Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

Versenyeken edzett a kivégzésre az alsóörsi rendőrgyilkos

Ki volt a titokzatos merénylő? Sz. Bálint a bázeli kikötőben lévő irodaházak egyikében dolgozott. Pedáns, katonás fiatalember volt, rövid barna haját mintha mindig frissen vágták volna.

 
Többször meglátogatta a svájci Bázelben gyilkosát az Alsóörsön lelőtt G. János rendőr az elmúlt egy évben - írta szombati számában a Blikk. A lap információi szerint ezt maga a főtörzsőrmester mondta el korábban baráti társaságban. A Blikk úgy tudja, hogy az áldozat és gyilkosa majdnem egy éve ismerték egymást.

A Magyar Hírlap értesülése szerint a svájci hadsereg tartalékos katonája volt, és engedéllyel tartotta magánál fegyvereit a 33 éves, svájci-magyar állampolgárságú Sz. Bálint, aki szerda hajnalban Alsóörsön lelőtt egy rendőrt és egy fiatalembert. A lap szombati számában azt írja: Sz. Bálint önvédelmi célból kapott engedélyt a pisztolyaira. Ismerősei militáns, rendszerető embernek tartották.

Versenyeken edzett a kivégzésre az alsóörsi rendőrgyilkos

A bázeli illetőségű férfi a svájci sajtó szerint ugyanazzal a gépfegyverrel végezte ki G. főtörzsöt, amellyel odahaza versenyeken indult. Alighanem egy pár héttel ezelőtti bajnokságon tartotta a mészárlás főpróbáját - írta a borsonline.

Három nappal a véres alsóörsi lövöldözés után külön nyomozócsoport alakult, hogy tisztázza Sz. Bálint és G. János viszonyát, a gyilkosság indítékát. Sz. Bálintról szinte semmit nem árulnak el, de a Svájcban élő fiatalemberrel már az ottani sajtó is élénken foglalkozik.

Kiderült, hogy teljesen legálisan tartotta magánál gépkarabélyát és maroklőfegyvereit, hiszen tartalékos katonaként rendelkezett engedéllyel. A férfi hétfőn autóba ült, s meg sem állt Magyarországig, gond nélkül hozta át a határokon halálosztó arzenálját. Nagymamája, Annuska néni alsóörsi házában szállt meg, majd szerdán hajnalban Stgw 90 típusú gépkarabélyából golyózáport zúdított Gamauf János főtörzs-őrmesterre. A lövöldözésben a rendőrön kívül életét vesztette a tűzvonalba véletlenül bekerülő 21 éves főiskolás, N. Ádám is. Sz. Bálint ezután saját koponyájába röpített golyót. De ki is volt a titokzatos merénylő? Sz. Bálint a bázeli kikötőben lévő irodaházak egyikében dolgozott. Pedáns, katonás fiatalember volt, rövid barna haját mintha mindig frissen vágták volna. Vigyázott kondíciójára is, kifejezetten sportos testalkata volt. A svájci lapok szerint a szomszédai arról beszéltek, hogy félt a macskáktól, s gyűlölte, ha a szőrük rátapadt a ruhájára.

Teljes cikk és részletek itt >>

Olvasóink írták

46 hozzászólás
  • 46. zeta62 2010. augusztus 08. 19:19
    „40. egysün 2010.08.08. 03:05
    Amúgy annak már rég vége.:), köszönhetően annak, hogy az őszinteség nem kifizetendő.

