍVES SZAVAZZ A JOBBIKRA!”
  • 189. Luighi 2010. április 09. 20:06
    „Szavazz a JOBBIKra!

    Mindenki, aki valódi, és TELJES ELSZÁMOLTATÁST akar egy új erőtől, mely nem érintett az elmúlt 20 év korrupciójában.
    Aki olyan kormányzó erőt akar, mely a MAGYARSÁG ÉRDEKEIT tekinti elsődlegesnek és nem a nemzetközi tőkéjét.
    Aki megvédi a magyar földet, és vízkincset, terheket csökkent és munkahelyeket teremt, újjáéleszti a vidék mezőgazdaságát és feldolgozóiparát.

    Hajrá JOBBIK! Magyarok, legyünk Európa sikernemzete!”
  • 188. Phobos 2010. április 09. 19:59
    „Friss: hírportálunk úgy értesült Novák Elődtől, hogy őt telefonon úgy tájékoztatta a BRFK korábban, hogy nyomozás indult az ügyben.
    Közben kiderült: egyelőre csak feljelentés-kiegészítést rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság a XII. kerületi Hegyvidék Bevásárlóközpont 2008-as eladása miatt, tehát nem indult nyomozás - írja többek között az Index is.
    Korábban írtuk: A BRFK ma elrendelte a nyomozást a XII. kerületi ingatlanpanama ügyében, miután Pokorni Zoltán polgármester cáfolat helyett egy rögtön leleplezett hazugsággal védekezett. Most már mindenki értheti, miért nyilatkozta a Magyar Hírlapnak 2009. május 30-án az álláshalmozó politikusbűnöző azt, hogy kétélű dolog az elszámoltatás. Úgy tűnik, Pokorni Zoltán Fidesz-alelnöknek nem elég az, amit országgyűlési és fővárosi közgyűlési képviselőként, valamint polgármesterként keres - hívja fel a figyelmet a feljelentő Novák Előd Jobbik-alelnök, s alább folytatja.
    Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármesternek Hunvald György erzsébetvárosi kollégája mellett a helye, mivel a még szabadlábon lévő politikusbűnöző által értékbecslés nélkül előterjesztett félmilliárdos eladásról a képviselőtestület úgy döntött, hogy a beépíthetőség jelentős növeléséről csak később, a szintén a polgármester által aláírt adásvételi szerződésben esett szó. A Hír TV szerint Pokorni azt mondta: ,,a beépíthető négyzetméter nagyságára az adásvételi szerződésben nem tettek ígéretet."
    A felvétel és a polgármestert leleplező adásvételi szerződés itt található:

    A Jobbik szerdai sajtótájékoztatóján kiosztott ingatlan adásvételi szerződés 1.8.3-as pontjában az olvasható: ,,Eladó tájékoztatja Vevőt, hogy KSZT módosítás keretében a telken elhelyezhető kereskedelmi célú épület jelenleg legfeljebb 2000 m2 bruttó szintterületi mutatójának 5000 m2 bruttó szintterületre növelését, illetve a telek vonatkozásában a terepszint alatti beépíthetőség 75 százalékról 100 százalékra növelését tervezi. Amennyiben a fentieknek megfelelő KSZT módosítások 2008. december 31. napjáig nem valósulnak meg, ezen időponttól számított 40 napon belül Vevő elállhat a szerződéstől."
    Így a rendkívül rövid pályáztatás után ingatlanhoz jutó, MSZP-s érdekeltségű Wallis messze áron alul szerezte meg a telket. Pokorni Zoltánnak szembesülnie kell saját, idén március 26-án tett, merész kijelentésével: ,,aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét".

    Itt a bizonyíték Pokorni hazugságára!
    http://www.youtube.com/watch?v=VIDNtYIJGL0&feature=player_embedded#”
  • 187. háté 2010. április 09. 19:21
    „A LEGFRISSEBB HÍR A VÁLASZTÁSOK KAPCSÁN!

