Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Vége Joshi Bharat karrierjének?

A műsor megszűnéséről keringő pletykák mérgezik Joshi Bharat stábjának mindennapjait – értesült a Bors.

A műsorvezető inkább praxisa miatt aggódik, mert egyre kevesebb a betege. Két-három héten át szinte éjjel-nappal keresik Joshi vendégeit a műsor szerkesztői, majd négy-öt forgatási nap alatt egy egész hónapra való műsor is a dobozba kerül. Igen ám, de egyre nehezebb bárkit is Joshi műsorába csábítani, s az irdatlan harcban a munkatársak is szinte hónapról hónapra cserélődnek.

Egy, a műsorhoz közeli forrásunk szerint az utóbbi napokban pánik lett úrrá a stábtagokon, mert olyan hírek keringenek a TV2 háza táján, hogy januártól bizonytalan időre, vagy akár végleg el is tűnhet a műsor a csatorna képernyőjéről. „Sok belső konfliktus van a műsor körül, s a nézettség sem olyan, mint amit várnak.

Egy-két forgatási etapot terveztek még erre az évre, s aztán szünet" – mondta lapunknak a neve elhallgatását kérő informátor, aki azt is elárulta, szinte napról napra változik minden, s a bizonytalanságot csak tovább fokozza az amúgy sem elhanyagolható feszültséget a stáb tagjai között. A show házigazdája úgy tudja, januártól jön a folytatás.

