Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 18°C | 23°C Még több cikk.

Ligakupában a Pápa ellen

Labdarúgás - A héten újabb felkészülési mérkőzéseken lépnek pályára a megyei NB II-es csapataink. A Gyirmót és az ETO B kétszer, míg a DAC 1912 egyszer játszik.

A Nyugati csoport listavezetője, a Gyirmót két edzőmérkőzéssel készül ezen a héten a tavaszi rajtra. A kék-sárgák már ma pályára lépnek és a Kecskemét után ismét egy élvonalbeli együttessel mérik össze erejüket. Az MTK elleni párharcot ma 15 órakor Budafokon rendezik. Tóth Norbertékre hétvégén, szombaton is vár egy találkozó: a DAC műfüves pályáján 12 órakor a szlovákiai Nyárasd csapatát fogadják.

A másik másodosztályú csapat, az ETO B is két találkozót játszik, amiből az egyik ráadásul Ligakupa-mérkőzés lesz. Azért az NB II-es együttes lép ezen pályára, mert a nagycsapat február 11-ig Törökországban edzőtáborozik. A zöld-fehérek szerdán 14 órakor Dunaszerdahelyen vendégszerepelnek a helyi DAC ellen, majd szombaton 13 órakor az ETO Park műfüves pályáján, a már említett Ligakupa-találkozón a Lombard Pápát fogadják. A Rába-partiak együttese három fiatallal bővült. Felkerült a keretbe az U19-es válogatott Varga Tamás és az U17-es válogatott Németh László, valamint a 17 éves, grúz korosztályos válogatott Sharashenidze Teimuraz.

Csupán egy felkészülési mérkőzést játszik a héten az alakulóban lévő DAC 1912 FC. A német Marko Maschke edző által irányított gárda szombaton szintén a klub műfüves játékterén az NB II-es BKV Előrét fogadja.

Hír a kék-fehérekkel kapcsolatban, hogy Mörtel már biztosan nem lesz ott a tavaszi rajton a nádorvárosiaknál, ugyanis eligazol az együttestől. Az együttes teljes kerete egyébként még mindig nem alakult ki, több, főleg külföldi próbajátékost tesztel a szakmai stáb.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ETO: Stanisic is csatlakozott

Labdarúgás - A hétfői futóedzést követően délután kimenőt adott az ETO játékosainak Dragoljub… Tovább olvasom