Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Férfi kosárlabda - SKC: nehéz, de nem verhetetlen

Szerdán 18 órától Szolnokon kezdi meg szereplését a férfibajnokság elődöntőjében a Soproni Sördögök.
Sabáli Balázs együttese vasárnap óriási bravúrral, a Kaposvár idei hazai veretlenségét megtörve jutott a bajnokság legjobb négy csapata közé.
A soproniak edzője az elődöntőbeli ellenfél kapcsán kifejtette: „A Szolnok játékoskerete kiemelkedően erős az NB I-ben. Válogatott játékosok egész sora mellett remek légiósok szerepelnek az Olaj csapatában, amely ráadásul egy hetet pihenhetett az elődöntő előtt. Emiatt biztos, hogy a Szolnok lesz a frissebb. Ugyanakkor a középszakasz, ahol saját pályáján a Sopron mellett a Paks és a Kaposvár is %BBelkapta%AB a szolnokiakat, bebizonyította: bár erős a szolnoki csapat, de korántsem verhetetlen."
A soproni játékosok hétfőn pihenőt kaptak, kedden videózás után átmozgató edzéssel próbált frissíteni a fáradt alakulaton a szakmai stáb. Sabáli kiemelte: a negyeddöntőben elért bravúr mentálisan sokat dobott az együttesen, amely célját elérve veszítenivaló nélkül kosarazhat.
Amint arról hírt adtunk, a csapat kapitányát, Trepák Zoltánt a Kaposvár elleni meccs napján családi gyász érte, elvesztette az édesapját. Vele abban maradt a szakvezető: Budapesten intézi az ilyenkor intézendő dolgokat, s majd a meccs napján csatlakozik a társasághoz.

Menetrend

Május 9., szombat, 17 óra: Sopron–Szolnok
Május 12., kedd, 17 óra: Szolnok–Sopron
Május 15., péntek, 18 óra: Sopron–Szolnok (ha szükséges)
Május 17., vasárnap, 18 óra: Szolnok–Sopron (ha szükséges)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kendó - Győrzámolyi aranyérem

Tovább olvasom