Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Nagy dobás Afrikában

A nyomortelepektől a milliárdosok palotáiig sok helyen megfordult Frei Tamás, a Dosszié riportere, s vallja, hogy a munkánál jobbat még nem „találtak ki" az előrejutásra. Ehhez azonban szerinte legelőször nem Gyurcsány Ferencre vagy Orbán Viktorra kell mutogatni.
– Utánaolvastam az interneten Frei Tamásnak, és meglepve láttam, hogy micsoda indulatokat kavar, mennyire megosztó személyiség. Nem bántják a néha egészen durva kritikák?

– Ha hiszi, ha nem, örülök nekik. Szeretném provokálni ezt a tunya országot! Mert hiába érzi azt az ember a mindennapokban, hogy mennyi minden történik, ha jól belegondol, semmi nem történt az elmúlt húsz évben.


Sikerült eljutnom az ingerküszöbig

– Többször érte az a kritika, hogy prekoncepciókat gyárt: megfogalmaz egyfajta álláspontot egy vitás kérdésben és annak mentén építi fel a műsorát.

– Én ezt nem prekoncepciónak nevezném. Járva száz-egynéhány országban, beszélve számos nyelven, élve különböző kultúrákban természetesen van véleményem a dolgokról. Például arról – visszatérve a vesszőparipámhoz –, hogy ez az ország, vagy legalábbis a háromnegyed része azt gondolja, hogy Orbán Viktoron vagy Gyurcsány Ferencen múlnak a dolgok. Ezt nevetségesnek tartom. Azt gondolom, hogy mindenkinek melózni kellene, ennek a két embernek meg a táborának pedig leülni és beszélgetni egymással. Amikor erről a témáról forgattam egy Dossziét két évvel ezelőtt, és azt mondtam, hogy ki kellene egyezni, nem pedig eldönteni, hogy kinek van igaza, mert az húsz éve nem megy, sokan nekem estek. Az internet pedig tele lett negatív kritikával, pusztán azért, mert bedobtam az állóvízbe egy gondolatot. Itt élünk egy nagyon változó országban, s ne gondoljuk azt, hogy egy hatvanéves ember, aki egy tésztagyárban dolgozta le az életét, ugyanúgy kellene hogy gondolkodjon, mint ön itt Győrben, fiatalon, diktafonnal a kezében. Éppen az a baj, hogy ezt a különbözőséget túlreagáljuk, pedig ez így van rendjén és máshol is így van. Tom Cruise-ról is lehet valakinek ilyen véleménye is, meg olyan is. Ezek szerint mindenkinek megosztónak kellene lennie, aki mond valamit, amin érdemes elgondolkodni. Én kifejezetten örülök, ha lemegy a műsorom, és azt látom, hogy véres vita alakult ki róla. Hajrá! Ezek szerint sikerült eljutnom az ingerküszöbig. Az a baj, hogy ez egyre nehezebb...


Lánctalpak nyomában

– Visszatérve a tapasztalatokhoz: praktikus készségekkel bizonyára jól áll, de ha mondjuk beválogatnák egy valóságshow-ba és elküldenék a dzsungelbe vagy egy sivatagi túlélőtúrára, vállalná?

– Vállalnám, de biztosan küzdenék. Sok mindent tapasztaltam, de folyamatosan tanulok. Ez a tanulási folyamat elkezdődött tizenhét évvel ezelőtt, amikor életemben először jártam háborús területen, Szomáliában. Az első reggel elegánsan kiléptem az ajtón a sivatagba a börtönből átalakított szállodából, amikor egy amerikai srác visszarántott és figyelmeztetett, hogy nézzem már meg, hol van a lánctalpak nyoma a homokban, máshova pedig ne nagyon lépkedjek. Elsőre nem is esett le a tantusz, de aztán kiderült: ott biztosan nincs akna. Bárhol máshol pedig lehet...


– Ez a filozófia azért nem csak a háborúban vagy a kalandtúrákon hasznos, nem?

– Ez így van. Az autóvezetéshez hasonlítanám; van is olyan statisztika, ami kimutatja, hogy a kezdő sofőrökkel az első évben semmi baj nincs, csak utána, amikor már azt hiszik, hogy tudnak vezetni. Mindenhol eljön az a pillanat, amikor az ember hajlamos azt mondani, hogy „ó, már értem!", és lazán venni a dolgokat. Na, akkor van baj...!


Tony a Meru-hegyről

– Saját kávémárkája győri bemutatóján beszélgetünk. Miért pont a kávébizniszbe fogott bele? Nem hiszem el, hogy az útjai során nem találkozott ezer olyan dologgal, amit szívesen hazahozott volna...

