Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 13°C Még több cikk.

Megölte feleségét, felgyújtotta három gyerekét a férfi

Borzalmas családi tragédia: A 33 éves férfi, miután megölte feleségét, három gyerekével együtt magára gyújtotta az autóját. A drámának egyetlen túlélője van, a legnagyobb gyerek
Hétfő este történt, a francia országbeli Culoz városának egyik parkolójában, hogy egy 33 éves, bosnyák származású férfi leöntötte benzinnel a kocsiját, melyben benn ült mindhárom gyermeke is, majd visszaült a járműbe, és magukra gyújtotta azt - írja a neon.hu

Szemtanúk beszámolója alapján a lángok majd' tíz méter magasra csaptak fel a bevásárló központ parkolójában. A 4, 6, és 11 éves gyerekek közül egyedül a legidősebbnek sikerült, a csodával határos módon kimenekülnie a lángok közül, az apa, és a két kisebb testvér felismerhetetlenné égtek. A túlélő kisfiú is súlyos égési sérüléseket szenvedett a lábán.

Miután a rendőrség nyomozni kezdett az ügyben, és fel akarták kutatni a gyermekek édesanyját, fény derült még egy dermesztő részletre. A harminc év körüli nőt ugyanis, az autógyújtogatástól mintegy száz kilométerre lévő Bours-En-Bresse belvárosában, a családi ház nagyszobájában találták meg holtan, összekötözve, letapasztott szájjal - olvasható a neon.hu cikkében.



Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bevonult a börtönbe Stohl András - galériával

Megkezdte 10 hónapos börtönbüntetését Stohl András szerda reggel. A színész legkorábban - jó magaviselet esetén - 5 hónap múlva szabadulhat. Tovább olvasom