Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

NBIII: lendületben az SVSE

Az SVSE idegenben nyert a Répcelak ellen, így továbbra is őrzi első helyét a bajnoki tabellán.
Répcelak–SVSE 0–1 (0–1)
Répcelak, 200 néző. V.: Vizi.

Répcelak: Kutasi – Balassa, Koncz Gy., Varga T., Csordás L., Varga G., Vágvölgyi (Takács P.), Németh G. (Pinezits), Szántó D., Orbán G., Balikó (Sipőcz).
Edző: Elekes Zoltán.

SVSE: Kiss Sz. – Bozsoki, Szmiljanic, Tóth D., Ramos, Polareczki (Horváth D.), Planéta, Lazic, Török, Bognár Gy. (Tamási R.), Bausz R.
Edző: Végh Tibor.

Gsz.: Tóth D.

Nagyszerűen kezdődött a mérkőzés az SVSE számára, hiszen egy perc sem telt el, amikor Tóth D. szabadrúgásból 25 méterről óriási gól rúgott a kapu jobb alsó sarkába. 0–1. A mérkőzés további részében az SVSE kezében tartotta az irányítást, de az első félidőben már komoly helyzet nem alakult ki egyik kapu előtt sem. A második félidőben az SVSE fegyelmezett védekezésből kontrákkal próbálta meg a második találatot elérni, amire volt is esélye, mert Bausz R. hatalmas kapufát rúgott. Ezután már a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben.

Megérdemelt győzelmet aratott az SVSE, mert a hazaiaknak semmi esélyük nem volt.

Jók: Csordás L., Balassa, Kutasi G., ill. Szmiljanic, Lazic, Tóth D., Planéta, Bausz.

Elekes Zoltán: – Gratulálok az SVSE-nek.

Végh Tibor: – Nagyon fontos lépést tettünk az első hely megszerzése felé ezzel a győzelemmel.


Lipót-Pékség–ZTE B 2–2 (0–1)
Lipót, 300 néző. V.: Keszthelyi.

Lipót: Rom – Ásványi, Lakatos, Dombi, Jurik, Török, Lappints (Katona), Magyar, Fajkusz (Csordás), Gál, Sütöri.
Edző: Gunyhó Ferenc.

ZTE B: Novakovics – Balogh, Nánási, Keszei, Kocsis, Mátyás, Barna (Szabó P.), Jaserevic, Tróbert, Németh M., Okatan (Horváth R.), Horváth P.
Edző: Balázs Zsolt.

Gsz.: Dombi, Lakatos, ill. Németh M., Tróbert.
Kiállítva: Kocsis (88.)

A 9. percben Németh M. lőtt kapura és a labda a jobb alsó sarokban kötött ki. 0–1. A 60. percben egy jobb oldali beadást a jókor érkező Tróbert a hálóba fejelt. 0–2. A 77. percben Magyar éles beadását Dombi fejelte a hálóba. 1–2. A 86. percben Gál cselezgetett a zalai tizenhatoson belül, a védők felrúgták. A játékvezető azonnal tizenegyest ítélt. Lakatos állt a labda mögé, lövése a jobb alsó sarokban kötött ki. 2–2. A 88. percben Kocsis sértette meg az asszisztenst, ezért a játékvezető kiállította.

Jók: Lakatos, Magyar, Sütöri, ill. Nánási, Mátyás.

Gunyhó Ferenc: – Soha ne add fel, mert a küzdésnek meglesz az eredménye.

Balázs Zsolt: – Kiengedtük a mérkőzést a kezünkből a végén jól küzdő hazaiak ellen.


Balatonfüred–Csorna 5–0 (2–0)
Balatonfüred, 50 néző. V.: Mitterstiller.

Balatonfüred: Lantai T. – Krén (Nagygyőri), Szabó A., Banai, Tóth B., Boromissza, Babics, Bognár P., Gábor (Lukács), Kovács G. (Nagy K.), Marosvölgyi. Edző: Lantai Balázs.