– Találkoztam, de ez annyira komplexen érdekes dolog, hogy nagyon megragadta a fantáziámat. A kávé azért különösen érdekes, mert mi, magyarok még nem értjük, nem tanultuk meg a kultúráját. A bornak már igen – legalábbis okosabbak vagyunk, mint tíz éve –, de a kávét csak megvásároljuk, s azt sem tudjuk, melyik kontinensről származik. Csak hogy értse: van egy remek fickó, Tony, akinek a tanzániai Meru-hegyen van kávéültetvénye. Amikor kis zacskókban hozza nekünk a mintákat, 200 méterenként szedi le hozzá a kávészemeket, pusztán azért, mert a hegy egyik részén már több nap, más hatások érik a cserjéket, mint kétszáz méterrel odébb, s ezért a szemek íze is más lesz. Tony lefőzi, megkóstolom, és érzem azt a kétszáz métert – anélkül, hogy kávészakértő lennék. Ehhez képest a mi kávékultúránk ott tart, hogy a kontinensekről sem tudunk...


– Azt már tudjuk, hogy megtanult kávét pörkölni, de bizonyára ragad önre az ezerféle életszemléletből, felfogásból is jócskán. Mi az, ami a legmarkánsabban megmaradt?

– Munka, munka, munka. Bármerre járok a világban, minden erre tanít. Munka és szorgalom.


Ki a hibás?

– Azért, ha jól emlékszem, járt olyan helyeken, forgatott olyan emberekkel is, akik nem feltétlenül kizárólag kemény, áldozatos munkával jutottak nagy vagyonhoz...

– Nagyon kevéssel. Bizonyos emberek beleszületnek kastélyokba, palotákba, de engem mindig azok ragadnak meg, akik megértenek dolgokat és aztán megcsinálják.


– A hazai viszonyokra ugorva: azért nálunk is vannak sokan, akik nagyon gyorsan meggazdagodtak, mondjuk a rendszerváltás után. Ezt látva nem biztos, hogy mindenki a magáévá tudja tenni a fenti filozófiát...

– Máshol is nagyon gyorsan meggazdagodtak sokan. Tény, hogy nem mondanám a mai Magyarországról, hogy az igazságérzetünket nem nagyon piszkáló ország. Olyan történelmi pillanatban vagyunk negyvenévnyi kommunizmus után, amikor nagyon sok igazságtalan dolgot látunk magunk körül. Az is igazságtalan dolog volt, amikor elvették mindenkinek a kávéházát, aztán jöttek a proli forradalmárok, úgy döntöttek, hogy ehhez az egészhez értenek és odáig tompították az életkultúránkat, hogy azt sem tudjuk, mi az, hogy kávé, miközben a nagymamám még pörkölte. Az sem volt igazságos világ, amikor olyan emberek építették a házakat, akik kocka panelvackokkal pakolták tele a városokat, és ezt az ingerszegény, neobrutalizmo borzalmat kell még ötven évig nézni. Én is olyan Magyarországot szeretnék, ahol a munkának visszajön a becsülete. De ötvenévnyi láblógatás és amatörizmus után ez nem fog egyszerre menni. Nem úgy van az, hogy kérem az osztrák életszínvonalat és majd utána megdolgozom érte!


– Ezt látja maga körül?

– Én a saját produkciós irodámban és vállalkozásaimban állandóan azzal küzdök, hogy megtaláljam a szorgalmas, melós embereket, mert mindenki irtózatos energiával kéri a magas fizetést, azonnal és rögtön, miközben fél tízkor ér be az irodába és négykor kiesik a ceruza a kezéből. Sőt, azt sem tudom sajnálni, aki látástól vakulásig dolgozik, de egyébként rosszul és képzetlenül. Dolgoztam Amerikában, Svájcban, éltem Angliában, és tudom, hogy ott ez nem így van. Durván hangzik, de legelőször nem Gyurcsány Ferencre és Orbán Viktorra kell mutogatni, hogy majd ők oldják meg az életünket.


Kaland az élet

– Egy ideje eltűnt a képernyőről, felröppent, hogy pihenni akar, aztán, hogy nem pihen, hanem új műsort készít. Elárulja, mi lesz a nagy dobás?
 
– Egy éve volt egy ötletem egy élő kalandtúráról. Elmentem vele azokhoz az emberekhez Hollandiába, akik kitalálták például a Big Brothert, átalakították a Legyen ön is milliomos!-t, azaz akik a vezető fejlesztői a médiavilágnak, s nekik tetszett az ötletem. Az én műsoromban az a nagy ötlet, hogy élő egyenesben nézheti az ember minden este, hogy mi történik. Ráadásul én olyan embereket viszek ki, akik már valamit letettek az asztalra, s nem arról híresek, hogy híresek, hanem mondjuk szereztek egy olimpiai aranyérmet, vagy írtak egy olyan könyvet, hogy érdemesek a figyelemre. Végigmennek 1000–1500 kilométeren a világnak azon a részén – Afrika néhány országában –, amely nagyon töményen hoz eléjük ezerféle problémát. Ezekre szeretnénk válaszokat kapni, hogy elgondolkodjanak rajta, s ezáltal mi, nézők is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adamis Anna: Aki megteremtette Esztert

Egy nemzedék ifjúsága összefonódik a Gyöngyhajú lánnyal, a Képzelt riport egy amerikai … Tovább olvasom