Kisalföld logö

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -6°C | -1°C

Vasárnap jön a Magyar Dal Napja 2011

Budapesten, Nyíregyházán, a magyar dal idei fővárosában, valamint további hat vidéki településen mintegy 35 helyszínen lesznek koncertek és előadások az idei magyar dal napján szeptember 11-én, vasárnap.
A magyar könnyű- és világzene szinte teljes élvonala, a dzsessz, a komolyzene és a magyar nóta jeles képviselői egyaránt fellépnek a negyedik magyar dal napján - hangzott el a szervezők szerdai sajtótájékoztatóján az óbudai Kobuci kertben.

Sziget - egy korábbi dalos nap

Színpadon lesz mások mellett Presser Gábor, Karácsony János, Kovács Kati, Bródy János, a KFT, a Napoleon Boulevard, Török Ádám és a Mini, a 100 Folk Celsius és Harcsa Veronika. Budapest és Nyíregyháza mellett Egerben, Százhalombattán, Boldogon, Zalaegerszegen, Szombathelyen és idén először Salgótarjánban is lesznek programok.

Idén Nyíregyháza a Magyar Dal Fővárosa

2010-ben Gerendai Károly ötlete alapján hirdette meg első ízben a Magyar Dal Napja a Magyar Dal Fővárosa pályázatot, melyet tavaly Eger nyert meg, idén pedig – rendkívül szoros „verseny" eredményeképpen – Nyíregyháza szerezte meg a kitüntető címet. A győztes pályázat értelmében a szabolcsi megyeszékhelyen a magyar zene méltatása mellett az integráció fontosságára kívánják felhívni a figyelmet a szervezők; így például különféle fogyatékossággal élő művészek, művészeti csoportok produkciói is helyet kapnak a színpadi programok között.

A nyíregyházi rendezvény egyik különlegessége lesz majd az a nagyszabású koncert, amit a helyi büntetés-végrehajtási intézet udvarán rendeznek. A tervek szerint olyan fellépő is lesz a programban, aki éppen büntetését tölti. További nyíregyházi fellépők: Karácsony János, Caramel, a Ghymes zenekar, valamint a világhírű nyíregyházi Cantemus kórus… és még sokan mások.

>>>A RÉSZLETES FŐVÁROSI ÉS VIDÉKI PROGRAMOKÉRT KATTINTSON IDE>>>
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt a zeneszerző: Karel Gott slágereit írta

Hetvenhárom esztendős korában a remek dalszövegíró, aki hosszú pályafutása során több ismert előadó… Tovább olvasom