Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Informatikanap a Mórában - Fotók

Az Adyvárosi Főigazgatóság Móra Ferenc Középiskola a középiskola reál munkaközössége április 24-én informatikanapot szervezett a mórás diákok számára.

A dátum különösen fontos jelentőséggel bír, mivel 1981. április 24-én került piacra az IBM által gyártott első személyi számítógép.

Az aulában kiállítás nyílt a számítástechnika fejlődésének történeti bemutatására. Képes tablókat készítettek a tanulók és tanáraik.

A kiállítás érdekessége, hogy sikerült összegyűjteni, néhány - műszaki szempontból - nagyon érdekes és értékes hardware eszközt.


Informatikanap a Mórában. Fotó: Tudósító.


A nap fő eseménye egy magyar fejlesztésű 3 dimenziós tervező csomag bemutatása volt.

A Leonar3Do névre keresztelt termék Rátai Dániel az akkor 10. évfolyamos budapesti gimnazista ötlete volt.

A Leonar3Do-t bemutató előadást Czeglédi Zoltán a termék forgalmazásáért felelős cég képviselője tartotta.

Már az előkészületek alatt sok tanuló érdeklődött, így nem volt meglepő, hogy nagy figyelemmel követte minden résztvevő a prezentációt.

A rendszer lényege röviden:

Négy alapelemből áll. A működéséhez szükség van egy a program használatához kifejlesztett speciális elektronikus ceruzára, egy 3 dimenziós szemüvegre, amely folyamatosan a szemekhez igazított torzulásmentes képi illúziót valósítja meg, két kamerára, amelyek a számítógép képernyőjének a tetején helyezkednek el és egy vezérlőegységre, ami koordinálja a rendszert.

A rendszer elemei a vezérlőegységbe csatlakoztatva egy számítógéppel együtt alkotja a megvalósítás eszközét és így egy egyszerű személyi számítógépet képes 3D-tervezésre alkalmas készülékké alakítani. A rajzoló rendszer a képernyő és a felhasználó közötti teret egy háromdimenziós térben látható és kezelhető virtuális világgá tudja átalakítani.

A szaktanárok fontosnak tartották, hogy a középiskola minden tanulója, valamint az érdeklődő 8. osztályos tanulók is megismerjék ezt a nem mindennapi magyar találmányt.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyermekjáték és Gyermeknéptánc Fesztivál Dunaszentpálon

A dunaszentpáli DUNA-GYÖNGYE Óvodában rendezik meg a XI.Népi Gyermekjáték és Gyermeknéptánc… Tovább olvasom