Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 0°C

Zirkova búcsút intett Sopronnak

A GySEV-RINGA szurkolóinak a bajnoki cím felett érzett nagy-nagy örömébe egy kis üröm is vegyült. Már mindenki tudta, távozik a közönség új kedvence, Zuzana Zirkova, aki a fináléban nyújtott parádés játékának köszönhetően a pécsiek elleni párharc legértékesebb játékosa lett.
Zuzana Zirkova
A „Zsiró" becenévre hallgató szlovák szőke ciklonnal elutazása előtt beszéltünk.

– A második soproni szezonja, azaz az idei évad során vált a csapatban igazán meghatározó játékossá, kulcsemberré. Miben különbözött egymástól a két Sopronban töltött évad?
– Az elsőben, illetve annak egy jó részében össze kellett szokni az új társakkal – mondta Zirkova. – A másodiknak már úgy indultam neki, hogy nagyjából tudtam, ki mit csinál és ez rengeteget számított. Végre a
saját posztomon tudtam játszani, nem, illetve ritkán kellett irányítanom, és ez, úgy gondolom, a csapatnak is jobb volt.
– Szlovákiában is volt már bajnok, ott is ekkora ünneplést csaptak?
– Korántsem, mert ott a Ruzomberok gyakorlatilag egyeduralkodó volt, ott nem szerepeltek olyan csapatok, amelyek nagy ellenállást tudtak volna kifejteni, simán, fölényesen nyertünk. Ott tehát nem volt akkora „durranás" a siker, itt a bajnokság megnyerésének értékét a legyőzött ellenfél ereje adta, erre tényleg igazán büszke lehet a csapat.
– Az a csapat, amelyet most elhagy. A hír, hogy Brnóba megy, jó ideje nyílt titok volt. Nem hagyja itt nehéz szívvel a várost?
– Sopron nagyon szép része marad az életemnek, ahová mindig örömmel térek vissza. Most, hogy bajnokok lettünk, kicsit sajnálom, hogy így alakult.
– Ellenfélként szívesen jönne a Brnóval Sopronba?
– Úgy gondolom, szerettek, szeretnek a szurkolók, remélem, ellenfélként is a bajnoki döntő, a Pécs elleni győzelmek jutnak rólam a szurkolók eszébe. Arról nem is beszélve, hogy egy év múlva akár újra visszatérhetek...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új center a Postásban

Alig fejeződött be a női kosárlabda-bajnokság, a Soproni Postás-Trabán Trafik együttesénél lassan… Tovább olvasom