Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 13°C Még több cikk.

Állatkertben marad egy emberevő tigris Indiában

Egyelőre állatkertben marad egy emberevő tigris Indiában, nem engedik vissza a szabadba - döntött az ország északi részén lévő Rádzsasztán állam bírósága, elutasítva a nagymacska természetbe való visszaengedésére vonatkozó kérelmet.
A kilencéves Ustad egy tigrisszafarijairól híres rádzsasztáni nemzeti parkban élt, mígnem május elején átszállították egy helyi állatkertbe. Őt gyanúsítják ugyanis azzal, hogy májusban végzett egy 53 éves vadőrrel, 2010-ben egy 23 éves helyi férfival, 2012-ben pedig egy 19 éves fiúval. A tigris most az állatkert egy elkerített területén él - adta hírül a BBC News.

Egy helyi állatvédő azonban keresetet nyújtott be az illetékes bírósághoz, azzal érvelve, hogy a tigris bezárása ellentétes az ország vadvédelmi törvényeivel, és "semmilyen tudományos vizsgálatot vagy nyomozást nem folytattak le a támadások körülményeinek kivizsgálására".


A férfi szerint a tigris átköltöztetésének hátterében valójában a helyi turisztikai ipar által gyakorolt nyomás és az attól való félelem húzódik meg, hogy az emberevő ragadozó elijeszti a látogatókat. Mivel a rádzsasztáni bíróság elutasította a férfi kérelmét, az állatvédő a legfelső bírósághoz fordul.

Indiában 2226 tigrist számláltak össze 2014-ben. Az ország ad otthont a világon élő tigrisek 70 százalékának. A nagymacskák számának Indiában tapasztalt növekedésével párhuzamosan azonban folyamatosan csökken az állatok élőhelye, aminek következtében egyre gyakoribbak a találkozások az emberek és a tigrisek között. Évente több mint hatvan emberrel végeznek a ragadozók Indiában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Townshend, Springsteen és Daltrey is színpadra lépett szenvedélybeteg zenésztársaiért

Bruce Springsteen, Pete Townshend és Roger Daltrey is színpadra lépett a MusiCares alapítvány MAP… Tovább olvasom