    Kell neked is mindig kimondani, ami a szíveden? :D
    Bárt most bagoly mondja neked, hogy éjszakás... :D”
  • 45. zeta62 2010. augusztus 08. 12:20
    „Mellesleg emlékszik még valaki?
    A legelső hírek egyikében megszólalt egy férfi, valami olyasmit mondott: én még voltam katona, tisztán hallottam, hogy három egyes lövés volt, és két rövid sorozat....
    Aztán a legelőször kiadott infók szerint a rendőrt más szögből érték a lövések, mint amit most erőltetnek, valamint nem ott, a hátsó keréknél. A több lőirány esetleg nem egy elkövetőre utal?!?
    És még lehetne sorolni...”
  • 44. zeta62 2010. augusztus 08. 12:16
    „41. AHA 2010.08.08. 06:27
    Te meg ugye nem azt akarod nekem bemesélni, hogy az a bizonyos extrém info oldal melegbaráti érzelmektől áthatva saját maga szerkesztette? Talán ott a hiba, hogy túlságosan kilóg a lóláb, és ezért nem jött be teljes mértékben az ellehetetlenítés a meleg dumával. A bulvársajtó kapott egy gondosan kitalált "infot" az "indítékról", és láss csodát!!! Többé szóba se került semmiféle alvilági kapcsolat...Helyette a többi "sajtó termék" (pfújjj!!!)
    nehogy lemaradjon a példányszámban, átveszi, (persze a felelősséget át nem vállalva a forrás megjelölésével gépiesen ismételgeti, esetleg szinezi is tovább.)
    Na ez az amire azt mondják, ügyes! Csak ezt a trükköt ismerik világszerte.
    Valakinek megért ez pár névtelen telefont. Na de kinek???? Ez az, ami engem érdekel!
    CUI PRODEST????????????????????????????????????????????????????????”
  • 43. Jandex 2010. augusztus 08. 06:52
    „37. hozzászólás szabo1936 2010.08.07. 21:49
    Egyetértünk!”
  • 42. Kuzmicsev 2010. augusztus 08. 06:49
    „AHA,
    "Na én meg erre mondom,hogy nem kell minden maszlagot beenni!"
    SZERINTEM ITT JÓ PÁRAN UGYAN EZT ÍRJÁK, CSAK NEM ÉRTED.”
  • 41. AHA 2010. augusztus 08. 06:27
    „zeta62 2010.08.07. 21:30
    Ugye nem azt akarod mondani,hogy valaki elhiszi,hogy azokat valóban az olvasó küldte?
    Ennyire primitív egy ember sem lehet!
    Azok a cikkek épp olyan szerkesztői kreálmányok amiket bárhol lehet olvasni.
    Még hogy az olvasó küldte!:DDD
    Na én meg erre mondom,hogy nem kell minden maszlagot beenni!”
  • 40. egysün 2010. augusztus 08. 03:05
    „Amúgy annak már rég vége.:), köszönhetően annak, hogy az őszinteség nem kifizetendő.”
  • 39. egysün 2010. augusztus 08. 02:57
    „akarom írni62.”
  • 38. egysün 2010. augusztus 08. 02:56
    „zeta 32. értem.”
  • 37. szabo1936 2010. augusztus 07. 21:49
    „Jandex
    En elismerem,hogy marokfegyverel nem konyu celt talalni foleg ha a loszer mar igen oreg es igen sokat kel gyakorolni a minden napi embernek a legbiztosab ha a marok fegyvert a liftbe hasznalja akor is csak boxernek.Mi ha sorozatokat lovunk rock and roll akor nem a targetre celzunk hanem a target ele es bele kell setalni a targetbe.Az M-16 igen jo ere.Gepuskaval is a target elo kell loni es beles setalni mert a celjelzo golyok mindig magasabra menek mint a regular amunition,a legjob a dupla loves full automatic az nem konyu es a lovedek is elfogy hamar.”
  • 36. zeta62 2010. augusztus 07. 21:40
    „27. egysün 2010.08.07. 18:49

    Mellesleg nekem is vannak infóim, (kfh)”
  • 35. zeta62 2010. augusztus 07. 21:39
    „27. egysün 2010.08.07. 18:49
    Tudom, hogy te többet tudsz erről, mint mi halandók, de még ilyen áttételesen se célozgass, mert nem egészséges a karrieredre nézve. Tudod, itt sokan nem azért fikázzák a dolgot, mert ők elhiszik a maszlagot, amivel etetnek bennünket, hanem mert ez a dolguk, ezért fizetik őket.”
  • 34. zeta62 2010. augusztus 07. 21:36
    „Imádom, amikor a fizetett agent provocateur -ök csak a hivatalos mondanivalót tudják szajkózni, és leszólni a más véleményen lévőket, közben agyuk nincs ahhoz, hogy legalább egy önálló gondolatuk legyen.
    A maffia főnök belügyér hiába akarja eltussolni ezt is, mint az ügetőn történt orgyilkosságot, itt nem tudta lenyúlni a fegyvert, mert messzebb volt, mint az ügető, későn ért oda :D Még senki sem állította, mint tényt, hogy ez a szánalmas valaki egyáltalán járt volna a helyszínen, nem hogy ő lőtt volna. Mellesleg kézi lőfegyverrel se kell profinak lenni, mert a lézer célzó berendezésekkel ez nem kunszt, még a faékeknek is menne.”
  • 33. zeta62 2010. augusztus 07. 21:30
    „13. AHA 2010.08.07. 16:11
    Szánalmasak ezek a kurucinfós baromságok.
    Kb.a Blikkel azonos <moderálva>

