Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

A válság véget ér, Obama elnök marad, a világ megmenekül

Barack Obama amerikai elnököt újraválasztják novemberben, a gazdasági válság - igaz, csak 2020-ra - véget ér, a világ viszont a maja jóslatok bizonytalan értelmezése ellenére sem - vonta le következtetéseit mintegy 1500 asztrológus egy New Orleansban tartott nagyszabású ülésen.
A jósok tanácskozását hagyományosan négyévente tartják, ezúttal harminc ország asztrológusai képviseltették magukat az amerikai Dél híres-hírhedt francia negyedében tartott kongresszuson. A résztvevők hangsúlyozták, hogy munkájuk túlmegy a szórakoztató horoszkópokon, a tarot kártyán és a tenyérjósláson, és sokkal inkább a Naprendszer mélyreható tanulmányozásán alapul.

Jóslatokból idén sincs hiány.


"Ha azt gondolták, hogy a 2000-es elnökválasztás zűrzavaros volt, várják ki, mit hoz 2012 novembere" - mondta Michael Lutin, a neves Vanity Fair magazin asztrológus kolumnistája, aki 25 éve ír a lapnak. Szerinte minden a Merkúr miatt van, amely épp a választás napján, azaz november 6-án kezd "hátrálni", ezzel pedig változásokat vagy zavarokat okoz az életben általa képviselt dolgokban. 2000-ben, George W. Bush és Al Gore elkeseredett választási végjátszmájában a Merkúr ugyanígy mozgott.

"Most technikai gondok adódhatnak, többek közt a szavazásra használt gépekkel" - jósolta a New York-i Shelley Ackerman. Ő úgy látja, hogy Obama számára a Szaturnusz mozgása okozhat némi gondot, de ez nem kerül majd győzelmébe.

A történelemnek sok olyan neves alakja volt, aki támaszkodott az asztrológiára. Rose Mary Woods, Richard Nixon elnök titkárnője egy Jeane Dixon nevű asztrológustól származó "nemzetbiztonsági előrejelzéseket" továbbított a politikusnak, Nancy Reagan first lady pedig egy Joanne Quigley nevű jósnővel egyeztetett rendszeresen a Fehér Házban. A II. világháború idején a brit hírszerzés is felbérelt egy asztrológust, hogy jósolja meg Adolf Hitler akcióit, kevés sikerrel.

A New Orleans-i tanácskozás egyik résztvevője úgy fogalmazott, az az "erős megérzése" van, hogy Obama novemberben második terminust kap. Ezzel nincs egyedül, sokan egyetértettek vele. A konszenzus széles körű: vendégek érkeztek a tanácskozásra Kínából, Oroszországból, Szerbiából, a Dél-afrikai Köztársaságból, Törökországból, Mexikóból és Japánból is.

Az eszmecsere fontos témája volt a gazdasági válság. Sok asztrológus mondta, hogy az elkövetkező néhány év még nehéz lesz, függetlenül attól, hogy ki nyeri az amerikai elnökválasztást. Volt, aki szerint 2020 környékére rendeződhet a helyzet.

Lesöpörték az asztalról a maják naptára bizonytalan értelmezése szerint 2012. december 21-re meghirdetett világvégét. "Fizessék csak tovább autórészleteiket és ingatlanhiteleiket, mert lesz 2013. Nem lesz világvége, nem csapódik be aszteroida. Semmi sem fog történni" - vetítette előre az egyik asztrológus.

Olvasóink írták

  • 10. Mankapunka 2012. május 30. 22:06
    „bojtár

    Azt elolvasom tőled,amit magadtól írsz,a te gondolatod. Amit más gondol,az nem igazán,meg ugye nem is fér ki a szokásos helyre.

