Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

SVSE: feszültségoldó győzelem

A harmadosztályban nem mindennapi, hatalmas különbségű sikert aratott hétvégén az SVSE az NB III Bakony-csoportban. A soproni csapat hét góllal győzte le a Csornát.
Remekül kezdte a bajnokságot a Soproni VSE, öt fordulót követően 13 pontot gyűjtött, négyszer győzött, s egyszer döntetlent ért el a csapat.
Aztán két váratlan, egymás utáni vereség következett. Az SVSE előbb Hévízen, majd hazai pályán a Pápa B ellen maradt alul. Jól jött volna tehát egy újabb győzelem, azonban arra, hogy végül hét-nullára nyer a csapat, maga az edző, Végh Tibor sem gondolt.

A fehér mezes soproniak szinte átrobogtak ellenfelükön a hét végén. Fotó: Tóth Zsombor
A fehér mezes soproniak szinte átrobogtak ellenfelükön a hét végén. Fotó: Tóth Zsombor


„A hullámvölgy miatt, őszintén bevallom, már egy kisebb különbségű sikerrel is elégedett lettem volna – kezdte a soproniak szakvezetője. – Nem lehetett tudni, hogy a játékosaink miként dolgozták fel az elmúlt két forduló sikertelenségeit. Egyébként a hévízi gyenge teljesítmény után a Pápa ellen már nem játszottunk rosszul, ám mégis kikaptunk. Ráadásul tudtuk, hogy a múlt hétvégi ellenfelünk, a Csorna egy masszív, jó csapat, amely döntetlent ért el a már említett Pápával szemben. Ellenük szoros mérkőzést vártam és az eleje valóban az is volt. Persze, mivel muszáj volt nyernünk, mi kezdeményeztünk többet, s az első húsz perc után több lehetőségünk akadt. Fontos volt, hogy sikerült megszereznünk a vezetést, majd még az első félidőben növeltük az előnyünket. Ez nyugtatólag hatott ránk, bár tudtuk – és a szünetben beszéltünk is erről –, hogy nem dőlt még el a mérkőzés."

A folytatásban aztán beindult a gólgyártás.

„A harmadik gólunk után eldőlt a három pont sorsa, s onnantól kezdve szinte futószalagon alakítottuk ki a lehetőségeinket. Nyilván ebben közrejátszott az is, hogy emberelőnyben játszhattunk, de tény, hogy fantasztikusan futballoztunk. Nem akarok telhetetlennek tűnni, ám akár még nagyobb különbséggel is megnyerhettük volna a találkozót."
A Soproni VSE-nél nem titkolt cél a bajnoki cím megszerzése.

„Feszültségoldó győzelmet arattunk, s úgy érzem, ez a siker is azt bizonyítja, hogy jó úton járunk. Az ilyen győzelmekkel állíthatjuk magunk mellé a közönségünket. Remélem, hogy egyre többen bíznak majd bennünk, s hiszik el, hogy Sopronban tenni akarunk valamit" – tette hozzá Végh Tibor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Torna: győri a válogatottban

Mind az öt szeren magyar győzelem született a tornászok szombathelyi Grand Prix-versenyének… Tovább olvasom