    Egy ember van ma Magyarországon aki alkalmas a miniszterelnöki posztra, Ő Vona Gábor a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke.
    Gábor fiatalsága ellenére, elég tapasztalatot tudott megszerezni, hogy az Ország irányítását ellássa!
    Van olyan segítő csapat mellette, akik képesek a nemtelen támadások kivédésére, de ehhez az Szent Korona alkotmány bevezetése szükséges.
    A régi-új alkotmány megoldaná hazánk jogi rendezését, eltöröltetnének olyan mocskosságok amelyek a Magyar nép szólászsabadságát korlátozzák, amit persze a parlamenti pártok megszavaztak!
    Nem kel jönni azzal, hogy a fityesz tartózkodott, az annyi mintha igennel szavazott volna,--igaz is vajon miért nem szavazott nemmel?--a likud testvérük miatt!

    Egy párt van ma hazánkban, akiben lehet bízni, az a Jobbik!

    Vasárnap szavazz a jobbra, tégy két X-et a Jobbik mellé!

    Kérünk segíts!

    Boldogasszony Anyánk
    (Régi magyar himnusz)

    Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátronánk,
    nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk:
    Magyarországról, Édes hazánkról,
    ne feledkezzél el szegény magyarokról.

    Ó Atyaistennek kedves, szép leánya,
    Krisztus Jézus anyja, Szentlélek mátkája!
    Magyarországról, Édes hazánkról,
    ne feledkezzél el szegény magyarokról.

    Nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra,
    anyai palástod fordítsd oltalmunkra!
    Magyarországról, Édes hazánkról,
    ne feledkezzél el szegény magyarokról.

    Kegyes szemeiddel, tekintsd meg népedet,
    segéljed áldásra magyar nemzetedet.
    Magyarországról, Édes hazánkról,
    ne feledkezzél el szegény magyarokról.

    Sírnak és zokognak árváknak szívei
    hazánk pusztulásán s özvegyek lelkei.
    Magyarországról, Édes hazánkról,
    ne feledkezzél el szegény magyarokról.

    Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátronánk,
    nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk:
    Magyarországról, Édes hazánkról,
    ne feledkezzél meg szegény magyarokról.”
  • 186. HR_XAR 2010. április 09. 19:01
    „Szíjjártó inkább arról beszéljen, hogy mi az a 130 milliárdos köztartozás a kosárlabdacsapatban.”
  • 185. juve 2010. április 09. 18:03
    „184, használd ki a hátralévő időt:)”
  • 184. akinemfél 2010. április 09. 16:23
    „HURRA ! MAR JON A JOBBIK KORMANY ES AKKOR VEGRE REND LESZ ITT ! ELJEN A KATONAI ALLAM !
    CSAKIS A JOBBIKRA ERDEMES SZAVAZNI - A NEP NEVEBEN ! SZAVAZZ A KOTELEZO SORKATONASAGRA (WWW.JOBBIK.HU A HIVATALOS PROGRAM 71,OLDALAN),A GARDA FELFEGYVERZESERE ES ALLAMI TAMOGATASARA (UGYANOTT), A GIGANTIKUS ALDOZATOK ARAN LETREHOZOTT GIGANTIKUS MAGYAR HADSEREGRE (MEGLEPO RESZLETESSEGGEL A 70-72.OLDALON - TAMADAS GRIPEN VADASZGEPEKKEL ?!!) !
    A FIATALOK MA IS MIND A VERUKET AKARJAK ONTANI A HAZAERT ! ELEG A LAZASAGBOL ! JOJJON A GARDISTAK ALTAL SZERKESZTETT JOBBIK TV MINDEN CSATORNABOL (OLVASD EREDETIBEN AZ 54.OLDALON!) ! MOST SZEP LENNI KATONANAK - INGYEN KAJA-PIA-SZALLAS-RUHA = A MUNKANELKULISEG MEGOLDASA ! A NEP NEVEBEN CSAKIS A JOBBIKRA FOG SZAVAZNI MINDENKI ! HURRA !!!”
  • 183. Phobos 2010. április 09. 16:14
    „Lassan elérkezünk a kampány végéhez, s hamarosan kiderül, hogy ki lesz Magyarország következő miniszterelnöke. A közvélemény-kutatók szerint a Fidesz jelöltje alakíthat kormányt. Kivételesen éljünk az ő szófordulatával, mondván, nem a felméréseket, hanem a választást kell megnyerni, így az esélyek latolgatásába most nem megyünk bele - viszont nem árt, ha egy picit elgondolkodunk azon, kicsoda Orbán Viktor valójában, és milyen célok vezérlik a ,,rendkívül tehetséges politikust".
    Orbán Viktort talán célszerűbb lenne egyéb politikai tisztségei mellett a Fidesz örökös listavezetőjének nevezni. Talán nincs is még olyan párt a posztkommunista országokban, amelyiknek az utóbbi húsz évben mindig ugyanaz az arc volt a listavezetője, dacára annak, hogy választást egyszer tudott nyerni, igaz, az 1998-as voksolásról különböző szakértők és politológusok állítják, hogy tulajdonképpen az MSZP vesztette el. Ha megnézzük a szóban forgó választás adatait, akkor ezzel a kijelentéssel akár egyet is érthetünk. Egy biztos: úgy tűnik, a poklot és a mennyet is megjárt 47 éves politikus az idén már nyugodtan készülhet Magyarország miniszterelnöki székének elfoglalására, hiszen húsz év után most először jött létre olyan helyzet, hogy igazából szinte semmi nem veszélyezteti a hatalom megszerzésében.
    Orbán Viktor politikai pályafutása a kommunista rendszer utolsó éveiben kezdődik, a hírhedté vált Bibó kollégium diákjaként kerül be a közéletbe mint liberális politikus. A Fidesz megalapítása után nem választanak hazafias, nemzeti utat, leginkább az SZDSZ kistesójaként tartja őket számon a köznép által csak gengszterváltásnak nevezett rendszerváltoztatás utáni évek közélete.
    Ma már nyilvánvaló, hogy hazánk kommunizmus utáni útjának céljait, a lehetőségek kereteit ebben az időszakban szabják meg, azaz az első négy év politikája döntő módon határozta meg a mind a mai napig meglévő törésvonalakat, lehetőségeket, egyszóval a magyar demokrácia mibenlétét. Az, hogy ma már nem beszélhetünk demokratikus viszonyokról hazánk esetében, egyértelműen az első négy évünk eredménye, amiből Orbán Viktor és az általa vezetett politikai kommandós csapat derekasan kivette a részét. A kultúrharc kezdete idején (akkor még nyíltan) szélsőliberális elveket valló Fidesz keményen ostorozza az Antall-kormány politikáját, leginkább annak nemzeti részeit, hisz önmagában távolról sem nevezhetjük nemzetinek az első MDF-kormányt.
    Orbán ekkori politikáját a magyarsággal és a kereszténységgel való teljes szembenállás jellemzi. Frakciójával kivonul a parlament Trianon-megemlékezéséről, gúnyosan beszól az egyházak finanszírozásáról szóló törvény vitája idején: ,,Csuhások, térdre!" kiáltja oda keresztény képviselőtársainak. Ez talán csak ifjonti hetykeségnek, műveletlenségből fakadó barbarizmusnak tűnhet egyesek szemében, de Orbán olyannyira komolyan gondolja a liberális filozófia gyakorlatba ültetését, hogy kijelenti: ,,Nem hiszünk a gazdasági gondjainkra megválást hozó államban. Kételkedünk a politika gazdasági teljesítményekre gyakorolt pozitív hatásával szemben." (Sic!)
    Nos, a fenti kijelentés mögött meghúzódó gazdaságpolitika miatt tartunk ott, ahol. Orbánék minden eszközzel küzdenek az ellen, hogy az állam megvédhesse a rendszerváltozás veszteseit, s, mint azt a történelem igazolja, nem kevés sikerrel. Keményen ellenzik a kárpótlás rendezését, a kommunisták által elkobozott javak visszaszolgáltatása talán sehol sem halad annyira nehezen mint hazánkban, sehol sem ad annyi korrupciós mutyira lehetőséget, mint nálunk. A leggusztustalanabb módon, kárpótlási jegyekkel verik át a volt tulajdonosokat, amelyek elértéktelenedése után a nemzet nagy része hoppon marad. Ez a pár tény is bizonyítja, hogy Orbán jó tanítványa volt Soros Györgynek, a globalizált világ legördögibb pénzemberének. Orbán ugyanis Soros pénzén tanul Nyugaton, még akkoriban, amikor az egyszerű magyar csak álmodhatott útlevélről.
