Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Kosárlabda - Darian Townes szeret újra Sopronban

Négy éve már játszott Sopronban a sÖrdögök férficsapatának régi-új amerikai centere, Darian Townes.
A soproni csapat azóta teljesen kicserélődött, s saját bevallása szerint a szurkolók által már akkor is kedvelt Townes is megváltozott.

– Mi történt önnel azóta, hogy nem láttuk Sopronban? – kérdeztük Darian Townest.

– Játszottam egy évet Körmenden, s a mostani csapatban onnan vannak, akiket ismerek, Sabáli Balázs edző és Ruják András. Körmend után két szezont Koreában játszottam. Ami még nagyon fontos esemény volt az életemben, hogy megnősültem, s megszületett a kisfiam, Braylon.

– Koreában más a játék, mint itt, Európában?

– Igen elég jelentős az eltérés. A koreai stílus sokkal jobban hasonlít az amerikaihoz, mint az itteni. Jóval nagyobb a sebesség, az iram, nagyon sok az egy-egy vagy a rendezetlen védelem elleni játék, rengeteg a gyors támadásbefejezés. Fokozatosan vissza kell állnom, szoknom az európai stílusra, ahol jóval inkább a csapatjáték dominál. Itt sok a kettő-kettő, az elzárás-leválásos játék. De szerintem nem lesz ezzel gondom, és e tekintetben előny, hogy kosaraztam már korábban a magyar bajnokságban, tehát ismerem a stílust.



– Mit gondol, az ön játéka is változott Koreában?

– Úgy érzem, igen. Ott több dobást kellett vállalnom kicsit távolabb a gyűrűtől, középtávolról, ez az egyik változás. Kint gyakran előfordult, hogy nemcsak a saját emberem őrzött, hanem egy társa is segített neki. Ilyenkor nyilván van egy társ, aki szabadon maradt, akit meg kellett próbálnom megjátszani. Emiatt szerintem összjáték tekintetében mindenképpen előreléptem, ráadásul azóta, hogy elmentem innen, több szezont végigjátszva jóval tapasztaltabb lettem.

– Milyenek az első benyomásai a távozása óta jelentősen átalakult soproni csapatról?

– Úgy érzem, jók lehetünk. A szerkezetünk kiváló, és ahogy hallom, még várunk játékosokat. Össze kell majd szokni, és biztos, hogy idővel kialakul a játékunk. Öröm, hogy nem teljesen új helyre, nekem idegen országba kerültem, s találkoztam is már pár régi ismerőssel. Nagyon elszántan várom a szezon kezdetét. Hallottam, hogy az előző szezonban nagyon jól szerepelt a csapat, azon leszek, hogy ez a most kezdődő évadban is így legyen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Otthon érzi magát a természetben is

Hluchány József, a természetjárás egyik jeles alakja kapta idén a Bauer Rudolf-díjat. Tovább olvasom