Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Kenesei ismétlésre készül

A magyar válogatott négygólos győzelmet aratott a máltai nemzeti tizenegy ellen.

A magyar válogatott négygólos győzelmet aratott a máltai nemzeti tizenegy ellen, így a nagyon halványan pislákoló remény azért megmaradt a 2006-os németországi világbajnoki szereplés kiharcolására.
A máltaiak elleni szombat esti győzelemből Kenesei Krisztián jó játékkal vette ki a részét. A Győri ETO FC csatára a Kisalföld érdeklődésére így értékelte a találkozót:

„A négygólos sikerünk ellenére egyáltalán nem játszottunk könnyű mérkőzést – mondta a támadó.

– A máltaiak elleni találkozó a kötelező győzelmek kategóriájába tartozott és ez mindig nehéz az esélyesebb csapat számára. Az első félórában nem tudtuk feltörni a szervezetten védekező máltai együttest. Szerencsére időben rúgtuk az első gólt, a második találat után pedig már igazi örömfutballt mutattunk be a lelkes és nagyszámú szurkolónak."
Kenesei egyébként a magyar válogatott szerdai ellenfeléről felettébb kellemes emlékeket őriz, hiszen egy 2002-es svédországi EB-selejtezőn betalált a sárga-kék együttes hálójába.

„Való igaz, ám az már régen volt. Az összecsapás elején sikerült gólt rúgnom, ám az eredményt sajnos nem tudtuk megtartani. A vége egy-egy lett, amely akkor még jó eredménynek számított, most azonban teljesen más a helyzet. Ha továbbra is életben akarjuk tartani továbbjutási reményeinket, akkor a szerda esti találkozón mindenképpen le kell győznünk a svéd válogatottat. Tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a skandináv csapatban kiváló labdarúgók játszanak. Olyanok, akik nagyon színvonalas nyugati bajnokságokban szerepelnek hétről hétre. A csapatot nem én állítom össze, ám ha lehetőséget kapok, akkor természetesen mindent megteszek azért, hogy újra gólt szerezzek, ám ennél sokkal fontosabb: gyűjtsük be a három pontot. Nagyon bízom benne, hogy sokan kilátogatnak majd a stadionba és segítségükkel kiharcoljuk a győzelmet" – fejezte be a győri zöld-fehér csapat „Kenő" becenévre hallgató támadója.

A csoport két favoritja, Svédország és Horvátország csapata egyaránt győzni tudott. Előbbiek a bolgárokat, utóbbiak pedig az izlandiakat fektették két vállra, azaz az erőviszonyok szinte semmit sem változtak: továbbra is ez a két alakulat a továbbjutás legnagyobb esélyese. Lothar Matthäus együttese szerdán 20.45 órától a Puskás Ferenc Stadionban a minőségi futballistákat felvonultató svéd együttest fogadja.
Kenesei Krisztián: Málta ellen nem volt eredményes, a svédeknek megint betalálna.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarország - Málta 4-0

Fölényes győzelmet aratott a magyar labdarúgó-válogatott. A világbajnoki selejtezők 8. csoportjának… Tovább olvasom