Kisalföld logö

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 13°C | 20°C

SEAT Lami-Véd Győr: klasszisok érkeznek, átalakul a csapat

Fűzy Ákost nevezték ki a győri női csapat vezetőedzőjének, segítője Szentendrei Áron lesz. A klub kihirdette jövő évi keretét, melyben amerikai olimpiai válogatott is szerepel.
Tapodi Péter, a SEAT Lami-Véd Győr klubigazgatója bejelentette, hogy a győri női csapat megállapodott Fűzy Ákossal, így a szakember két évig az együttes vezetőedzőjeként dolgozik tovább. Segítője Szentendrei Áron lesz, az ő szerződése szintén két évre szól. Tapodi Péter ezzel egy időben ismertette a csapat jövő évi keretét is.

– Tizenkettes keretünk véglegesnek tekinthető, de a klub nem zárkózik el attól, hogy aktívan reagáljon a játékospiaci mozgásokra, így előfordulhat, hogy esetlegesen bővül a névsor – mondta elöljáróban a klubigazgató.

A csapat legnevesebb játékosa az 1986-os születésű Renee Montgomery, aki tagja a 2012-es londoni olimpiára készülő amerikai válogatott keretének. A játékos tavaly Izraelben szerepelt, jelenleg a Connecticut Sun tagja a WNBA-ben.

Győrben folytatja pályafutását Iva Ciglar (25), aki az előző szezont Szentpéterváron töltötte. A horvát válogatott kosárlabdázó számára nem lesz ismeretlen Magyarország, hiszen korábban megfordult Szegeden is.

A magyar válogatott Rasheed Rita (21) Szegedről, az utánpótlás-válogatott Rubold Eszter (24) Szolnokról költözik a Rába partjára. Fürtős Kata (24) Bajáról igazol a kisalföldi megyeszékhelyre, ő korábban már dolgozott együtt Fűzy Ákossal.

Hasonló helyzetben van a felnőtt válogatott Nagy-Bujdosó Nóra (25), aki Pécsről érkezik. Vincze Viktória (24) is szerepelt az utánpótlás-válogatottban, ő a Szekszárd csapatától igazol Győrbe. A tavalyi csapatból öten maradtak a klubnál: Quanitra Hollingsworth (22), Simon Zsófia (21), Semsei Barbara (24), Nagy Dóra (16) és Őri Györgyi (20).

– Az elmúlt években hatalmas előrelépést tett a klub mind a hazai, mind a nemzetközi ranglétrán. Az utolsó szezon azonban megmutatta, hogy a célkitűzésünk megvalósításához – miszerint európai szinten is meghatározó csapat legyünk – újabb koncepcióváltás szükséges. Olyan fiatal, egészséges, ambiciózus játékosoknak kell alkotnia a csapat keretét – és ez a légiósokra is igaz –, akik segítségével ha nem is azonnal, de három-négy éven belül a kontinens élvonalába juthatunk. Ennek szellemében igazoltunk most, hiszen a legidősebb játékosaink is nyolcvanötös születésűek. Három-négy év múlva pedig már az eredményesen működő saját utánpótlásunkból szeretnénk meríteni. Fiatal klub vagyunk, öt éve létezünk, sokan mégis olyan követelményeket támasztanak velünk szemben, mint amilyeneknek az évtizedek óta működő kluboknak kell megfelelniük. A lépcsőzetes fejlődéstől azonban nem lehet eltekinteni, idén kicsit más utat választottunk, mint amin tavaly elindultunk – fogalmazott Tapodi Péter.

Olvasóink írták

  • 12. zag 2011. május 29. 20:04
    „Klasszisok:Scotty Pippen,Charles Barkley,Karl Melone,Michael Air Jordan,Magic Johnson,Larry Bird!”
  • 11. .viki27. 2011. május 28. 19:22
    „Ehhez a nézőszámhoz még sok is a negyven milla.Az ifjúsági sport meg a béka segge alatt van nem beszélve az amatőr sportról!A barátság park lassan megfizethetetlen lesz! <moderálva>”
  • 10. pacsibácsi 2011. május 28. 15:08
    „Boldi20!