    Ugyanolyan emberek írnak oda, mint ahogy ide Te. Ezek szerint magadat is minősíted, mert ez olvasói hozzászólás volt. Képzeld el, vannak, akik nem hisznek a ködösítésnek, és a sok gyanús apróság miatt hihetetlennek tartják a "hivatalos" sztorit. Az atv nem jelölt meg forrást, ezért ha holnap betelefonálok névtelenül, hogy te is az vagy, már szajkózná is. Ennyi a titka.”
  • 32. Jandex 2010. augusztus 07. 21:02
    „28. hozzászólás szabo1936
    Az Stgw-90-el sem olyan könnyű az mint ahogy leírod,szokni kell mivel a kis kaliber/5,56/ ellenére a lőszer nagyon erős,így a fegyvert az erős "hátra rúgás" miatt nagyon nehéz célon tartani,/az 1-es lövés és a rövid sorozatok lehetnek pontosak/a mentális állapotról nem is beszélve!/amúgy a 14-ből 6-7 talált/ A Ti m16-osaitok alig rúgnak vissza mégis jobbra fel viszik a sorozatot! A maroklőfegyverekkel meg 40 m -ről csak nagyon kevesen találnak célba!/nem a sportpisztolyokra gondoltam,bár azt is gyakorolni kell rendesen!/ A PA-63 -al könnyebb megdobni a célt mint eltalálni!/40 m-ről meg már sci-fi kategória egy találat /”
  • 31. Baradlay 2010. augusztus 07. 20:18
    „Tiszta sor,Pintiir Sanyo tudja,hogy a csavo "meleg" volt,ezert nem lesz "hosi-halott"!!!!!!
    A rendor mutterja mindent tud,de hazudik ossze-vissza! Gondolom akarja a nagy dinerot!!!!!!”
  • 30. sturmtiger 2010. augusztus 07. 19:43
    „szabo1936 Végül is mindegy mert gépkarabéllyal lőtt nem marok fegyverrel.Az igaz,hogy pl Ak.-val illik eltalálni 40 méterről kevesebb lövésből is.Én nem vagyok jó lövő de lőttem parabelummal,PA.-63/ AMD-65 is/illetve volt szerencsém lőni Lugerrel is de ezeket szerintem max.20 méterig közelharcra tervezték.Most is azt mondom egy átlag embernek 40 méterről eltalálni marokfegyverrel egypár lövést le kell adni mire célt talász.”
  • 29. Patriot 2010. augusztus 07. 19:09
    „szabo1936, teljesen igazad van!
    Nem volt olyan profi ez a meleg terminátor mint ahogy beállítják itt a kuruc infón szocializálódottak.”
  • 28. szabo1936 2010. augusztus 07. 18:57
    „sturmtiger
    En ezt szakmailag nezem.Ez az ember igen rosz lovo lehetet aban a hadseregben ahol en voltam katona 21 evig ez meg szakacs sem lehetet volna.Ha amit az ujsagok irnak igaz akor a helyszinen 14 huvelyt talaltak ami azt jelenti,hogy az egesz tarat kilote tehat 14 lovesbol csak egy talalta el a celt (40 meterol) az a fiatal ember a rendor melet biztos egy stary-bullet aldozata lehetet vagyis a lovo a golyot nem neki szanta.Nem szeretnek egy ilyen rosz lovovel egy tuzharcban melete harcolni aki 40 meterol 14 lovest kell,hogy leadjon mire valakit eltalal.Na enyi a svajci tartalekos katonakrol.
    Ami pedig a marok fegyvert ileti 40 meterol konyo valakit eltalani de persze nem 22 cal Deringerel hanem 9mm Beretta,Colt-45, Koch 9mm.357 Magnum,Smith&W38,a Luger 9mm es meg az rosz orosz Tokarevel is meglehet konyen csinalni persze ehoz kol egy kis practice es tapasztalat is.”
  • 27. egysün 2010. augusztus 07. 18:49
    „Szerintem, a Kuruc.infón megjelent olvasói levél a témáról, valamint Zeta62 kommentje érdekes és elgondolkodtató. a benne felvetődő kérdések pedig jogossak.”
46 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A legtöbb szívbeteg nyugodtan utazhat repülővel

A kereskedelmi forgalomban repülő, korszerű gépek fedélzetén csak a rendkívül rossz állapotban lévő… Tovább olvasom