Teljes cikk itt olvasható>>

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. kivagyokén 2009. november 10. 17:16
    „Személy szerint SAJNÁLOM ha vége!
    Miért? Értelmi színvonalról ne beszéljünk, mert az nincs. IQ "vendégek+Józsi barát(maúnika kedves/drága) max 6. DE!!!
    Orsós(és "kis családja") vs Kolompár(és "kis családja") SEBÉSZI PONTOSSÁGGAL rúgja egymást vesén, gerincen stb. egy percen belül!! Nincs rasszizmsus, fajgyűlölet! És még lehet biztatni is őket. Ha csak EGY napot kell otthon maradniuk, már csökken a "megélhetési bűnözés"”
  • 31. p.pablowsky 2009. november 10. 14:02
    „Anikó69
    Azt javaslom, ha ráérsz, ilyen gagyi műsorok bámulása helyett, inkább olvass könyveket. Azokból többet tanulhatsz.”
  • 30. Anikó69 2009. november 10. 12:25
    „nyusz/29./
    Hát ha már a kulturálságnál vagyunk:Régebben belenéztem néhány országgyűlési közvetítésbe.Hát abba amik voltak mindennek lehet nevezni csak nem kulturáltságnak.Talán azokat nézzük ahogy civakodnak ott benn?
    Az is olyan volt mint egy show műsor.
    Igaz,ők nem 10000 ft-ért röhögtették ki magukat hanem sok száz milliókért.”
  • 29. nyusz 2009. november 10. 11:21
    „Kedves Aniko69!ki a fenét érdekel ez a sok paraszt,aki képes 10000ft.kiröhögtetni magát ország-világ előtt.Igenis lekell venni a képernyökröl mind a 2cig...müsört,és kulturált müsorokat sugározni helyettűk.”
  • 28. Anikó69 2009. november 10. 10:27
    „Jandex/24./
    Valóban van sok szidkozódó,káromkodó ember a műsorban.De azok az emberek épp azért kerülnek oda be mert valamilyen proglémát akarnak megoldani az életükben.Ez a másik fél reagálásával jár,ami lehet durva is.
    Aki figyelmesen nézi a műsort,az azt is meglátja hogy Joshi Bharatnak milyen nagy a progléma megoldó képessége.Mert sokszor amilyen ellentétek,háborúskodások vannak a felek között,annak ellenére Joshi Bharat a végére kibékíti őket legtöbbször.Ehhez nem kis tudás kell.
    Például:Volt egy eset amikor a férfi az anyját vádolta hogy eldobta,miatta került intézetbe.stb, és durván kiabált az anyjára,kikellett küldeni is a műsorból.Akkor azt hittem hogy most nem lesz békülés,ennek az anya-fiú kapcsolatnak örökre lőttek.
    Aztán láss csodát,Joshi addig beszélt velük,hogy végül valamennyire megoldódott az a durva helyzet az anya és fia között.
    Nem könnyű feladatot oldott meg abban az esetben.”
  • 27. Anikó69 2009. november 10. 10:07
    „_kisvirág_/18.hozzászólás/
    Szerintem igen is tanulságos eseteket mutat be.
    Például mostanában volt egy számomra megdöbbentő eset,amelyben az elvált férj lecsukatta a volt feleségét hamis vádakkal hat!évre.Az ember nem is gondolná hogy ilyen megtörténhet az országban.És megtörtént.
    A pasasról lerítt hogy hazudozik,belezavarodik a mondataiba.Szegény nő ártatlanul 6 évet ült börtönben.
    Ha Joshi műsorában nem mutatta volna be ezt az esetet,akkor ilyenről nem is hallana az ember máshol.
    Most megingott az igazságszolgáltatásban a hitem.Hogyan lehet ártatlanul leültetni valakit?
    Milyen munkát végeztek az ügyvédek?
    Ez csak egy eset a sok megdöbbentő esetből amelyeket Joshi Bharat bemutat a műsorában.
    Szerintem igen is kell ilyen műsor!”
  • 26. Anikó69 2009. november 10. 09:54
    „széchenyi12/17.hozzászólás/
    Nem ezeken élek képzeld és nem is mindeggyik műsort nézem meg,csak amikor épp ráérek.
    Miért szerinted mit kéne nézni a tv-ben?A sok hazudozó politikust?
    Arra nem is gondolsz hogy vannak emberek akiknél csak atv2,rtl klub és mtv1 jön be???
    Én ezekhez az emberekhez tartozom,vidéki vagyok,nincs ilyen-olyan városi tv adásom és egyéb kábel tv-m.
    A városi ember könnyen van mert rengeteg tv csatorna között válogathat.”
  • 25. ricken 2009. november 09. 20:46
    „A csatornákról annyit, hogy alapvetően nem azt teljesítik, ami a dolguk lenne. Csak egy dolog, a közizlést kellene formálnia. Másrészt: a pszichiátriai töltetű műsorok sugárzása orvosetikai kérdéseket is felvet. Egy évek alatt felgyült konfliktust nem lehet megoldani néhány percben. Mások baján csámcsogni undorító. Ha pedig Joshi? barát származását is figyelembe vesszük, az ő hazájában másképp gondolkodnak az emberekről, az emberi viszonyokról, betegségekről stb.. Nem biztos, hogy ami az ő hazájában gömbölyű, az itt is az. Végül: volt egy műsor, a Nyitott könyv, ami tanulságos is, szórakoztató is volt. Kultúráltan mutatta be a konfliktusokat, nem tett nevetségessé senkit.”
  • 24. Jandex 2009. november 09. 20:40
    „11. hozzászólás Anikó69
    Anikó a "józsibarátból" esetleg egy idegen nyelvet lehet tanulni,úgy mint a "maunikasóból"! A TRÁGÁR-t!:)))))))))
    /esküszöm csak a bemutatókra alapoztam,bocs ha tévedek!/”
  • 23. Baradlay 2009. november 09. 19:35
    „VEGRE!:))))))))))))))))))”
  • 22. mecsoka 2009. november 09. 19:03
    „jajj minő borzalom XD”
  • 21. pisti83 2009. november 09. 19:01
    „Hát most már már tényleg forradalom lesz. Nem elég hogy elvesztik Boros-Bocskort most már Joshi Bharatnak is vége.”
  • 20. vanessa 2009. november 09. 18:41
    „jó estét!a holnapi joshi barát müsorában szép kis sütemények lesznek, reklámban láttam)))) nem tudom kinek jó ez,mert csak a sok mocskos beszéd,veszekedés, főleg a kisebbségieknél,Nem tudom hogy mit lehet ebből tanulni?vetélkedő jobbak,szivesen nézek inkább azt vagy jó filmeket,mennyi jó régi film van,akinek erre van igénye tudom sajnálni, Néha belekukkantok de rossz nézni mindegyiket,”
  • 19. bogote 2009. november 09. 18:23
    „Nem veszitünk velük semmit ha megszünnek .”
  • 18. _kisvirág_ 2009. november 09. 17:46
    „Anikó69, a vetélkedékből legalább lehet tanulni, okosodni. A Joshi barát viszont szörnyen alacsonyszínvonalú műsor, amilyen embereket oda beválogatnak... Na meg azok a problémák! Méghogy érdekes, tanulságos... Azért ezt nem kellett volna:)”
  • 17. széchenyi12 2009. november 09. 17:45
    „Anikó 69: akkor te ezen élsz? Te abba a kategóriába tartozol, akik kezdték az isaurával és a maunika só az élete értelme! Gratulálok, bámuld őket minden nap!”
  • 16. otromba 2009. november 09. 17:18
    „Ez is mehet a putriba,a monyikával együtt!A szereplők is olyan csádék voltak mint ők!Mind sötittt!!!”
  • 15. fióka 2009. november 09. 16:32
    „Micsoda tragédia ér minket nem is tudom mit fogok csinálni ha nem láthatom a maunikával együtt:D”
  • 14. lebeke 2009. november 09. 15:34
    „Nekem is egyből a koncert jutott eszembe :)”
  • 13. tejfelesszájú 2009. november 09. 14:50
    „Majd lesz másik koncert a hüléknek”
32 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több ezren buliztak Bochkorékért

Ázva-fázva várták a szakadó esőben a Sláger Rádió szimpatizánsai a fellépőket vasárnap délután. Tovább olvasom