Csorna: Lőre – Simita, Nagy Sz., Szigeti, Csonka, Dorogi, Véghelyi, Horváth A. (Fenyő), Kiss M., Németh D. (Pálfi), Murányi (Molnár G.).
Edző: Varga Péter.

Gsz.: Kovács G. (3), Marosvölgyi, Gábor.

Súlyos, ötgólos vereséget szenvedett a Csorna a Balaton-parti együttes vendégeként. A hazaiak a 12. percben szereztek vezetést, majd a 41. percben növelték előnyüket. Szünet után nemsokkal újabb hazai találat következett, majd az 59. és a 71. percben is hazaiak örülhettek az újabb góloknak.
A vendégcsapat ott folytatta, ahol egy héttel ezelőtt abbahagyta: elfogadható játék mellett védelmi hibákból kapta a gólokat, a gólszerzés azonban nem sikerült.

Jók: mindenki, ill. Kiss M., Véghelyi.

Lantai Balázs: – Megérdemelt győzelmet arattunk egy jó Csorna ellen.

Varga Péter: – Minden csapatrészükben jobbak voltak a hazaiak, akkor szereztek három gólt, mikor jól játszottunk, miután a játékunk szétesett, az ordító helyzeteinket sem tudtuk kihasználni.


MTE 1904–Celldömölk 2–2 (2–1)
Mosonmagyaróvár, 400 néző. V.: Schnellbach.

MTE 1904: Antal – Gardó (Kovács M.), Horváth Á., Ladiszlaidesz, Böcskör (Tóth N.), Burkus, Schmatovich, Mészáros P., Régi (Cseri), Németh B., Kovács Á.
Edző: Siska Attila.

Celldömölk: Tóth J. – Mayer, Kalcsó, Györgyvári, Szilágyi, Sebestyén, Csákvári Zs., Gaál, Györkös, Mészáros D. (Németh J.), Enyingi (Velencei).
Edző: Csákvári Zsolt.

Gsz.: Kovács Á., Szilágyi (öngól), ill. Györgyvári, Csákvári Zs.

Kiállítva: Mészáros P. (22.), ill. Kalcsó (77.).

Egyperces gyászszünettel kezdődött a mérkőzés, a közelmúltban elhunyt, volt mosonmagyaróvári játékos, Hérics István emlékére.
A 21. percben a labda Kovács Á. elé került, aki 25 méterről nagy gólt lőtt a bal felső sarokba. 1–0. Két perc múlva Mészáros P. szabályosnak tűnő szerelését a bíró 11-essel és piros lappal díjazta. A megítélt büntetőt Györgyvári laposan lőtte a hálóba. 1–1. A 26. percben a menteni akaró Szilágyi a saját kapujába fejelt. 2–1. A 70. percben, egy szép kényszerítő után Csákvári 10 méterről, a kilépő Antal mellett a hálóba helyezett. 2–2. Négy perccel a vége előtt Schmatovich nagy helyzetben, 3 méterről a kapu fölé lőtt.

Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, a hamar 10 főre olvadt MTE 1904 azonban így is valamivel többet kezdeményezett és a szünetig megérdemelt vezetést szerzett. A hazaiak a mérkőzés hajrájában rákapcsoltak, a játékvezető a hibás ítéletével döntően befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. A játék összképe alapján a hazaiak győzelmet érdemeltek volna.

Jók: Cseri, Kovács Á., Ladiszlaidesz, Schmatovich, ill. Tóth J., Györgyvári, Györkös.

Siska Attila: – Majd akkor leszünk igazán jó csapat, ha az extrém körülményeken is úrrá tudunk lenni.

Csákvári Zsolt: – Két ellentétes félidő, igazságos pontosztozkodás.
Sztranyovszky Attila
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sorozatban hetedszer: Az Audi ETO nyerte a Magyar Kupát!

A női kézilabda Magyar Kupa döntőjében a Győri Audi ETO KC izgalmas meccsen legyőzte a Debrecent. A… Tovább olvasom