Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Rába Quelle-ETO - Nyíregyháza 27-26

Nagyszerűen kezdett a győri csapat, tíz perc után négygólos győri vezetést mutatott az eredményjelző (6–2).

Úgy tűnt, megállíthatatlan lesz ezen az estén a zöld-fehér gárda, mert lendületesen támadott, s a védekezése is rendezett volt.

A következő tíz percben aztán nagyot fordult a világ: a Nyíregyháza – melynek játékosai időnként felettébb tisztátalan eszközöket is bevetettek – szép lassan megkezdte a felzárkózást. Ebben a periódusban az ETO rengeteg hibával kézilabdázott, hétmétereseket hagyott ki, sőt, emberelőnyből rendre gólt kapott – egy ízben négy vendégjátékos lőtt gólt hat győrinek.

A szünet előtti percek igencsak fordulatosra sikeredtek. Előbb a hazaiak vezettek két találattal (12–10), ám a hátralévő három percben zsinórban öt(!) gólt lőtt Janó Pál együttese.

Szünet után is maradtak az izgalmak, miután rengeteg ziccert hagyott ki az ETO, s ezúttal a kapusteljesítmény is hagyott kívánnivalót maga után. Többször is volt lehetőségük a fordításra a győrieknek, de mindig becsúszott egy-egy hiba. A hajrában mégis sikerült átvenni a vezetést, ám három másodperccel a vége előtt ziccerben találta magát az egyik vendégjátékos, Hoffmann azonban bravúrral védett, így a zöld-fehérek megszerezték második győzelmüket .

Tóth László: – Úgy érzem, a mai mérkőzésen ellenfelünknek esélye sem volt, csak a rossz kapusteljesítmény és az öt kihagyott hetes miatt tudott vezetni a Nyíregyháza. Aztán a sport már csak ilyen, a végén Hoffmann Ákos védett, így koronát lehet rakni a fejére.
Janó Pál: – Csalódott vagyok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rangadó barátok közt

Városi rangadót rendeznek Gyõrött az NB II Nyugati csoportjában, az Integrál-DAC a Gyirmótot fogadja. A remek formában lévő Gyirmót gárdája látogat az Integrál- DAC-hoz, a városi rangadó érdekessége, hogy két egykori csapattárs ül a kispadokon. Preszeller Tamás ezen a mérkőzésen debütál a kék-fehéreknél. Tovább olvasom