Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Életmű zongorára

Hatvanéves Gábor József zongoraművész. A legjobb zongorakísérő a tanításról, a zenéről és a sportról vallott.

Gábor József zongoraművész, a győri Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézetének igazgatója a napokban pályatársai, tanítványai, kollégái körében ünnepelte 60. születésnapját. Balogh József győri polgármester a város ezüst emlékérmét adományozta a zenepedagógusnak, a zenei versenyek, események legelismertebb zongorakísérőjének.

– Győrött dolgozom 1970 őszétől – emlékezik a három és fél évtizeddel ezelőtti kezdésre. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában kezdtem pályámat. Édesapám a vakok iskolájában volt gyógypedagógiai tanár, s édesanyám gyermekfelügyelőként szintén ott dolgozott. Tehát nem zenei családból indultam.

– Hogyan került mégis zenei pályára?

– Édesapám jól zongorázott, s tőle az összhangzattant szinte zeneiskolás koromban megtanultam. Szerencsém volt, hogy később Zempléni Kornélhoz kerültem, aki a Bartók-szakiskolában s később a zeneakadémián is tanított. Nála nem lehetett eleget tanulni, s közben persze jó pedagógus is volt.

– Mi volt az a motívum, ami a családi indíttatás mellett a zongorát tette a középpontba?

– A kamarázást a Bartók zeneművészeti konzervatóriumban 14–15 évesen, elsős konzisként kezdtem. Az ottani csellótanár, Frank Lajos – aki a közelmúltban hunyt el – zongorakísérője sokat betegeskedett. Ezért én diákként a tanár úr növendékeit az órákon kísértem. A konziban ez nagyon ritka lehetőség. A kamarazene iránti kedvem hamar kialakult, s – mivel volt is lehetőségem – ez a zeneakadémiai tanulmányaimat is meghatározta.

– Győr hogyan került „képbe"?

– Az 1960-as évek végén Jancsovics Antal volt a győri konzervatórium igazgatója. Ő Budapesten, a zeneakadémián keresett zongorakísérőt. Ma is emlékszem első beszélgetésünkre. Ilyen véletlenek alakítják életünket, mert nem volt győri ismeretségem, rokonságom. Nagyon hamar sikerült a beilleszkedésem. A konzit 1972-től, 27 éves koromtól vezettem. Ez 1987-ig tartott, amikor is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézet Győri Tagozatára kerültem át.

– Milyen zenei életet talált Győrben frissdiplomásként?

– A zenei élet a hetvenes években mindig is a zenekar köré csoportosult. Ami akkor jó volt, s ma sajnos már nem mondható el: a kamarazenészek rengeteg nyári programon vettek részt. Két jeles zeneművészt említek: Véhner Tibort és Pallagi Jánost. Ők minden évben adtak több helyszínen, így szabadtéren és a városházán is koncertet. Ez ma hiányzik.

– Összetartóbb volt a helyi zenésztársadalom?

– Más volt, kevesebb inger érte az embereket. Emlékszem, hogy a koncertmester Pothof Csabával én is játszottam ilyen kamaraesten.

– Hogyan következett a konzervatórium után a főiskola?

– A konzi mellett tanítottam a győri tagozaton is. A tagozat akkor – egy zeneiskolai tanárképző intézet közbeiktatásával – a zeneakadémiához tartozott.

– Mennyiben más, elkülöníthető a közép- és a felsőfokú zenei képzés?

– Felsőfokon ritka a pályaelhagyó, itt teljesen profi képzés folyik. A konziban a 14 évesek között sok más motiváció is érvényesülhet. Ez nem azt jelenti, hogy az igényes munka tekintetében lenne különbség.

– A zenepedagógusi énje mellett van két másik tevékenységi területe is. Az egyik a gyakorló zongoraművész. Milyen plusz jellemzi ezt a munkáját?

– Ez a tevékenység kiegészíti a tanítást. Zeneművészeti Intézetünk oktatóinak többsége valamilyen formában aktív kamarazenész, valamelyik zenekarban játszik. A gyakorlati munka és annak a tanítása jól kiegészíti egymást.

– Önről azt mondják: nincs olyan zeneszerszám és énekhang, amit zongorán ne kísért volna…

– Drahos Béla mondta 1972-ben édesanyámnak: el sem tudja képzelni, mikor roppanok én össze, hogy mennyi darabot kell kézben tartanom. A konziban én kísértem gyakorlatilag az összes vonóst. Fokozatosan megismertem a rézfúvós- és énekirodalmat is. Ez persze könnyíti a dolgot, hogy a darabok egy részét csak fel kell idéznem. Rendszeres zongorakísérője vagyok nemzetközi zenei versenyeknek, elsősorban fuvolaversenyeknek. Ezek rendszeres helyszíne Poznan, Lódz, Bukarest, Bécs, München, Marknenkirchnen, Párizs, Róma és természetesen Budapest. Ilyen minőségemben több alkalommal voltam „A verseny legjobb zongorakísérője" cím büszke birtokosa.

