Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Foky Dániel, Szemere Zita és Borsos Edith nyerte a Simándy-énekversenyt

Az első kategóriában a szombathelyi Foky Dániel, a második kategóriában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanuló Szemere Zita, a harmadik kategóriában pedig Borsos Edith nyerte a Simándy József Énekversenyt, amely díjait szombaton adták át a Szegedi Nemzeti Színházban.
A legrangosabb és legnagyobb létszámú hazai énekversenyt - amely idei döntőjén tizenkét ország összesen 117 fiatal énekes mutatkozott meg - három korcsoport rendezték meg. Az alap- és középfokú oktatásban résztvevők számára meghirdetett első kategóriában csak magyar diákok indulhattak. A második, a főiskolai vagy az egyetemi képzés első három évfolyamában tanulók, illetve a harmadik, a felsőbb évesek és friss diplomások számára meghirdetett kategória viszont mindenki számára nyitott volt.

A harmadik kategória győztese Borsos Edith, az MTI-nek elmondta, miután végzett a kolozsvári egyetemen, az ottani magyar operában, Debrecenben és Budapesten énekelt különböző szerepekben. A közeljövőben Bukarestben lép föl, a magyarországi közönség pedig júniusban hallhatja majd a miskolci operafesztiválon, ahol Verdi A kalóz című művében énekel. Szőcs Géza, kulturális államtitkár a díjátadón kifejtette, az először 1998-ban megszervezett és 2008-ban nemzetközivé vált megmérettetés a maga nemében egyedülálló, hiszen a magánének tanulmányokat folytató diákok minden korosztálya számára nyitott.

A korábbi versenyeken olyan fiatal énekesek tűntek föl, akik ma már a nemzetközi operaélet elismert sztárjai – tette hozzá. Az államtitkár elmondta, bár Simándy Józsefnek még nem áll szobra Szegeden, ahol művészi pályája elkezdődött - talán születésének századik évfordulójára, öt év múlva ez is elkészülhet - a fiatalok énekesek számára meghirdetett verseny mégis méltó emléket állít neki. A szerdán kezdődött versenyen az énekeseknek három produkciót kellett előadniuk: egy klasszikus vagy romantikus vagy XX. századi, egy szabadon választott alkotást, illetve Simándy József emléke előtt tisztelegve Caccini: Amarilli című dalát vagy egyet Kodály, Bartók, Liszt művei közül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb kötet jelenik meg Mussolini kétes hitelességű naplóiból

Újabb kötet jelenik meg Olaszországban Benito Mussolini naplóiból, annak ellenére, hogy a fasiszta… Tovább olvasom