Kisalföld logö

2018. 04. 20. péntek - Tivadar 12°C | 22°C Még több cikk.

Itthon és külföldön is sikeresek a kerékpárosok

Kerékpár - Pilisszántón versenyzett a hazai mountain bike elit a közelmúltban. Az olimpiai cross hegyikerékpáros verseny egyben az öt fordulóból álló Magyar Kupa-sorozat első megmérettetése volt.

A versenyen világranglistapontokat is lehetett gyűjteni. A szervezők 21 kategóriában írták ki a versenyt, melyen különböző távokon csaknem négyszázan álltak rajthoz. A pálya hossza 6,8 km, szintemelkedése pedig 320 m volt.

Sopront a KTM Sportclub hegyikerékpárosai tizenkét fővel képviselték. A tavalyi bajnok Horváth Csaba első helyen ért célba. Nagy Ágnes második, Böhm Lajos negyedik lett.

A hazai viszonylatban technikásnak számító terepen balesetek is történtek szép számmal. A soproniak közül még a versenyt megelőzően, bemelegítés során Vereby István keveredett bukásba, míg Csohány László már az „éles" küzdelemben került kapcsolatba az anyafölddel.

Előbbi zúzódásokkal megúszta, utóbbi viszont kulcscsonttörése miatt pár hét kihagyásra kényszerül.

A kupasorozat második állomása május 10-én Komlón lesz. Majd május 24-én a győri George Sport szervezésében egy hosszú távú maraton következik.

Akadályokba ütköztek

A csehországi Klatovyban rendezték a cseh–morva-kupa, valamint a Cseh-kupa II. fordulóját.

Sopronból az első napon hárman is döntőbe jutottak: Rozsenich Gábor juniorként a (junior/elit kategóriában) 3. lett, Bartal Ödön (Boys12) nyert, Kelemen Botond (Boys11) 5. lett.

A második napon már csak két soproni versenyző maradt – igaz, mindketten be is jutottak a fináléba –, mivel össszevonták a 11–12 évesek csapatát, így együtt indultak a versenyben.

Végül Bartal Ödön 2., Kelemen Botond 5. helyezést ért el. Többszöri esések miatt hátráltatták őket a haladásban, így a várt eredményeknél gyengébbet sikerült elérniük.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másfél millió méter a vízben

Úszás - Növényi Norbert startjelére indult a 18. Soproni Szuperinfó 24 órás úszónap a hétvégén. A… Tovább olvasom