Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Kit kaphat az ETO? Sorsolnak az Európa Ligában

Hétfőn tartják Nyonban az Európa Liga 2014/2015. évi idényének sorsolását, amelyen a Győri ETO FC is érdekelt.
Európa Liga selejtező sorsolás - Mindkét magyar csapat, a Diósgyőr és a Ferencváros is máltai ellenféllel találkozik a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének első fordulójában. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni székházában megtartott sorsolás eredményeképpen előbbi a Birkirkara, utóbbi pedig a Sliema Wanderers együttesével csap majd össze.

A Diósgyőr otthon, a Ferencváros idegenben kezd július 3-án, a  visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.

A Győri ETO a második fordulóban csatlakozik az Európa Liga sorozathoz.

Itt tudja megnézni, milyen ellenfeleket kaphat a győri csapat.

Bajnokok Ligája - Az északír Cliftonville együttesével találkozik a magyar bajnok Debrecen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.

Az Európai Labdarúgó Szövetség nyoni székházában hétfőn megtartott sorsolás eredményeképpen eldőlt, hogy Kondás Elemér együttese idegenben kezdi majd a párharcot.

A hajdúsági gárda - amely eddigi utolsó magyar csapatként a 2009/10-es idényben BL-főtáblás volt - egy évvel ezelőtt az Európa Liga-selejtezőnek második fordulójában kapcsolódott be a nemzetközi kupaküzdelmekbe, de "hadjárata" rendkívül rövidnek bizonyult, ugyanis a Kovács Péterrel felálló norvég Strömsgodset ellenében búcsúzott.

Tavaly bajnokként a Győri ETO FC indulhatott a legrangosabb európai kupában, ám az izraeli Makkabi Tel Avivval szemben kettős vereséggel búcsúzott.

A mostani párharc első felvonására július 15-én vagy 16-án, míg a visszavágóra egy héttel később kerül sor.

BL-selejtező, 1. forduló: FC Santa Coloma (andorrai)–FC Banants (örmény)
Lincoln FC (gibraltári)–HB Tórshavn (feröeri)
SP La Fiorita (San Marinó-i)–FC Levadia Tallinn (észt)

Az első mérkőzéseket július 1. és 2. között rendezik meg, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor.

2. forduló: Cliftonville (északír)-DEBRECENI VSC
BATE Boriszov (fehérorosz)–KS Skënderbeu (albán)
Makkabi Tel-Aviv (izraeli) – FC Santa Coloma (andorrai)/FC Banants (örmény)
Dinamo Tbiliszi (grúz)–FK Aktobe (kazah)
HSK Zrinjski (bosnyák)–NK Maribor (szlovén)
FC Sheriff (moldovai)–FK Szutjeszka (montenegrói)
Sparta Praha (cseh) – SP La Fiorita (San Marinó-i)/FC Levadia Tallinn (észt)
Malmö (svéd)–Ventspils (lett)
Slovan Bratislava (szlovák)–The New Saints (walesi)
Celtic FC (skót)–KR Reykjavík (izlandi)
FK Partizan (szerb) – Lincoln FC (gibraltári)/HB Tórshavn (feröeri)
Legia Warszawa (lengyel)–Saint Patrick’s Athletic (ír)
Rabotnicski (macedón)–HJK Helsini (finn)
Dinamo Zagreb (horvát)–VMFD Zalgiris (litván)
Ludogorec (bolgár)–F91 Dudelange (luxemburgi)
Valletta (máltai)–Qarabag FK (azeri)
Strömsgodset (norvég)–Steaua Bucuresti (román)

Korábban - A zöld-fehér klubtól kapott tájékoztatás szerint az ETO-t a ceremónián Szasa Sztevanovic sportigazgató és Horváth Ferenc vezetőedző képviselik.

A magyar csapatok közül a DVSC-TEVA a BL-ben, az ETO, a Ferencváros és a DVTK pedig az EL-ben vesz részt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Európa Liga: Máltára mennek a magyar csapatok

Mindkét magyar csapat, a Diósgyőr és a Ferencváros is máltai ellenféllel találkozik a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójában. Tovább olvasom