Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 18°C | 23°C Még több cikk.

ETO FC: Koltai kezdheti a kocogást

Labdarúgás - Koltai Tamás, a Győri ETO tehetsége csak lassan épül fel sérüléséből, amelynek okát nagyon nehezen találták meg az orvosok. A jövő héten talán elkezdheti a kocogást.
A tavalyi bajnokság egyik felfedezettje a Győri ETO-ban Koltai Tamás volt, aki egy alkalommal bekerült a nagyválogatottba is. Az ősz azonban rejtélyesnek tűnő sérülése miatt már nem sikerült úgy, mint a korábbi idény.

Hosszú kihagyása után kihagyta az ETO törökországi edzőtáborát is, a 21 éves középpályás számára azonban már látszik a sérülésből kivezető út vége.

„Három hete derült fény a sérülésem valódi okára; spirális, fáradásos törés miatt nem tudtam – a szó szoros értelmében – talpra állni. Azóta mágneses és lézeres kezeléseket kaptam, csonterősítőt szedek, mindent elkövetve azért, hogy a legrövidebbre csökkentsem a gyógyulási folyamatot. Kedden újabb MR-vizsgálaton voltam, ami kimutatta, hogy az ötödik lábközépcsontom még nem gyógyult meg. Így egy hétig továbbra is csak kezelésekkel, úszással és konditeremben tölthetem az időmet. Nagyon bosszantó ez, nemcsak az, hogy már kereken három hónapja nem érhettem labdához, hanem az is, hogy ilyen lassan fedezték fel a sérülésem okát. A jövő héten ismét MR-vizsgálatra utazom, ha ott jó eredmények születnek, végre megkezdhetem a kocogást" – nyilatkozta Koltai Tamás a www.eto.hu-nak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ellentétes félidők után pécsi siker

Kosárlabda - A sÖrdögök csapata hazai pályán kapott ki kilenc ponttal a Pécstől. Tovább olvasom