    Nos, Soros alaposan kitanítja ezt a fiatalembert arról, hogy miként kell az állam és az adófizetők megfejéséből pénzhez jutni. Pártjuk finanszírozását is egy ilyen trükkel oldják meg. 1991-ben 100 millió forint kölcsönt vesznek fel a Magyar Hitelbanktól, abból a célból, hogy pártjukat fejlesszék. A kölcsön fedezetéül pedig a parlamentbe frissen bekerült párt állami támogatása szolgál, tehát végső soron az adófizetők pénze. Tegyük hozzá: akkoriban egy egyszerű, a nagy változások miatt megroggyant magyar vállalkozó nem számíthat hitelre. Orbánék persze kapnak, és Önök fizették ezt vissza, vagyis az adófizetők. Talán tekinthetnénk erre úgy is, mint a magyarok által a Fidesznek kölcsönadott összegre, ám az ügy legérdekesebb része: a 100 millió forintot mind a mai napig nem fizették vissza! Viszont kamucégek százait, alapítványok tucatjait hozzák létre, hogy tisztára mossák a pénzt. Az ügy levezénylője Simicska Lajos, Orbán kollégiumi szobatársa, a későbbi APEH-elnök. Erről a pénzmosási időszakról írja Bayer Zsolt, hogy egyre több fegyveres lett a környékükön, és kezdtek úgy kinézni, mint egy drogbáró tanyája Kolumbia-alsón. Nos, Soros György csemetéi felnőttek és alkalmazták a tanultakat. A Fidesz kincstárának megszületése egy egyszerű rablás eredménye.
    Orbán Viktor és társai közben tovább támadják az első szabadon választott kormányt, Kövér gusztustalan módon gúnyolódik a Magyarországra látogató pápával, azaz élik liberális valójukat, Orbán a sajtó kedvence, s minden jel arra mutat, hogy 1994-től már nagyobb súllyal vehetnek részt a hatalom gyakorlásában. Aztán a második szabad választás csúfos vereséget hoz a nem véletlenül ..idesznek becézett alakulat számára, a ,,demokráciából" kiábrándult nép visszaszavazza a kommunistákat a hatalomba, akik az SZDSZ-szel lépnek koalícióra, Orbánék pedig hoppon maradnak. Igazság szerint ekkor már senki nem jósolt nekik nagy jövőt, viszont az elemzők egyvalamiről megfeledkeztek: Orbánék köpönyegforgató képességéről.
    Ha nem terem babér a liberális oldalon, akkor majd terem a jobboldalon - gondolhatták Viktorék, ráadásul a nemzeti oldal félévszázados hazai hiánya igazán kedvező közeget teremtett nekik. Orbán pártjával átvonul a jobboldalra, 1998-ban pedig azzal az MDF-el közösen, melyet öt évvel korábban még hevesen támadtak, kormányt alakítanak.
    Ezzel pedig kezdetét veszi a magyar jobboldal felszámolásának fideszes programja. Hű liberálisként kormányzásuk idején sem látnak hozzá a magyar társadalom gyökeres átalakításához, szabad prédává válik az oktatás és a kultúra, hogy a judeobolsevikok azt műveljenek ott, amit akarnak. A magyar földet nem védik meg a felvásárlástól, ennek levét pedig most készül meginni a magyar lakosság. Orbán előbb a kisgazdákat darálja be, eltüntetve a történelmi pártot a magyar közéletből, majd az MDF-et veri szét sikeresen. Használja, majd eldobja a Csurka által vezetett radikális pártot, a MIÉP-et. Kormányzásának esztendei, valamint az azóta eltelt nyolc év kommunista kormányzása alatt mindvégig egy cél lebegett a szeme előtt: felszámolni a jobboldalt, majd annak színében tetszelegni! Ebbéli óhajának hangot is ad, amikor egy interjúban úgy fogalmaz: ,,a Fidesztől jobbra nincs élet".
    Tekintve, hogy a Fidesz messze áll a jobboldali, nemzeti értékektől, ezt a kijelentést úgy is értelmezhetjük, hogy ha rajtuk múlik, nem lesz magyar érzelmű és érdekű párt Magyarországon; ők majd - természetesen a megfelelő jelszavakat skandálva - szépen begyűjtik az erre vágyó emberek szavazatait, megtartva az országot a megbízók által kijelölt úton. Orbánnak a 2006-ban csúfosan elbukott választás sem ingatja meg a Fideszen belüli egyeduralmát, dacára annak, hogy később egy interjúban bevallja: nem is akartak győzni 2006-ban. Aztán persze folyatódik a gyalázatos álellenzéki időszak Erdély elárulásától a lisszaboni diktátum olvasatlan aláírásáig - ismerjük a történetet.
    Kérdés, mit akar valójában Orbán Viktor? A választ talán úgy érdemes megfogalmazni: kézben és langynemzeti altatásban tartani a magyar útra visszavágyókat, a haza szabadságát kivívni akarókat. Azaz folytatni a mellébeszélést, a nemzetiszínű retorika mögött megbúvó birodalomépítést, a tőle különböző jobboldali pártok bedarálását, nehogy olyasmi történjen, ami Soroséknak (na meg a Likudnak) nem tetszik.
    Kijelenthető: ma Magyarországon jobboldali ember nem szavaz a Fideszre!”
  • 182. jörg 2010. április 09. 15:36
    „VONA GÁBORT FELJELENTETTE AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTER

    Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken a Legfőbb Ügyésznél feljelentette törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettének gyanúja miatt Vona Gábort, a Jobbik elnökét és miniszterelnök-jelöltjét.

    Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium pénteki közleménye emlékeztet: Vona Gábor pártja csütörtöki kampányzáró rendezvényén kijelentette, hogy a Jobbik nem fogja megtagadni a Magyar Gárdát, és ő a Parlament első napján Gárda-mellényben fog megjelenni. A tárca szerint a Jobbik elnöke ezzel a nagy nyilvánosság előtt elhangzó kijelentésével a köznyugalom megzavarására alkalmas, általános engedetlenségre uszítás bűntettét követte el.”
  • 181. jörg 2010. április 09. 15:26
    „Phobos kedves....

    hagyd el.... inkább olvass .... művelődj..... okosodj..... mint azok, akik már okosodtak és kiléptek.....

    Útravalóul:

    BETELT A POHÁR

    2010-04-09 13:10
    Betelt a pohár: alapítója hagyja ott a Jobbikot (+videó)

    Kilépett a Jobbikból Rocskár György, a párt szegedi szervezetének korábbi elnöke. Döntését a Jobbik utóbbi időben megváltozott politikai irányvonalával indokolta. Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy olyan emberek kerültek a pártba, akiknek csak megélhetési politizálást jelent a Jobbik.

    http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=316712

    NESZTEK!!!!”
  • 180. Phobos 2010. április 09. 15:20
    „különben Jörg még sok van a mai napból hátra, előre ígérem neked, hogy a fidesz média, lapok, tv-k stb, még a nap végéig adni fognak neked annyi jobbik "hírt" hogy magadhoz ny....... :)”
  • 179. jörg 2010. április 09. 15:18
    „Jobbnyikok!

    Útravalóul:

    BETELT A POHÁR

    2010-04-09 13:10
    Betelt a pohár: alapítója hagyja ott a Jobbikot (+videó)

    Kilépett a Jobbikból Rocskár György, a párt szegedi szervezetének korábbi elnöke. Döntését a Jobbik utóbbi időben megváltozott politikai irányvonalával indokolta. Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy olyan emberek kerültek a pártba, akiknek csak megélhetési politizálást jelent a Jobbik.

    http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=316712

    NESZTEK!!!!”
  • 178. matezsu2 2010. április 09. 15:04
    „Hát kellett az anyagi támogatás egyik részről, a másikról meg kell a szövetséges a gombnyomogatáshoz. Ezért visította vicsorhercegnő annó okt23-án, hogy "FIDES" hívja vissa a randalírozó szélsőjobbot, mert ő külte ki! Látta bennük az agressziót, és úgy döntött ez kell nekik!”
  • 177. lacim6 2010. április 09. 14:57
    „Jól megérti egymást a maszop és a jobbik úgy látom, persze a az elvtásak érdeke ezt diktálja.”
196 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jogsértések miatt feljelentést tesz az OVB

Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerint több jogszabályt is megsértett a Fidesz a választók… Tovább olvasom