– A zenei korstílusok, irányzatok közül melyik áll önhöz legközelebb?

– A romantika. Legalábbis játszani. Bach az aki, egyetemes, s ezért mindig élvezet, gyógyító hatású a műveinek hallgatása. Gyorsan leköti az embert. Bartók zeneművei mindig nagy munkát igényelnek.

– Az énekhang?

– Ez nehéz kérdés. Pályatársam, a tragikus sorsú Végvári Csaba párhuzamosan kísért hangszeres és énekes zeneműveket. S volt egy lökés, amikor Elizabeth Schwarzkopf felkérte növendékeinek zongorakíséretére. Akkor ő szakosodott erre. Az én esetemben is van ilyen, mert a hangszerek közül a fuvola, a klarinét és az énekhang a legfőbb területek.

– A harmadik énje a sport, a labdarúgás szeretete.

– Meg a bíráskodás. Ez a mozgásra való késztetésből jött. Egészségtelen az a szakma, ahol az ember csak ül. Bár a zongora talán az ízületek tekintetében nem annyira káros, mint például a hegedű vagy a fúvós hangszerek. Szemüvegesként az aktív labdarúgást serdülőkoromban befejeztem. Az aktív sport és zenei tevékenység azonos szintű művelésének megvannak a veszélyei.

– A sportban is szigorú szabályok vannak…

– A kotta itt is, ott is előírásokat tartalmaz. A zenei előadásnak és a focimeccsnek is van egy lefolyása, története. Emberekkel foglalkozik a bíró is, s a kamarazenész is.

– Mikor hagyta abba az aktív bíráskodást?

– Az utolsó mérkőzésem Bakonypéterden volt 2000-ben.

– A nosztalgia működik?

– Időhiány miatt a televízióban nézem a meccseket. Nem vagyok vehemens vérmérsékletű, inkább a bírót figyelem. Nem a kritika miatt. Azt nézem, mennyire érez rá a mérkőzés ritmusára, lélektanára. A játékvezetésben egyfajta intelligencia mindenképpen kell. S még így is lehetnek incidensek.

– A három és fél évtized zenepedagógiai, zeneművészeti munkáját milyen tanítványok fémjelzik?

– A kiváló zenekari szólisták, zenekari tagok, tanárok közül Drahos Béla fuvolaművész és Verebics Ibolya énekművész a legismertebb. Jól összetartó, követelmény-központú az intézet oktatói gárdája, s ez az itt végzett zenetanárok mai munkáján is érződik.

– Kilenc éve, 1996-ban egyöntetű igen szavazással csatlakozott a Széchenyi István Egyetem jogelődjéhez az intézet.

– Mi voltunk az úttörők. Látva a példát utánunk jött, a helyi egyetemhez csatlakozott Miskolc és Pécs hasonló státusú intézete. Volt akkor egy olyan gondolatunk is, hogy mit jelent egy elsődlegesen nem művészetközeli képzést, hanem főként reáltudományokat művelő intézményhez csatlakoznunk. Nem a hátrányát, hanem csak az előnyét élvezzük ennek. Szerintem ez kölcsönösen is egymást erősítő dolog, annak ellenére, hogy a hangszerek és a kiscsoportos oktatás miatt drága képzés vagyunk. Az Universitas – Győr Alapítvány ösztöndíjai olyan hátországot adnak a zenekarok munkájához, ami más hasonló intézménynél hiányzik. Legalább olyan fontos a zenei versenyek győzteseinek, kollégáinknak, hogy nem csak erkölcsi értelemben becsüli meg egyetemünk a sikert. Folyamatosan érezzük, hogy az egyetem vezetése, az Universitas – Győr Alapítvány figyel ránk, támogatja törekvéseinket. Egy nagy egyetemi városban voltam a közelmúltban hangversenyen. A koncert előtt megkérdezték, hogy milyen problémáink vannak az egyetemi vezetéssel. Én nyugodt lélekkel elmondtam: itt sem mindenki elragadtatott zenebarát, de ez a támogatásunkban, a lehetőségeinkben nem mutatkozik meg. Folyamatos ösztönzést, támogatást kapunk például a pozsonyi konzervatóriummal kialakított kapcsolat szervezéséhez. A mi részünkről elsősorban a két intézmény szimfonikus zenekarának közös koncertjei fémjelzik ezt az együttműködést.

– Egy év múlva befejeződik a zsinagóga felújítása…

– A jövő év őszétől a Győri Egyetemi Zenekar és a Győri Symphonic Band próbái, koncertjei új helyszínen lehetnek, s mindez hallgatóink zenei bemutatkozását is folyamatossá teheti. Győr zenei és művészeti életét átformálhatja a kamaraestekre is alkalmas zsinagóga megjelenése a koncerthelyszínek között.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

''Most nyíltan fogunk harcolni''

A 25 éves lengyel újságírónő, Hanna Adamiacka 1957 májusában öngyilkos lett, mert látta… Tovább olvasom