Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Lendületben Jamie Winchester

Két dalt írt Demjénnek, Gary Moore előtt lépett fel, s a Hrutka Róberttel való sikerek után most önálló lemezt adott ki: Jamie Winchester új irányt keresett, s élvezi a zenélést.


– Hrutka Robival nyolc évig dolgoztak együtt, ám nemrégiben különváltak útjaik. Mi volt ennek az oka?

– Ez egy természetes folyamat része volt. Büszke vagyok a közös munkánkra: kezdtük azonban belül érezni, hogy valami már nem az igazi, nincs már meg az a lendület, s kicsit kifulladt a zenekar. Ilyenkor fontos a továbblépés: más dolgokat, embereket megismerni, valami újat kipróbálni. Így döntöttünk a különválás mellett.


– A zenekarnak futott a szekér, az együttes – talán mondhatjuk – a csúcson volt: nem volt túl merész a váltás?

– A közönség nagyon fontos számomra, de nem szabad csupán azzal foglalkozni, hogy ők mit szeretnének. Nyilván akadtak, akik szomorúak voltak a váltás miatt, ám az is lényeges, hogy mi belül rendben legyünk. Az utolsó buliig élveztük a közös zenélést, szerettem ezt a társaságot. Más irányok felé is szerettem volna nyitni: határozottan tudtam, merre induljak. Úgy érzem, az új lemezemen érezhető is a modernebb hangzásvilág. Ezt az utat járta be korábban a U2, a Coldplay vagy a Snow Patrol is. Többek közt most kevesebb a szóló rész, s gépiesebb hangok is kerülnek egy-egy dalba.


– Gyakran feltűnik más előadók mellett is: például Schmidt Verával vagy Kovácsovics Fruzsinával is játszott már. Volt olyan felkérés, melyre nemet mondott?

– Persze: diszkós-remixes felkérést például nem vállaltam. Ennek ellenére próbálok minél több közös munkának eleget tenni, mely a zenei fejlődésem szempontjából is fontos. Így egyre több stílusban kipróbálhatom magam: ezt kihívásnak is érzem. A legfontosabb, hogy élvezzem a zenélést: csak így érdemes játszani. Legyőzni, meggyőzni szeretném a közönséget, s olyan két órát adni nekik, hogy ˝ne tudjanak ellenállni˝.


– Többször hangoztatta: erkölcsi és társadalmi krízisek korát éljük...

– Az egész világban azt látom, hogy az anyagi mohóság nemcsak elfogadott, hanem elvárt is. Semmi más nem számít, csak a profit. Minden ezt sugallja: bármit szabad, nincsenek határok az ˝intézményes mohóságban˝. Ez a zenei világra is értendő. Szűkültek a lehetőségek: csak az számít, hogy egy lemez mennyire eladható, hasonlít-e valamire, ami hasznot hozott.


– Nemrégiben a világhírű Gary Moore előtt lépett fel. Akadt-e alkalom közös zenélésre, beszélgetésre?

– Testőrök vették körül, s nem volt nyitott a társaságra. Örültem, hogy előtte játszhattam, s egy kis időre „megkaphattam" a közönségét. Nem bántam volna persze, ha kezet foghatok vele, s legalább pár szót váltunk. Igaz, számomra nem volt kardinális kérdés: korábban koncertszervezőként találkozhattam a U2-val, a Pink Floyd tagjaival vagy éppen Paul Simonnal is.


– Két szerzeménye is szerepel Demjén Ferenc legújabb lemezén: ez kuriózumnak mondható, mert ő régóta csak Menyhárttal és Závodival dolgozik. Honnan ez a kapcsolat?

– Korábban Rózsival Pesten egy épületben is laktunk, ráadásul nemrégiben együtt játszhattam Demjénékkel egy V’Moto-Rock-koncerten. A hathetes próba alatt összebarátkoztam a zenekarral. Ezek után érkezett a felkérés: érdekesség, hogy az egyik dalt még Hrutka Robival közösen írtuk, ám nem vettük lemezre. Demjénnek nagyon tetszett, egyből megszerette: így került végül a korongjára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A playbeckhez is ostoba a román énekes - videó

A Jukebox nevű román zenekar frontembere élő műsorban égett egy nagyot. A mikrofon rossz végébe… Tovább olvasom