    400 millió a Veszprémnek? Ennél még az Audi-ETO-nak is több. Van az 1 mrd is.”
  • 9. boldi20 2011. május 28. 11:57
    „Ha az Audi ETO-t és a Seat Győr kosárcsapatot is megszüntetnék, akkor a két egyesület pénzéből lehetne a Veszrémmel konkurálni, akkor meg az Audi ETO drukkerek lennének kiakadva.
    Még egy számadat: a Csurgó és a Balatonfüred évi költségvetése 200-250 millió, ezt hasonlítsátok össze a Seat Győr évi kb 100 milliójával. Először tájékozódni kellene, aztán írkálni.”
  • 8. boldi20 2011. május 28. 11:52
    „balazsmail!
    Azt nem vitatom, hogy feljutnának, de ott szerinted hányadikak lennének? Maximum 5-6 helyezettek, hol tudnának partiban lenni a Veszprémmel, Szegeddel, Fradival 40 millió forintból? Csak viszonyításként a Veszprém éves költségvetése közel 400 millió forint. 40 millióból, de szponzorokkal egy 80-100 millióból is esélytelen nemzetközileg elismert csapatot építeni férfi kézilabdában, a női kosárlabdában lehet ennyi pénzből jó csapatot építeni. Sajnos látni kell, hogy nemzetközi kupagyőztes férfi csapat az elkövetkező esztendőkben nem lesz, vagy csak a női kézilabda rovására lehetne építeni. Egész Európában nem tudtok olyan egyesületet mondani, ahol mind a férfi, mind a női kézilabda is világszínvonalú. Ha az Audi ETO-t és a Seat Győr kosárcsapatot is megszüntetnék, akkor a két egyesület pénzéből lehetne a Veszrémmel konkurálni, akkor nem az Audi ETO drukkerek lennének kiakadva. Győrnek szüksége van a kosárlabdára is, több száz gyerek kosárlabdázik Győrben, az utánpótlásbázis már megvan.”
  • 7. balazsmail 2011. május 27. 21:01
    „5. boldi20 2011.05.27. 15:44

    Ha a pénzt nem a <moderálva> női kosár kapná, feljutnának.
    A női kosár feljutna az nb1/b-ből?

    Egyébként a FAB-ETO meccsein is voltak annyian, mint a 4. helyezett nb1-es valamin. Női kosárlabda, egy vicc!”
  • 6. maraton 2011. május 27. 20:32
    „A legjobb átalakuás az lesz, amikor a székhelyük változik meg, Győrtől legalább 100 km távolságra, vagy csődbemennek, vagy visszalépnek. Adok választékot mert demokrácia van. Battistuta veled vagyok: Hajrá FAB-ETO”
  • 5. boldi20 2011. május 27. 15:44
    „Batistuta! Nem mintha a Fab-ETO meccsein sokkal többen lennének. Ez a csapat legalább nemzetközi kupában szerepel, de a Fab-ETO még az Nb1-be sem képes feljutni, de jobb is, mert ott még a Fradi is legalább 20 góllal elverné, nem is beszélve a Veszprémről és a Szegedről .”
  • 4. Batistuta 2011. május 27. 14:21
    „Ettől a hírtől biztos beesik még tíz néző meccsenként:-) Hajrá FAB-ETO!!!”
  • 3. Mezike 2011. május 27. 13:47
    „Az viszont nem semmi, hogy a legidősebb játékosunk 25 éves. :-)
    Remélem, Montgomery hasonló mentalitású lesz, mint Carson.”
  • 2. Mezike 2011. május 27. 13:45
    „És még mindig tele van a cikk hibákkal. Szegény Fürtös Kata pl. Fürtős lett.”
  • 1. boldi20 2011. május 27. 12:37
    „Szerintem erősebb a keret a tavalyinál. Idén is sikerült igazolni egy világklasszist, Montgomeryt. Az amerikai játékos 17.8 pontot átlagolt az izraeli bajnokságban, ami nem gyengébb a magyarnál.
    3-as poszton is erősödtünk (Vida, Kovács helyett Bujdosó, Rasheed). Irányítóposzton jött Ciglar Englert helyett. Englert ebben az idényben nem tudott hasznára lenni a cspatnak, sokszor volt sérült.Ciglar ponterősebb Englertnél, 2 éve az Euroligában 9,6 pontot dobott meccsenként. Magasposztokon viszont gyengültünk, Hollingsworth mögött szükség lett volna még egy megfelelő centerre, Vincze meg sem tudja közelíteni az amerikai teljesítményét.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri ETO FC: MTK-sok jöhetnek

Az élvonaltól elbúcsúzott MTK-ban van néhány tehetséges fiatal, akikre több klub is szemet vetett és… Tovább olvasom