Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

Robotszeretőt gyárt egy amerikai cég

Életnagyságú robotszeretővel rukkolt ki egy amerikai cég: a műbőrű nő beszélgetni is tud, akár még a fociról is.

A fekete fehérneműben pompázó, mesterséges intelligenciájú kedves egyelőre csak nőnemű változatban kapható ötféle személyiségben. Vad Wendy kalandéhes, Fagyos Farrah félénk és visszafogott, Érett Márta anyáskodó és gondviselő, Szeszélyes Susan a legbelevalóbb, a műhárem ötödik prototípusa pedig egy ifjú naiva.

Az ár 1,3-1,8 millió forint között mozog, a nőkhöz laptop is jár - mármint működtetésükhöz és csatlakoztatásukhoz az internetre, hogy fejlődjön szókincsük, tudásuk.

A robot kezének megérintésére, megszólal: "Szeretem, ha fogjuk egymás kezét."

Douglas Hines, a New Jerseyben lévő gyártócég mérnöke elmondta, hogy a 167 cm magas műnő interaktív társalgásra is jó, egyszerűre, de a kívánt témakörről, pontosan tudja, mit szeret gazdája: ha a Porschékat, akkor ő is ezt a sportkocsit, ha a focit, akkor a robotpár is rajong a játékért. És még horkol is - igény esetén és persze előre programozottan.
A mesterséges szerető természetesen szexre is alkalmas, ahogy az előző generációs gumimodellek.

Egyelőre csak az Egyesült Államokban és Európában kapható, de a gyártók tervezik, hogy az egész világot beterítik vele. Egyúttal férfiváltozattal is elő akarnak állni, amely Rockyra hasonlít - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.

Olvasóink írták

  • 1. Truder 2010. január 11. 20:36
    „Fantasztikus! Érzéketlen világunkban már semmi egyéb nem hiányzott..Robotszerető :(((
    Annak, aki megérdemli!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leszbikus képviselő lesz a meleg férfipár gyerekének anyja

Az utahi törvényhozás egy leszbikus képviselője bejelentette, hogy meleg férfi házaspár gyermekét… Tovább olvasom