Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 13°C Még több cikk.

Futsal: megállíthatatlan volt a kis ETO

A tavasszal veretlenül menetelő Duna Takarék ETO hétfő este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A csapat azonban sokkal többet szerzett az aranyéremnél. A telt házas, remek hangulatú finálé rá a bizonyíték: Győrben létjogosultsága lett a sportágnak.
Győrben sohasem titkolták, egyértelmű célkitűzés, hogy a tavaly nyáron a válogatott gerincét adó játékosakkal megerősített klub első helyen végezzen az NB I-ben.

Ennek szellemében a klub irányítói óriási lendülettel láttak munkához, s ha ősszel még kicsit csikorogtak is a fogaskerekek, tavaszra bebizonyosodott: jó úton, pontosabban jó pályán járnak az egyesület vezetői.

A csapat is egyre jobban összeérett, télen ráadásul sikerült két újabb meghatározó játékost igazolni. Velük együtt két nagyon erős sorral rendelkezett már az együttes, amely nem is talált legyőzőre.

A Magyar Kupában is brillírozott a gárda, már az elődöntőben búcsúztatta a Berettyót, s a nagyszerű hangulatú móri fináléban is magabiztosan győzött.

Nem véletlen, hogy az alapszakasz végén már az élen állt az ETO, s ugyan az már nem volt cél, hogy a rájátszásban is hibátlan maradjon a csapat, Madarászék minden találkozójukat hozták, s vitathatatlanul Magyarország jelenleg legjobb futsalcsapata lettek. Noha többen – főleg a rivális MVFC háza táján – sokszor ezzel kapcsolatban a szerencsét emlegették, egy dolgot nem árt leszögezni: egy bajnoki és kupaszezonban sorozatban hétszer legyőzni a tavalyi bajnokot nem Fortuna ajándéka.

Szót érdemel a győri közönség is, amely egyre nagyobb számban látogatta a sikeres és általában győztes csapat mérkőzéseit. A nézőszám természetesen az utolsó döntőre csúcsosodott ki, a televíziós közvetítés ellenére kétezren mentek ki a Magvassy-csarnokba.

Végül nézzük, a bajnokcsapat néhány tagja hogyan értékelte a sikert:
Peczár Csaba, a Duna Takarék ETO csapatkapitánya: – Nagyon boldogok vagyunk, hogy megnyertük Győr első futsalbajnoki címét. Nagyon sokat dolgoztunk érte, köszönet szurkolóinknak az egész éves buzdításért, és mindenkinek, aki támogatott minket a fantasztikus sikerhez vezető úton.
Madarász János: – Hétből hétszer meg tudtuk verni a Mezei Villt, ez mindent elmond arról, hogy most mi vagyunk a jobb csapat.

Harnisch Ákos: – Igazi döntő volt, látványos, helyenként agresszív játékkal. A jobb csapat nyert, megérdemelten lettünk bajnokok.
Gölesz Róbert: – Ugyan tavasszal kevesebb lehetőséget kaptam, nagyszerű érzés bajnoknak lenni. Vitathatatlan, hogy ma Magyarország legjobb futsalcsapata a Duna Takarék ETO.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ETO FC: két játékos távozott, Sztevanovicra műtét vár

A bajnoki bronzérmes Győri ETO FC vezetősége két játékossal szeződést bontott. Sasa Sztevanovicra… Tovább olvasom