Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna Még több cikk.

A kampánycsend hossza nem változtat az eredményen

Az MTI által megkérdezett politológusok egyetértettek abban, hogy mára elavult a kampánycsend alkalmazása, így annak egy napra rövidülése sem befolyásolja a választások kimenetelét.
Az elemzők szerint a pártok vasárnapi önkormányzati választáson elért eredményei elsősorban a tavaszi eredményeik alapján lesz megítélhető. Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője emlékeztetett: a választási törvény nyári változtatásai elsősorban a helyi szinten rosszabbul szervezett pártokat, valamint a civileket sújtják azáltal, hogy csökkentették az elosztható mandátumok számát, továbbá szigorúbb indulási feltételeket és rövidebb ajánlószelvény-gyűjtési határidőt szabtak.

László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint a kisebb pártok és helyi szervezetek nehéz, gyakran lehetetlen helyzetbe kerülése a megyei közgyűlések szintjén a leglátványosabb. A választók a különböző megyékben idén csak 3-5 listával találkozhatnak, míg négy éve átlagosan 8-10, de néhol akár 14 lista közül is válogathattak - fűzte hozzá. Kiemelte: az indulók megrostálása mellett az is torzítja a képet, hogy a tízezer főnél nagyobb települések közgyűléseibe az eddiginél jóval kisebb arányban lehet bejutni kompenzációs listáról. Ez azt eredményezi, hogy akár egy 35-45 százalékos támogatottságú párt is könnyedén megszerezheti a képviselő-testület mandátumainak több mint felét - mutatott rá a Political Capital elemzője. Szomszéd Orsolya hangsúlyozta továbbá, hogy a választások értékelésekor külön-külön meg kell vizsgálni, hogy a pártok miként szerepeltek a fővárosban, illetve a megyei jogú városok, valamint a tízezer főnél nagyobb települések és a megyei közgyűlések szintjén.

A választás egyértelmű győztese minden bizonnyal a Fidesz lesz, ehhez azonban fontos megszereznie a Fővárosi Közgyűlés, valamint a legtöbb megyei közgyűlés többségét. Az MSZP célja ezzel egy időben egy nagyobb fővárosi kudarc elkerülése, valamint az olyan szocialista "bástyáknak" számító települések megtartása lehet, mint Szeged, vagy Miskolc - fejtette ki a Nézőpont Intézet munkatársa. László Róbert úgy látja, hogy a Fidesz egyszerű, kockázatkerülő üzeneteivel meglévő táborát kívánja csak mozgósítani, ám ez szerinte is elegendő lesz ahhoz, hogy a politikailag jelentős településeken, illetve a legtöbb megyében is többséget szerezzen. A Political Capital szakértője szerint a "koronát" a fővárosi közgyűlési többség megszerzése jelentheti a kormánypártok számára. Gyömöre Máté, a Progresszív Intézet elemzője szintén arra számít, hogy a Fidesz-KDNP képviselői minden eddiginél nagyobb számban győznek, növelve ezzel a Fidesz helyi beágyazottságát. Hozzátette: a szocialistáknak a fővárosi XIII. kerültben is jó esélyük van a győzelemre, míg a Jobbik a keleti országrészek kisebb településein akár polgármesteri székeket is szerezhet.

Az MSZP és a Jobbik között az ezüstéremért folyik a harc, és borítékolható, hogy mindketten a legnagyobb ellenzéki pártnak fogják kikiáltani magukat - mutatott rá László Róbert megjegyezve, hogy ez valójában csak a választások utáni hónapokban derülhet ki. Szomszéd Orsolya szerint a Jobbik mindenekelőtt azzal lehet elégedett, ha néhány kelet-magyarországi közgyűlésben, illetve polgármesteri posztért folytatott küzdelemben legyőzi a szocialistákat, illetve a fővárosban is a vártnál jobban szerepel. Az elemzők véleménye megegyezett abban, hogy az LMP legfontosabb szempontja a Fidesz fővárosi többségének megakadályozása lehet, de számukra a budapesti szocialisták "megszorongatása" sem jelentene kudarcot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A feladatokra koncentrál a soproni MSZP

˝Legfontosabb teendőnk a város eladósodásának megállítása. Minden pazarló kiadást megszüntetnénk˝ - mondta Kalmár István, a soproni szocialisták listavezetője. Tovább olvasom