Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Euroliga: bravúr kell a krakkóiak ellen

Szerdán 18 órakor a lengyel Wisla Krakkó látogat az MKB-arénába Euroliga-találkozóra

Ilyen sem nagyon volt a közelmúltban, s nem is nagyon lesz a közeljövőben: másfél hétig nem volt mérkőzése az Uniqa Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapatának. Szerdán 18 órakor azonban lesz, méghozzá egy remek csapat, a lengyel Wisla Krakkó látogat az MKB-arénába Euroliga-találkozóra.

Másfél hétig nem volt meccse a magyar bajnok és kupagyőztes együttesnek. Erről a hosszú meccsmentes periódusról a következőket mondta Igor Polenek, a Sopron szerb mestere: „Nagyon kemény, erőltetett menetben játszottunk, ráadásul nagyon szép győzelmet arattak a lányok a Kassa ellen, rájuk fért egy kis lazítás, megérdemeltek háromnapi pihenést. Ezután azonban elkezdtünk újra dolgozni, s három-négy napja csak a Krakkóra készülünk."

Annak ellenére, hogy a krakkói csapat első három meccséből a két hazait elveszítette, a soproni együttes szakvezetője szerint a csoport egyik legerősebb együttese.

„Az első meccsükön balszerencsés módon, az utolsó pillanatban kaptak ki két ponttal a spanyol Rivas Ecopolistól, majd nyertek Brnóban, utána pedig végig nagy csatában – s ez azért az erejüket is mutatja – négy ponttal maradtak alul a Fenerbahce sztárcsapatával szemben. Ráadásul erősödtek is, hiszen Danielle McCray személyében egy többéves amerikai profi- és Euroliga-tapasztalattal rendelkező amerikai bedobó került a Wisla csapatához. Két legjobb játékosuk közül Quigley
Alexandria a magyarok számára is ismerős, remek bedobó. A másik pedig amerikai középjátékosuk, Jantel Lavender, aki több mint huszonhárom pontot és kilenc lepattanót átlagolt a Wisla eddigi Euroliga-meccsein. Persze rajtuk kívül is tele van a krakkói csapat nagy, nemzetközi tapasztalattal rendelkező, kitűnő játékosokkal. Ki kell még emelnem a szakvezetőt, Stefan Sviteket, aki az előző években Kassán és Rózsahegyen dolgozott igen sikeresen, most pedig Krakkóban próbál nagyot alkotni. Úgy gondolom, a Fenerbahce mellett a csoport másik legerősebb csapata látogat hozzánk."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Torna: különleges verseny bercsényis ezüsttel

Összetettben a győri csapat második lett az orosz válogatott mögött. Tovább olvasom