    Saját gondolatot,azzal többre mész,mert arra kapsz választ.”
  • 9. bojtár 2012. május 30. 20:53
    „7.Mankapunka 2012.05.30. 18:18
    az még hadján ,de amiket te írsz azt olvassa valaki?:)”
  • 8. szájberparaszt 2012. május 30. 20:22
    „6.
    Bezony bezony, mindössze egy két dolog amiben van tévedés.
    És elég keserves képet fest elénk. Azért kezdtem el foglalkozni én ezzel a Nyirkai jóslattal mivel a lakhelyemtől mindössze 1-1,5kmre történt ezaz esemény.
    Ajánlom ,hogy keressél rá a Teknő kapaóra emberre, ha jól tudom ő alföldön élt, de elég érdekes dolgokat mesélt ő is.”
  • 7. Mankapunka 2012. május 30. 18:18
    „bojtár

    Van aki végigolvassa,amit belinkelsz?”
  • 6. zeta62 2012. május 30. 18:10
    „A nyirkai jóslat kifejezetten magyarokról szól, érdemes olvasni, és a magyarázatokat értelmezni. Megdöbbentően pontos, ami már megtörtént.

    www.asztralutazas.hu/index.php/magyar/Yotengrit-avagy-a-nyirkai-joslat.html”
  • 5. bojtár 2012. május 30. 16:42
    „obama:) szánalmas majon aki úgy ugrál ahogy a cionisták fütyülnek különben nem is lett volna az aki:)
    "Lengyel haláltábor" - Obama is belegabalyodott a hazugságözönbe
    Menteni igyekszik a washingtoni Fehér Ház Barack Obama amerikai elnök diplomáciai bakiját, miután egy keddi beszédében "lengyel haláltábort" említett "náci megsemmisítőtábor" helyett.
    Az elszólás árnyékot vetett a néhai Jan Karskiról megemlékező ceremóniára. Az egykori lengyel tiszt - később a Georgetown Egyetem történelemprofesszora - a második világháború idején elsőként adott hírt a "nácik zsidóirtó politikájáról". 2000-ben, 86 évesen hunyt el Washingtonban.
    "Mielőtt útnak indult az ellenséges vonalakon át, ellenállók beszéltek neki a zsidók tömeges lemészárlásáról, titokban bejuttatták a varsói gettóba és egy lengyel haláltáborba, hogy a saját szemével lássa, mi folyik ott" - mondta Obama, aki talán azért hibázhatott, mert közben azon gondolkodott, hogy adhatnak akkora baromságokat a szájába, hogy a német munkatáborokba csak úgy lehetett be- és kijárni, és miért kell elhinni mindent a mindig összevissza hazudozó "antifasiszta ellenállóknak".
    Nemzetbiztonsági tanácsi szóvivője, Tommy Vietor sietett kijelenteni, hogy az elnök "rosszul fejezte ki magát", valójában "a lengyelországi náci haláltáborokra utalt". "Sajnáljuk e kifejezési hibát, amely nem vethet árnyékot világos szándékunkra, hogy tisztelettel adózzunk Karski úr és a bátor polgárok előtt, akik az emberi méltóság oldalán álltak a zsarnoksággal szemben" - tette hozzá.
    A lengyel kormány éberen figyeli, hogyan ír a nemzetközi sajtó a "lengyelnek" nevezett egykori koncentrációs táborokról, rámutatva, hogy e jelző - még ha pusztán földrajzi megjelölésre használják is - azt a benyomást keltheti, hogy Lengyelországnak van felelőssége a "második világháborús náci népirtásban".
    (MTI nyomán)”
  • 4. Veszettzsiráf 2012. május 30. 13:01
    „Most akkor lesz világvége vagy nem ??? Hát már ezt sem lehet eldönteni ??? :-D”
  • 3. Dawee11 2012. május 30. 12:34
    „amíg van az a sok idióta aki pénzeli őket, addig a jóslás egy nagyon jó pénzkeresési hobbi:D”
  • 2. @Gabben 2012. május 30. 12:28
    „az összes jóst médiumot meg a többi gyökeret bányába kéne küldeni dolgozni ennyi ny*omorék hülyét”
  • 1. Mankapunka 2012. május 30. 11:22
    „Minek beszélnek 2020-ról,ha idén lesz a világvége???

    Ebben csak az a vicc,hogy van,aki még be is kajálja,olyan ez,mint a Gyanú árnyékában.
    Mit ír az egyik balfék kommentnek az 1. résznél??? Szeretnék a folytatást látni,mi lett a 2 elcserélt gyerekkel.
    Valaki hogy lehet ennyire ostoba,mikor elmondták,hogy nem velük történt.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Párizsi forgatag az YBL Palotában

Május 24-én Budapesten, párizsi forgatag, fantasztikus hangulat lepte el az Ybl Palotát. Tovább olvasom