Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Triatlon - Rokob József: a bronzérem csak ráadás

Harmadik lett a Londonban rendezett háromszoros Ironman-versenyen a győri Rokob József, aki teljes mértékben elégedett a teljesítményével.
A győri Rokob József harmadikként ért célba a háromszoros Ironman Világkupa londoni állomásán. A tavaly ősszel a harmincszoros versenyt megnyerő fiatalember ezúttal 49 óra 30 perc 22 másodperc alatt teljesítette a 11,8 km úszásból, 540 km kerékpározásból és a 126 km futásból álló távot. A nehézséget az adta, hogy pihenés nélkül folyamatosan kellett csökkenteni a kilométereket.

A viadalt a cseh Kamil Suran nyerte 48 óra 8 perccel, a második a komáromi Szőnyi Ferenc lett (48 óra 37 perc).

„Nehéz volt a verseny, különösen éjszaka volt kemény menni, ráadásul nemegyszer lovakat, marhákat is kellett kerülgetni az út közepén. Mindettől függetlenül maradéktalanul elégedett vagyok, hiszen egy újabb erőpróbát sikerült teljesítenem. A harmadik hely is kiváló, bár én általában mindig önmagammal versenyzem, az, hogy éppen melyik pozíciót éri az időeredményem, az csak ráadás. Azt azért hozzáteszem, hogy a negyedik helyezett már jelentősebb hátránnyal ért célba, mint amekkora különbség az első helyezett és köztem kialakult" – foglalta össze a versenyt Rokob József.

Edzője, Barthalos István így nyilatkozott az újabb extrém teljesítményről: „Az ultraversenyek legkeményebb triatlonviadalán vettünk részt. A két napon is túl nyúló megmérettetésen nyolc ország tizennyolc versenyzője vett részt. Az időjárás kegyes volt hozzánk, a versenyzés ideje alatt nem volt csapadék. A pikantéria abban rejlett, hogy a távot megállás nélkül kellett teljesíteni. Hatvan óra volt a szintidő. Az úszást tizenhat fokos tóban, a kerékpárt tizennyolc kilométeres országúti pályán, a futást erdőben, kemény terepen rendezték meg. A körülmények mind a versenyzők, mind az edzők, mind a segítők – a miénk Mester Gábor volt – teljesítőképességének határait feszegették. A fő célunk az volt, hogy Józsi teljesítse a versenyt, ez sikerült, aminek nagyon örülünk, ahogyan a bronzéremnek is."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei foci - Nyúli győzelem a Kapuvár ellen

Így a nyúli csapat még akár a dobogóra is felérhet. A Kapuvárnak az utolsó fordulóban kell kivívnia… Tovább olvasom