Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Itt az új fiúbanda, a BNF!

Új fiúbanda tűnt fel Magyarország zenei palettáján, a háromtagú BNF zenekar.

A srácok első, Éld át című dalának karácsonykor volt a premierje a Viva TV-n, s máris lányok százai rajongják körbe Batot, Nicket és Franket.

A csapat alapító tagja, Nick, azaz Nagy Viktor mesélt a zenekarról, kulisszatitkokról és magánéletről.


– Az első kérdés magától értetődő, hogy verődött össze a banda?

– Ezt a sors akarta így... Mindig szerettem volna egy zenekart alapítani, végül ez sikerült is egy repülőtéren, Hollandiában. Ültem a terminálban, unatkoztam, hát csaptam egy rögtönzött kis koncertet a gitárommal, s volt, akinek ez nem tetszett, szólt, hogy ne hangoskodjak. Morogtam magamban, mire odalépett hozzám egy mongol srác, aki beszélt magyarul, kiderült, ugyanarra a gépre várunk, sőt, imád zenélni. Na ő volt Bat. Először csak dumáltunk, majd telefonszámot cseréltünk, végül szerveztünk egy közös karaokepartit, ahová a régi cimborámat, Franket is elhívtam. Felvetettem, hogy zenéljünk együtt, csináljunk egy bandát. Bat támogatta az ötletet, ám Frank kezdetben ódzkodott, sokáig kellett őt győzködni, de aztán csak sikerült rávennünk, s 2009 januárjában megalakult a BNF.

Bat, Nick és Frank
Bat, Nick és Frank

– A csapat első klipjét karácsonykor láthattuk először a televízióban, s azóta még egy hónap sem telt el, máris hatalmas a BNF sikere. Hogy élitek meg a gyorsan jött népszerűséget?

– Furcsa, hogy megszólítanak az utcán: ˝Te vagy az a srác a klipből?˝ Persze ez jó érzés is egyben, rajongói leveleket is kaptunk szép számmal, ezerrel ostromolnak minket a csajok.


– Öntsünk tiszta vizet a pohárba: van esélyük nálatok ezeknek a lányoknak vagy foglalt a szívetek?

– Frank és én hosszú idő óta vagyunk már egyedül, Bat kapcsolata pedig épp a múlt héten ért véget. Szóval, szabad a csók...!


– Ha épp nem zenéltek, akkor mivel töltitek az időtöket?

– Bat tavaly diplomázott a kommunikációs főiskolán, de még nem fejezte be a tanulmányait, most is a vizsgaidőszak kellős közepén van, szóval egész nap tanul. Frank egy multicégnél dolgozik, s szabadidejét általában két nagy kedvencével, Mex nevű kutyájával vagy gitárjával tölti, de a főzés sem áll tőle távol. Én ha épp nem a próbateremben játszom, akkor rohanok a stúdióba, mivel szinkronszínész vagyok, olyan mozikban volt hallható a hangom, mint a Transformers és a Terminátor utolsó része. Szóval szabadidőnk szinte alig van, de nem is bánjuk, december óta új szakasz kezdődött mindannyiunk életében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Avatar-mánia: Tanulj Na´viul!

Öröm, hogy Na'vi nyelven beszélgethetek veled - ez a mondat Na'viul így hangzik: Tsun oe nga-hu… Tovább olvasom