Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Megerősítenék a keretet Sopronban

Ahogy arról beszámoltunk, a 2012/2013-as bajnokságban továbbra is az NB II-ben szerepelhet az elmúlt pontvadászatot kiesőhelyen záró Soproni VSE.

A Nyugati csoportba sorolják várhatóan az Ajkát, a Baját, a Csákvárt, a Gyirmótot, az ETO B-t, a Haladás B-t, a Kaposvár B-t, a Kozásmislenyt, a Paks B-t, az SVSE-t, a Szigetszentmiklóst, a Tatabányát, a Veszprémet, a Videoton B-t és a ZTE-t. A fővárosi gárdák – BKV Előre, FTC B, Honvéd B, Újpest B, Vasas – közül egy csatlakozik a mezőnyhöz.

Idén is lesz másodosztályú összecsapás a Káposztás utcában.
Idén is lesz másodosztályú összecsapás a Káposztás utcában.


„Az MLSZ döntése kellett, hogy másodosztályú csapat maradhassunk, persze fontos volt olyan helyen végezni a bajnokságban, hogy erre a lehetőség megmaradjon. Lesznek változások a csapatban, szeretnénk elsősorban soproni kötődésű játékosokkal megerősíteni a keretet. Olyan labdarúgókat akarunk igazolni, akik tudnak küzdeni, s mindent megtesznek a csapat céljaiért" – kommentálta a döntést Soós Imre, az SVSE edzője.

Olvasóink írták

  • 7. pulci 2012. július 06. 13:40
    „Ha tényleg így van raptor akkor nem tudom mit tétlenkednek ideje lesz igazolni!!! :D”
  • 6. olvasó68 2012. július 06. 09:36
    „Egyáltalán mi ez a sokat emlegetett "helyi kötődésű" ???
    Mi számít annak ? Soproni születésű ? 70%-nyi nb2-es szintű játékos nincs a városban, szerény véleményem szerint még 30%-nyi sem, de ez mellékes. Vagy az a soproni kötődésű, aki volt már életében Sopronban ?:-) Akkor az esélyesebb, de még mindig nem biztos:-)
    Szóval, tulajdonképpen mi ez amit itt folyamatosan mindenki emleget ?”
  • 5. raptor12 2012. július 05. 22:11
    „Pulci!
    Csak a Gysev 75 milliót ad...+ a többi!”
  • 4. pulci 2012. július 05. 21:32
    „Első részével egyetértek egon de 300 millás költségvetéssel simán benn lehet maradni NB1-ben senkinek sincs ekkora kerete Nb2-re szerintem!
    Ha tényleg megkapják a 25 milliót a tv-s jogdíjakból akkor egy 50-60 milliós költségevetéssel nagyon korrekt csapatot lehetne építeni, kíváncsian várom mit hoz ki ebből Csiszár és csapata...”
  • 3. egon1 2012. július 05. 14:59
    „Már többször írtam ,de megismétlem !
    Ha a csapat legalább 70 %-a helyi kötődésü játékos,szinte 100 % az hogy a másodosztálban a várható nézőszám,meghaladja az első osztály átlagát !
    Kb 300 millió ft-ba kerül egy másodosztályu csapat fentartása, itt a kérdés csak az ,hogy a főnökség,(fidesz) mit enged meg a soproni alattvalóinak !
    Mivel premier miniszter imádja a futbalt,talán eltűr sopronban egy másodosztályu csapatot !!!”
  • 2. pulci 2012. július 05. 13:08
    „Csiszár irányítása alatt majd kiderül mennyi soproni kötődésű játékos épül be csapatba...”
  • 1. olvasó68 2012. július 05. 12:16
    „Kíváncsi vagyok kik lesznek a soproni kötődésű játékosok.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Díjazták a Bácsán végzett munkát

A sportéletben végzett tevékenységéért vehetett át „Bácsa szolgálatáért" díjat a közelmúltban… Tovább olvasom