Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Az SZDSZ budapesti választmánya elfogadta az MDF ajánlatát

Az SZDSZ budapesti választmánya 37 igen, két nem szavazattal, öt tartózkodás mellett elfogadta az MDF budapesti választmányának a választási együttműködésről szóló ajánlatát pénteken - értesült az MTI szabad demokrata forrásokból.

18 óra 17 perc - Hat megyében van MDF-SZDSZ együttműködés

Budapest mellett hat megyében van valamilyen választási együttműködés az MDF és az SZDSZ között, nyolc megyében az MDF-es politikusok nem támogatják a szabad demokratákkal való megegyezést - derül ki az MTI összegzéséből.

Az MDF budapesti választmánya január 20-án este egyhangúlag megszavazta azt, hogy az MDF fővárosi választmánya kész együttműködni az SZDSZ fővárosi választmányával.

A választmányi ülésen döntöttek arról is, hogy az MDF fővárosi listáját "egy konszenzusos jelölt" vezetné, a második helyen MDF-es politikus szerepelne, a harmadik, negyedik helyre pedig az SZDSZ delegálhatna jelöltet. Budapest 32 egyéni választókerületéből 17-ben SZDSZ-es, 14-ben MDF-es politikus indulhat, míg egy helyen konszenzusos jelölt lenne.

Az SZDSZ pénteki választmányi ülése után Boruzs András, a párt budapesti elnöke azt mondta, hogy megjelölték azt a 18 fővárosi választókerületet, amelyben a szabad demokraták jelöltjei indulhatnak, de személyekről nem döntöttek.

Az MTI megkeresésére a megyei politikusok elmondták: Csongrádban komoly vitákat váltott ki az MDF-ben a liberális párttal való együttműködés terve; a Heves megyei elnök szerint sem fogja támogatni a helyi MDF a közös listaállítást az SZDSZ-szel. Győr-Moson-Sopron megyében az MDF csak saját jelöltjeit indítja az országgyűlési választásokon.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében sem lesz MDF-SZDSZ választási együttműködés, miután a megyei választmány egyhangúlag úgy határozott, hogy a demokrata fórum megyei szinten nem akar összefogni a liberális párttal.

A Baranya megyei küldöttek abban az esetben hagyják jóvá a párt választási listáját, amennyiben az nem közös MDF-SZDSZ listaként fog szerepelni, hanem tisztán "MDF-lista" lesz SZDSZ-es politikusokkal. Az MTI információi szerint a jelöltek között csak MDF-es és független képviselő lesz.

Vas megyében továbbra sem közeledtek egymáshoz az MDF tagjai és a szabad demokraták, a megyében nem állítanak közös jelölteket. Hajdú-Bihar megyében az MDF minden egyéni választókerületben önállóan állít országgyűlési képviselőjelöltet.

Az MTI információi szerint a 7. számú, Hajdúszoboszló központú választókerületben Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke méreti meg magát egyéni jelöltként. Az MDF önálló jelöltekkel méretteti meg magát Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a tizenhárom egyéni képviselő-jelölt között nem szerepel egyetlen olyan sem, aki jelenleg más pártokhoz köthető.

Négy megye megvárja a szombati választmányi ülés döntését, ezek közzé tartozik Pest, Tolna, Fejér, Békés megye. Dragon Pál Pest megyei elnök az MTI-nek úgy fogalmazott: igazából még azt sem tudják, hogy pontosan milyen nevek vannak a párt választási listáján, számukra tehát "minden" szombaton derül ki, amikor az országos vezetés "kiteríti a lapjait". Horváth István, a Tolna megyei választmányi elnök közölte: Dávid Ibolya a párt elnöke nem indul egyéni jelöltként Tamásiban. Hat megyében már eldőlt: az MDF listáján SZDSZ-es politikusok is indulnak.

Az MTI információja szerint Nógrád megyében "elvileg megvan" a négy jelölt az egyéni választókerületekben, de a nevek csak 30-án, az országos választmányi ülés napján lesznek nyilvánosak, mivel helyben még tárgyalnak az SZDSZ-szel. Komárom-Esztergom megyében az MDF jelöltjei között egy SZDSZ-es politikus szerepel: Varga Győző, a liberálisok megyei elnöke az MDF komáromi képviselőjelöltje.

