Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Bajnokok Ligája: Elegáns Bayern-búcsú?

Labdarúgás - Kedden két negyeddöntős párharc visszavágóját rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
Csak különleges bravúrral léphet a legjobb négy közé az FC Liverpool a labdarúgó Bajnokok Ligájában: jelesül tetemes hátrányát leküzdve idegenben kell nyernie úgy, hogy az első mérkőzésen 3–1-re diadalmaskodó, szintén angol FC Chelsea-t elüsse a továbbjutástól.

A váratlannak mondható múlt heti Chelsea-siker után ma este persze hasonló remek teljesítménnyel kirukkolhat a Liverpool is, hiszen esetében szintén a világ egyik legjobb csapatáról van szó, amely klasszisai – így elsősorban a spanyol támadó Fernando Torres és az angol válogatott karmester Steven Gerrard – révén képes lehet akár 3–0-ra, avagy 4–2-re is nyerni, ami már az ő elődöntős részvételét eredményezné. Kérdés, hogy mit talál ki ehhez az amúgy roppant nagy taktikus, világszerte megbecsült spanyol mester, Rafael Benítez. A túloldalon hasonló kvalitású szakember, az orosz válogatott után – és mellett, lévén párhuzamosan látja el a szakvezetői tisztet – a Chelsea-vel is remeklő holland Guus Hiddink ül a kispadon, aki az angol együttesnél hetek alatt rendet teremtett, sorozatban nagyszerű eredményeket produkálva.

Vagyis a Stamford Bridge-en mindenképpen a vendéglátók tűnnek esélyesebbnek. Ami mégis komoly főfájást okoz, és a Liverpool amúgy halovány reményeit erősítheti, hogy a Kékeknél ezúttal sárga lapjai miatt hiányozni fog a védelem oszlopa, John Terry, míg a Vörösöknél mindenki rendelkezésre áll.

Jobb híján a szép elköszönés maradt feladatul a Bayern Münchennek, miután a múlt szerdán KO-értékű 4–0-s vereséget szenvedett az FC Barcelona vendégeként.

A bajorok vezetőedzője, Jürgen Klinsmann a katalóniai kudarcot követően korántsem lemondóan, mint inkább nagyon is realista ember módjára gyakorlatilag eldöntöttnek ítélte a továbbjutást ebben a párban, leszögezve: „kedden már csak azért tehetünk sokat, hogy szépre sikerüljön a búcsúnk a BL-től".
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Talma a 10. helyen végzett Katarban

Motorsport - Talmácsi Gábor a 10. helyen zárt a gyorsasági motoros világbajnokság első futamán… Tovább olvasom