Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Jubileumi Balázs-kupa Győrben

Hét ország 114 csapata vesz részt március 28. és 31. között Győrben a jubileumi, 25. Balázs-kupa nemzetközi utánpótlástornán. A végső helyezések egy híján négyszáz meccs alapján dőlnek majd el.
Vasárnaptól nyolc helyszínen – Magvassy-sportcsarnok, győrújbaráti sportcsarnok, Adyvárosi Sportcentrum, a Bercsényi-, a Jókai-, a Kovács Margit-, a Krúdy- ás a PÁGISZ-iskola tornaterme – rendezik meg Győrben a 25. Balázs-kupa nemzetközi utánpótlástornát.

Mint az az eseményt felvezető sajtótájékoztatón elhangzott, hét országból érkeznek csapatok, melyek száma a kupa fedett pályás történelmében rekordnak számít. Az eddigi legtöbb együttes 124 volt, de ekkor még szabadtéren is játszottak mérkőzéseket, amióta viszont csak teremben mérkőznek egymással a fiatalok, 114 még sosem volt a benevezett gárdák száma.

Basák Zoltán testnevelő, a főszervező Marcalvárosi Közoktatási Központ igazgatóhelyettese elmondta: a nemenkénti négy-négy korcsoportban a magyar csapatok mellett osztrák, cseh, horvát, német, szlovák és szlovén gárdák küzdenek majd a helyezésekért.

A legidősebb fiúk (7–8. osztályosok) végső győztese Róth Kálmán, az Audi-ETO utánpótlás szakmai igazgatója felajánlásának köszönhetően a Balázs-kupa egyik elindítójára emlékezve a Takács Miklós-, az azt követő fiúkorcsoport (5–6. osztályosok) aranyérmese a Tóth László-emlékkupát is elnyeri. Utóbbi díjat Konkoly Csaba, az Audi-ETO vezetőedzője ajánlotta fel.

Az Audi-ETO-nak egyébként idén is lesz szerepe a tornán, hiszen az esemény megnyitója gyakorlatilag a szombaton 18 órakor kezdődő Hunnia elleni bajnoki mérkőzés lesz, majd vasárnap, az első napi mérkőzések után a torna résztvevői személyesen is találkozhatnak a BL-elődöntőre készülő csapat játékosaival, akik közül többen maguk is szerepetek a Balázs-kupán. Többek között Görbicz Anita, Pálinger Katalin, Vérten Orsolya vagy a közelmúltból Planéta Szimonetta és Tóth Eszter lépett pályára a kontinens egyik legrangosabb utánpótlás-seregszemléjén.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Marad az átlövő: Hornyák Ágival tárgyal az Audi ETO

"Nincsenek távol az álláspontok, én bízom abban, hogy végül ő marad" - nyilatkozta Vanyus Attila. Tovább olvasom