Az utolsó fázisnál tartanak az egyeztetések Zala megyében, a végleges lista várhatóan a jövő hétre készül el, várhatóan Zalaegerszegen az MDF, Nagykanizsán az SZDSZ indítana jelöltet, de elosztanák a további három választókerületet is. A Veszprém megyei választási megállapodás szerint a megye hét egyéni országgyűlési választókerülete közöl kettőben SZDSZ-es indul az MDF jelöltjeként.

Bács-Kiskun megye tíz országgyűlési választókerületéből kilencben már döntött az MDF megyei választmánya a jelöltek személyéről, de ha az MDF és az SZDSZ megyei szervezetei közötti tárgyalások eredményre vezetnek, akkor a liberális párt három jelöltet állíthat. Bács-Kiskun megye 2. választókerületében, a kecskemétiben Szécsi Gábort indítja az MDF, aki 2009 végén lépett át az SZDSZ-ből legújabb pártjába.

A szabolcsi választmányi tagok támogatni fogják az országosan előkészített megállapodást a szabad demokratákkal. Juhász Zoltán Nagykálló polgármestere ugyanakkor leszögezte, hogy "bármilyen SZDSZ-es részvétel a megyei MDF életében csak visszafele húzza a párt támogatottságát, ezért a megyében jelenleg nem szeretnénk élni ezzel az együttműködési lehetőséggel."

Egyelőre kitartunk a saját jelöltjeink mellett - tette hozzá. A Somogy megyei MDF választmányát a Somogyért Szövetséggel való esetleges választási együttműködés osztotta meg; a múlt pénteki ülésen az ezt ellenzők egy szavazattal kisebbségben maradtak. "Az MDF országos elnöksége a fejünk felett döntött, rá akarják erőszakolni a megyei szervezetre a Somogyértet" - mondta Mátrai János, a párt kaposvári elnöke az MTI-nek.

17 óra 02 perc - A fővárosban szövetkezett az MDF és az SZDSZ

Az MTI úgy tudja, hogy egyelőre a jelöltek személyéről nem született döntés a választmányi ülésen.

Szabadai Viktor, a liberálisok ügyvivője korábban azt mondta az MTI-nek, hogy a testület ülésén megvizsgálják az MDF javaslatát, és ha azt elfogadhatónak tartják, akkor beszélnek arról a lehetséges 18 képviselőjelöltről is, akiket a megállapodás értelmében az SZDSZ indíthat a fővárosi választókerületekben. 

A két párt közötti választási együttműködés elfogadásáról - a szabad demokraták részéről - az SZDSZ országos tanácsának kell döntenie. Az MDF budapesti választmánya január 20-án este egyhangúlag döntött arról, hogy az MDF fővárosi választmánya kész együttműködni az SZDSZ fővárosi választmányával.

A választmányi ülésen jelen lévő egyik kerületi elnök az MTI-nek azt mondta: a választmányi ülésen döntöttek arról, hogy az MDF fővárosi listáját "egy konszenzusos jelölt" vezetné, a második helyen MDF-es politikus szerepelne, a harmadik, negyedik helyre pedig az SZDSZ delegálhatna jelöltet.

Lévai Zoltán, az MDF budapesti elnöke korábban az MTI-nek azt mondta: Budapesten a 32 egyéni választókerületből 17-ben SZDSZ-es, 14-ben MDF-es politikusok indulnak, egy helyen pedig konszenzusos jelölt lesz.

Olvasóink írták

  • 3. Primax 2010. január 29. 21:11
    „Csipet-csapat...”
  • 2. t-a-ibi 2010. január 29. 18:30
    „Vannak gazdálkodó barátaim, az egyik elmondta mit tettek.
    Neki tehenei vannak, szalmán fekszenek és arra ürítik az élelmezésük végtermékét.
    Ezzel trágyázzák a földjüket.
    A szomszédjának hízó-bikái vannak, szalmán fekszenek és azok is oda ürítik a végterméket.

    Gondoltak egyet, keverjük össze-egyesítsük a két végterméket.
    Mi lett a kétfajta végtermékből (szarból) és szalmából? - ugyan-úgy trágya.

    Ez jutott eszembe.”
  • 1. Csetneky 2010. január 29. 17:34
    „Micsoda kalandjaik lennének, ha az én ajánlatomat fogadnák el!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három helyen még nincs egyéni képviselőjelöltje az MSZP-nek

Szobon, Kisvárdán és Szigetváron - még nincs egyelőre egyéni képviselőjelöltje az MSZP-nek. Gráf… Tovább olvasom