Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Bécs és Pozsony karácsonyi fényei

Már csak pár napunk van arra, hogy két szomszédunk, Bécs és Pozsony adventi vásárát megcsodáljuk. A császárváros Christkindlmarktjánál kevés fényesebb vásár pompázik a kontinensen, de a pozsonyi is tartogat kellemes meglepetéseket. Riport a két fővárosból.
A tél egyik legnagyobb eseménye immáron több mint két évtizede Bécsben a városháza épületében és a városháza előtti téren megtekinthető Adventi varázslat fantasztikus élményvilága. Érdekesség, hogy az első, legnagyobb és leghíresebb karácsonyi vásár Bécsben több helyszínt is megjárt, az azonban biztos, hogy már a XVIII. század első éveiben is rendeztek ünnepi kirakodóvásárt. (A vásár sokszor hangoztatott 700 éves története inkább legendának tekinthető.)

A hagyományos karácsonyi vásár idén kereken 140 elárusítóhelyen várja mindazokat, akik karácsonyi ajándékokat keresnek. A fényárban úszó fák, a karácsonyi meséket kínáló pavilonok, vagy az állatok karácsonyi vására egyaránt népszerűek a gyermekek és a felnőttek körében.

A Christkindlmarknak most már kistestvére – vagy ahogy tetszik, vetélytársa – is akad. Csak néhány lépésre a városházától, a Szépművészeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum között Weihnachtsdorf, azaz karácsonyi falu áll.

A gyönyörű Mária Terézia téren 64 árus kínálja portékáit az egészen különleges karácsonyi ajándékoktól a hagyományos iparművészeti tárgyakig. Tipikus osztrák fúvószene, toronyzene, valamint gospelkórusok és más együttesek gondoskodnak az adventi hangulatról itt is.


Magyar lacipecsenyések és a Tigristej

A Christkindlmarkt évente mintegy hárommillió osztrák és külföldi látogatót vonz a városháza előtt térre. Különösen imádják a kisgyerekek, hisz minden évben változatos programokat kínál a kicsiknek. Van mennyei postahivatal, ringlispíl, bábszínház, Jézuska-műhely és egy igazi Jézuskával is lehet találkozni, akit minden évben a bécsi lányok közül választanak ki a szervezők közönségszavazással.

A felnőtteknek pedig változatos kulináris élvezeteket kínál a városháza előtti téren felállított közel 140 stand. A pálmát természetesen a különböző ízesítésű puncsok és forralt borok viszik. Főznek amarettós-cseresznyéset, narancsosat, erdei gyümölcsöset, de készül jägeres tea és Tigristej. Utóbbit olyan forró csokiként képzeljék el, melyet nem csupán sok-sok tejszínhabbal, hanem sok-sok alkohollal is feltuningolnak.

Az ételek frontján nem egy magyar különlegességet találni, mint ahogy magyar lacipecsenyés is akad szép számmal – a kettő között nyilvánvaló az összefüggés –, árulnak lángost és gulyást is itt. A legnépszerűbb elemózsia persze a sült kolbász – annak is a bajor változata. Az édességek közül ki kell emelni a habrolót – hiszik vagy sem, de XXL-változatban árulnak másfél kilósat is! –, a marcipános finomságokat és a tiroli almás rétest. A kandírozott epret, almát pedig bűn lenne kihagyni.


A sok-sok karácsonyi finomság nem éppen pénztárcakímélő mulatság – legalábbis a magyar fizetésekhez viszonyítva biztosan nem. A puncsok közül a legolcsóbbakért is elkérnek két és fél eurót, de az igazán unikumszámba menők 3,5-nél kezdődnek. Az ételek közül a lángost 3–4
euróért kínálják, a kolbászt közel tízért.

Még két pillanatkép a karácsonyi császárvárosból. Hiszik vagy sem, de Bécs szívében, a Maria Hilfer Strassén ezüstvasárnap nem nyitottak ki az üzletek. A másik inkább kellemetlen: a Christkindlmarkton a fülünk hallatára dicsekedtek magyar tizenévesek olyan portékákkal, melyet a vásárról loptak. Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Biztos az ő szüleik lennének a legjobban felháborodva, ha az osztrákok elővennék a „Ne lopj, magyar!" feliratú táblákat...


Aranyáron mért kisajándékok

Most pedig ruccanjunk át képzeletben az egykori magyar koronázó fővárosba. A Pozsony főterén felállított karácsonyi vásáron 107 sátras fabódét húztak fel a szlovákok. Ezek fele kínál körülbelül különböző ünnepi finomságokat; meleg ételt és italt egyaránt.

Mielőtt rátérnénk a kulináris élvezetekre, ejtsünk pár szót a tér kirakodóvásáráról. Elsősorban szlovák nemzeti kézművestermékek találhatók itt, főleg kerámia-, fa-, üveg-, kukoricalevél és textiltermékek.

A kedves adventi ajándékok többnyire nagyon jópofák, más kérdés, hogy többségüket aranyárban mérik. A kézzel faragott, parányi fadíszek darabja például 60–70 koronától kezdődik. Átszámítva: testvérek között is 500–600 forintba kerülnek ezek a csecsebecsék.

A hűtőmágnesek még drágábbak: darabjuk 90–110 korona, azaz 750–950 forint. Persze fizetni szinte mindenhol lehet euróban is. Ne feledjük, a szlovák korona napjai meg vannak számlálva.


Medovina, a rég elfelejtett mézsör

A lacikonyhákon nem kínálnak sokféle ételt, de az a kevés igazán remek. A nézelődők szeme előtt sülő húsok, kolbászok illata ínycsiklandó. A sült húst egyébként cigánypecsenyeként vesztegetik.

Még mielőtt azonban diplomáciai konfliktusba kerülünk emiatt – mondván: ellopták tőlünk a cigánypecsenyét is! –, bátorkodunk megjegyezni: a szlovákok cigánypecsenyéje más, mint a miénk. Egyrészt nem fokhagymásan tálalják, másrészt zsemlébe pakolják. Egy-egy porció ára 75–80 korona, míg a kolbász 50 korona körül mozog. A tésztafélék közül a legnépszerűbb a palacsinta, de árulnak rétest és pogácsát is.


A pozsonyi forralt bor korrekt; az olcsóbb 20, a drágább 30 korona. Ha azonban igazi unikumra vágynak, bátran kóstolják meg a medovinát, a nálunk rég elfelejtett mézsört. A pozsonyi karácsonyi vásár remek hangulatát egyetlen pillanatképpel festenénk alá. Van ingyenpia is, s hiszik vagy sem, de fiatal, szlovák (kis)lányok kedvesen töltik a likőrszerűséget.

Még magyaroknak is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Titkos spirálfüzet a hegyeshalmi határról

Pontosan egy éve már, hogy Hegyeshalomnál megállás nélkül suhanhatunk át Ausztriába. Két évtizeddel… Tovább olvasom